Ha szerelem, akkor Frici&Aranka
Irodalmi és filmtörténeti kuriózum az a Valantin-napra időzített magyar filmbemutató, ami a szerelemnél azért sokkal többről szól. A Frici&Aranka című film az író és költő Karinthy Frigyes, valamint az orvos Böhm Aranka életét mutatja be. Az elvált, gyermekét nevelő Aranka huszonhét évesen találkozott Karinthy Frigyessel.
A valós irodalomtörténeti szálakra épített film tervét Juhász Anna irodalmár 2020-ban kezdte írni Vajda Anikóval, a Karinthy Színházzal közösen pályázott a Nemzeti Filmintézet támogatására. A film végül a SANZONFILM Studio gyártásában készült el.
Juhász Anna így idézi fel a film forgatását megelőző időszakot:
Már 2020-ra, a neves irodalmi elődök házassági centenáriumára nagyon készültem – ugyanis kávéházi irodalmi esteket szervezve bő egy évtizede foglalkoztam Karinthyék életével és Böhm Aranka személyiségével. S tudtam, Frici Arankával 1920-ban házasodott össze, ez a centenárium a Karinthyság történetében is fontos állomás volt. Az irodalmi estek mellett egyre több ötletet gyűjtöttem, majd Csáky Attila producerrel és Karinthy Verával, az író dédunokájával elhatároztuk, hogy ‘kitárjuk' a család történetét széles közönségnek.
A Frici&Aranka film egy kivételes házasság története: Karinthy és Kosztolányi Dezső barátságáról és a női barátságokról is szól.
A főbb szerepeket Szakács Hajnalka (Böhm Aranka), Bölkény Balázs (Karinthy Frigyes), Hajdu Tibor (Kosztolányi Dezső), Páder Petra (Harmos Ilona), Eke Angéla (Kondor Lívia), Balázs Andrea (Guthi Erzsébet), Erdélyi Timea (Klug Böske) és Tenki Dalma (Judik Etel) alakítja.