Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színész sokára dolgozta csak fel a dolgot.

    Budapesten forgatta Vörös veréb című filmjét annak idején Jennifer Lawrence, ebben kapott kisebb szerepet többek között Miller Dávid is. A színész-műsorvezető most elárulta, meztelen jelenetének felvétele borzasztóan megviselte őt, hiszen több mint 70 ember szeme előtt kellett megszabadulni ruháitól.

    „Le kellett vetkőznöm, az egy hihetetlen érzelmi hullámvasút volt, és azt hittem, soha nem fogok belőle kijönni.

    Annyira sokáig húzódott és olyan traumatikus volt, hogy sokáig azt hittem, hogy nagyon komoly hatással lesz rám a közeljövőben.

    Most azt érzem, hogy rezignáltan tudok beszélni róla, nem kavar már fel, nem is jutott most eszembe ez a két óra, hiszen tíz napon át forgattam Jennifer Lawrence-szel. A végére már annyira megviselt, hogy gyakorlatilag csak élettelenül álltam és próbáltam nem gondolni semmire. Másnap szünetünk volt, egész nap nem jöttem ki a hotelből, csak ültem a szobában”  – kezdte Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában Miller, hozzátéve: az ezzel kapcsolatos rossz érzései nem múltak el egyhamar.

    „Még három évvel később is, ha eszembe jutott az autóban, félre kellett állnom, azt éreztem, hogy nekem húsz év lesz, amíg ezt lemosom magamról. Nem így lett.”

    (via Blikk)

  • De egyáltalán nem bánja.

    Már a mozikban is játszák Denis Villeneuve vadonatúj filmje, a Dűne: Második részt, amely nem csak a pénztáraknál megy nagyot, de a kritikusok is egyhangúan magasztalják. A sztárokkal teletűzdelt sci-fi egy részét Budapesten forgatták, itt járt például a Harkonnenek Báróját játszó Stellan Skarsgard is, aki ezúttal sem nyújt sokkal szebb látványt a vásznon, mint az előző részben. 

    Ez persze teljesen tudatos volt, olyannyira, hogy a svéd színész a digitális utómunkát elutasítva a napi 8 órás, néhol teljes meztelenséget igénylő sminkfolyamatot is bevállalta, hogy minél élethűbben alakulhasson át a filmsorozat gonosztevőjévé. 

    „Fájt, de megérte. Azt akartuk, hogy annyira markáns képet sugalljon, ami nagy benyomást tesz az emberekre, amint feltűnik a képen. És ennek a benyomásnak ki kell tartania a film egésze alatt, akkor is, ha nem mindig látható” – idézte az IGN Skarsgard szavait, aki nem először vetette magát alá ilyesmi tortúrának: annak idején A Karib-tenger kalózai forgatásakor is ő volt az egyelten, akit valóban átmaszkíroztak motion-non-capture helyett, de egyáltalán nem bánta, hiszen elmondása szerint szereti nézni, ahogy a sminkmesterek dolgoznak.

  • Több mint 10 évig használta művésznevét.

    Most már biztos, új korszak van beköszöntőben Machine Gun Kelly életében, akire talán most hivatkozunk így utoljára, hiszen a férfi hivatalosan is nevet változtatott.

    Pontosabban művésznevet, az eredetileg Colson Bakerként született rapper ugyanis egy évtized után úgy döntött, mostantól csak eddigi megszólításának monogramját, azaz az mgk-t használja, azt is csupa kisbetűvel, írásjelek nélkül. A legtöbb platformon, köztük a Spotify-on és a Apple Musicon már így is találhatjuk meg őt.

    Döntésének oka egyelőre nem ismert pontosan, bár tény, hogy az elmúlt években több rajongó és híresség is erre bíztatta a rappert, mondván, nevével a gépfegyvereket és összességében a lőfegyvereket magasztalja. Közrejátszhatott még a dologban, hogy mgk épp stílusváltáson megy át: legújabb dalában arról énekelt, kissé elveszett, de igyekszik visszatérni a gyökereihez, és azt is bevallotta, egy idegösszeroppanást követően tetováltatta szinte teljesen feketére felsőtestét, amiről itt írtunk: