Újra iskolapadba ül Sydney van den Bosch, a gólyatábort sem hagyja ki
Egyetemista lesz a szépségkirálynő.

Újra diákként köszöntheti az őszt Sydney van den Bosch, az egykori szépségkirálynő ugyanis úgy döntött, valóra váltja egy régi álmát, szeptembertől egyetemista lesz.
„Már a középiskolát is csak magántanulóként tudtam befejezni, utána pedig elindult a karrierem, így arra koncentráltam, vagyis akkoriban nem volt időm a továbbtanulással foglalkozni. Az egyetemről azonban sosem mondtam le, az elmúlt két-három évben pedig ismét felerősödött bennem a vágy a tanulás iránt” – árulta el döntésének okát a 27 éves modell. A Szerencsekerék forgatásai alatt megfogta őt a televíziózás világa, ezért a Kodolányi János Egyetem kommunikáció-médiatudomány szakára esett a választása.
„Akkor fogtam fel igazán, hogy felvettek, amikor jött a meghívó a gólyatáborba. Úgy döntöttem, elmegyek, mert ez is az egyetemista léthez tartozik, és egyébként is szívesen ismerkedem új emberekkel. Szeretnék részt venni minél több programon, buliban, de természetesen csak ahogy az időm engedi. Bevallom, azon eléggé stresszelek, hogyan fér majd bele az életembe a munka és a magánélet mellett a tanulás, de azt gondolom, ezt is meg tudom ugrani” – mesélte a Blikknek van den Bosch, hozzátéve: jövőjét is a médiában képzeli, bár már már inkább a kamerák túloldalán.