Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem kevés felelősséggel jár, ha egy szülő egyszer csak úgy dönt, hogy az intézményi rendszerből kivéve, otthon taníttatja a gyerekeit, de egy brit anyuka ezt hezitálás nélkül meglépte, ami miatt sikerült is elképesztő módon megosztania a netezőket – írja a Mirror.

    Mint döntését indokolta az édesanya, nem hisz a szabályokban és a büntetések alkalmazásában az oktatásban, mivel azokat kártékonynak tartja. A 34 éves Hannah Megan úgy véli, a gyerekeket „demokratikus osztályokban kellene döntéshozatalra tanítani”, és azt is bevallotta, hogy szerinte az egész oktatási rendszer felülvizsgálatra szorul.

    Többek között ez az oka annak, amiért nem engedte soha, hogy a gyerekeit hagyományos osztálykörnyezetben tanítsák. Helyette alternatív megoldásként gyermekei hetente néhányszor korrepetálásra járnak, emellett online órákat végeznek, és külföldi tanulmányutakat tesznek.

  • Puskás-Dallos Bogi nem is gondolta, hogy ilyen érzés anyának lenni.

    A nemrég indult Lego Masters stúdiójában látogatta meg férjét Puskás-Dallos Bogi, de vele tartott kisfia, a két és fél hónapos Ábel is, akinek ez volt az első nagyobb kiruccanása. A sztárpár, amíg a nagymama vigyázott az alvó kicsire, őszintén mesélt a Fókusznak a szülővé válás élményeiről, tapasztalatairól.

    Abban a szerencsés helyzetben lehettünk, hogy én bent lehettem a szülésnél, aztán egész nap, éjszaka is, és végülis az első két napot így hármasban tölthettük egy családi szobában. Ennél hasznosabb dolgot, bárcsak így lenne mindenhol!

    – kezdte Puskás-Dallos Peti, majd felesége vette át a szót.

    „Nem gondoltam egyébként, hogy ilyen érzés anyának lenni, és egyből így az elején ennyire bekapcsolnak ezek az ösztönök. Odavagyok a kisfiunkért, amint megszületett – ezen picit izgultam egyébként, hogy meglesz-e egyből az anya-fia kapcsolat.”

    A házaspár szerint kiskutyájuk is jól fogadta a család bővülését, bár első éjszaka szokatlan volt a helyzet számára, azóta remekül összeszokott Ábellel. Végül a műsorvezető egy váratlan beismerést is tett.

    „Nekem, amióta megszületett a kisfiam, Ábel, folyamatos lelkiismeret-furdalásom van. Méghozzá azért, hogy úristen, én mit műveltem a szüleimmel a húszas éveimben? Tényleg, mennyire aggódik az ember a gyereke miatt, és hogy tehettem én ezt velük, hogy állandóan buliztam, állandóan rettegtek attól, hogy hazaérek-e a buliból.”

  • Egy idős nagypapa nemrég életre szóló vágyát teljesítette be, miután 90 évesen először utazott repülőn. Malcolm Shedlow elképesztő módon élete során először ült repülőgépen, amikor az angliai Leeds Bradford nemzetközi repülőtérről a Franciaország beli Dordogneba utazott fiához.

    A nyugdíjas férfi a Jet2 légitársaság gépén utazott, a reptéren ráadásul gyorsan átsorolták, és végig úgy bántak vele, akár egy hírességgel. Magát a repülést „hihetetlen élményként” jellemezte, hozzátéve: biztos, hogy nem fog újabb kilencven évet várni, hogy ismét a magasba emelkedjen.

  • A színpadon sem láthatták még.

    Rúzsa Magdolna és férje, Vilmos mindent igyekeznek megtenni annak érdekében, hogy hármas ikreiket, Kevét, Zalánt és Lujzát megóvják a sok impulzussal járó világtól. A februári Aréna-koncertjére készülő énekesnő és férje videókat sem mutat a kicsiknek, akik februárban lesznek kétévesek, tudatosan nevelik őket.

    Mint kiderült, a csöppségek még nem is látták az édesanyjukat a színpadon, ahogy koncertfelvételeket sem mutattak még nekik.

    Még nem láttak színpadon, de nem is hiszem, hogy értenék, mit is jelent ez pontosan. Még videókat sem láttak, nem mutatunk nekik mozgó képeket, a diavetítésnél tartunk. Szeretném őket a könyves mesevilágban tartani, ameddig csak tudom, mert nem az ő agyuknak van kitalálva a gyors mozgókép

    – mondta a Blikknek az énekesnő, aki arról is említést tett, hogy gyermekei életében nagy szerepe van a meseolvasásnak.

    Mindent szeretnek, ami autós, biciklis, de valamelyik nap a répa történetétől voltak teljesen oda. Nagy kedvencek a régi mondókák, mindegyiküknek megvan a kedvenc könyve, amit reggel már emel is le a polcról és hozza oda, hogy olvassam.

    Ezt bizonyítja az alábbi fotó is, amelyen Lujza látható.