Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az autómegosztást már kicsiként is el lehet kezdeni – erre hívta fel a figyelmet a II. kerületi polgármester. Őrsi Gergely a fenntartható és környezettudatos nevelés részeként bejelentette, hogy mostantól új kisautókat oszthatnak meg egymással a gyerekek öt kerületi játszótéren.

    A GreenGo-val kötött együttműködés révén az új kisautók érkezésével bővülhet a helyi „kismotorflotta”. A gyerekek mellett a valódi autókat most könnyebben megoszthatják egymás között a kerület lakói, ugyanis október 2-től november végéig ingyenesen regisztrálhatnak a GreenGo szolgáltatásaira.

  • Úgy véli, 24 év alatt megtanult énekelni.

    DSC8056
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Szombat este folytatódik a TV2 Mutasd a hangod! című nagysikernek örvendő műsora, melyben ezúttal Gáspár Győző csatlakozik a nyomozáshoz, hogy kitalálják a civil karakterek közül, vajon ki az, aki jó énekes, és ki nem. Az adás végén pedig ő lesz az, akivel egy szerencsés szereplő duettet énekelhet, független attól, hogy vagy tud énekelni, vagy nem.

    A showman a Mokka vendégeként most arról mesélt, mennyire meglepte, hogy milyen jól begyakorolták résztvevők a koreográfiákat. Mint mondta, sokszor fogalma sem volt, hogy az adott illetőnek jó hangja van-e vagy sem, pedig igyekezett mindenkit kizökkenteni. A műsor nagy részét így a playback teszi ki, ami egyébként távol áll Gáspár Győzőtől:

    Lehet engem támadni, nem szeretni, de 24 év alatt igenis megtanultam énekelni. Mi Katinkával meg Zsuzsival élőben szoktunk menni. Egyszer volt olyan, hogy playback volt, de akkor a mandulám nagyon-nagyon be volt gyulladva.

    – árulta el a Gáspár.

    (via Blikk)

  • Új saját márkáját, az Alterier Jolie-t reklámozta a színésznő.

    Újfent a Vogue címlapján tündökölt Angeline Jolie, aki 48 életévéből tizet szemrebbenés nélkül letagadhatna. A színésznő egy fehér, pántnélküli ruhában állt a kamerák elé – ezután vette kezdetét az a megőrülés, minek következtében minden rózsaszín lett.

    A címlapon Angelina óriási festékszórókkal pózolt, miközben a haját alacsony kontyba fogta. A megjelenését egy pár égig érő, züstszínű magassarkú cipővel, egy merész, vörös rózzsal és fülbevalókkal dobta fel. Íme:

  • „It's nice to have a friend” – énekli maga Swift is Lover című albumán.

    Tovább bonyolódik a színésznő Sophie Turner és az énekes-színész Joe Jonas válása. Mint arról korábban az Index is beszámolt, a válókeresetet a Jonas Brothers énekese adta be, a hivatalos iratokban a házasság „helyrehozhatatlan megromlását” nevezték meg.

    Taylor Swift azok után került képbe, hogy Turner egyik legjobb barátnőjeként már a kezdetektől kiállt a színésznő mellett – amióta nyilvánosságra került a szakítása, Swift vacsorázni és szórakozni vitte Turnert.

    Most azonban a Page Six úgy értesült, hogy a 33 éves Swift még egy lakást is kölcsönadott a 27 éves Turnernek, amiben a színésznő és a gyerekei lakhatnak, amíg Turner és Jonas rendezik a bonyolult felügyeleti megállapodást. A New York-i lakást Swift egyébként befektetési céllal tartja fenn, a kulcsok azonban most a Trónok harca sztárjánál landoltak.

    A lap paparazzói egyébként már ki is szúrták Turnert, amint a környéken tevékenykedett, így mostanra biztosra vehető, hogy a színésznő és gyerekei beköltöztek Swift lakásába.