Véget ért a Nyerő Páros egykori versenyzőinek románca.
Boráros Gábor és Jákli Mónika a Nyerő Páros című realityből lehet leginkább ismerős a nézőknek, ahol egy évvel ezelőtt egészen a fináléig meneteltek. Az utóbbi időben egyre több jel utalt arra, hogy a műsor átka ismét lesújtott, most pedig maga Jákli erősítette meg a hírt, valóban szakítottak az MMA-harcossal.
Nem ez az első alkalom, hogy hullámvölgybe került kettejük románca, de most úgy tűnik, nincs visszaút – nem úgy, mint az előző alkalommal, amikor az influenszer annak ellenére is visszafogadta Borárost, hogy az hűtlen volt hozzá várandóssága alatt.
Fogalmam sincs, hogy hogy éltem amúgy túl... Mikor megtudtam a kórházban, hogy megcsalt, kedden szültem, csütörtökön tudtam meg és vasárnap mentem haza. Én úgy voltam vele, hogy nem mondom meg neki
– idézte fel Tihanyi Péter podcastműsorában Jákli, aki szerint kislánya édesapja egyáltalán nem úgy viselkedett vele, ahogy kellett volna, és már bánja, hogy megbocsátott neki.
„Adtam neki egyébként 4-5 napot, de nem volt otthon. Mindig elment reggel, valamikor délután benézett és újra elment... Mi teljesen egyedül voltunk a Zorával szinte négy hónapig. Hogyha most történne ez, nemhogy esélyt nem adnék neki arra, hogy beszéljen velem, hanem semmi, tehát semmi! Nem szeretném megbeszélni, nem akarnék vele találkozni...” – idézte szavait a Blikk.