A ValóVilág 9. évadának szereplői úgy döntöttek, nem hétköznapi úton vállalnak gyermeket.
A ValóVilág9 powered by Big Brother játékosa, Einwiller Gregor, azaz VV Greg a családalapítás mellett döntött párjával, ám nem hétköznapi módon vállalnak gyermeket. Az egykori valóságshow-szereplő másfél évvel ezelőtt találta meg élete párját, s bár a nála 8 évvel fiatalabb férfi nem szeretne nyilvános szerepléseket vállalni, abból nem csinálnak titkot, milyen komolyan terveznek egymással.
VV Greg úgy meséli, már az első randevújukon felmerült köztük a gyermekvállalás kérdése, melyben úgy néz ki, egykori villatársa, VV Adri, azaz Horváth Adrienn lehet a segítségükre, akivel – elmondása szerint – már 2018-ban, a luxusbörtönben töltött idejük alatt is viccelődtek a dologról.
„Adri akkor az mondta nekem, hogy mindenképpen 30-35 éves koráig édesanyává akar válni. 6 évvel ezelőtt humorosan megjegyezte: 'ha addig nem jön össze, akkor maximum szülök neked egy gyereket'. Ahogy teltek az évek, ez mindig visszatérő téma volt nálunk, tehát nem most találtuk ki. Mivel nincsen párkapcsolata, és nem is talál magának olyan férfit, aki potenciális apa jelölt lenne, egyre többet hangoztatta, hogy 'figyelj, én érzem, hogy neked fogok gyereket szülni'. A ValóVilág óta folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, egy igazán bizalmi viszony alakult ki köztünk. A minap vidékre utazott hozzánk, ahol volt időnk mindent átbeszélni. Láttam rajta a kétségbeesést amiatt, hogy ketyeg a biológiai órája, és ismét előjött a gyerekvállalás témája, miszerint komolyan gondolja, hogy nekünk szülne gyermeket. Úgy érzi, ha 33 évesen eddig nem jött össze neki, már nem is fog, ezért mi vagyunk az utolsó reménye ebben a kérdésben" – magyarázta a Blikknek VV Greg, hozzátéve, a gyereknevelésből mindhárman kivennék a részüket, azaz két apa, egy anya felállásban gondoznák a kisbabát.
Mi nem akarunk hétvégi apukák lenni, saját gyereket szeretnénk, aki velünk él, a nap 24 órájában velünk van. Ezt Adri is komolyan veszi, és ahogy idősödne a gyermek, nem titkolnánk előle, hogy ki az igazi édesanyja, úgy nőne fel, hogy tudna róla, azaz két apja és egy anyja lenne. Adri elmondása szerint nagyon örülne, ha ő szülhetné meg a gyermekünket, így természetesen nem zárkóznánk el attól, hogy ő is vele lehessen, figyelhesse a fejlődését. Ezt azonban mindenképp el kell intézni hivatalosan is, hogy jogilag cáfolhatatlan legyen. A célzott örökbefogadást szorgalmaznánk, vagyis a mi nevünkre és javunkra mondana le a gyermekről
– szögezte le az egykori valóságshow-szereplő, hozzátéve, számolnak az esetleges buktatókkal is, ezért papírt szeretnének arról, hogy hivatalosan Greg és párja lennének a gyermek szülei.
„Ez egy kényes téma, a felhozásához is hatalmas bizalom kellett. Évekre visszanyúló barátság szükséges ahhoz, hogy ez egyáltalán megvalósuljon. Utánajártunk, és mivel itthon illegális a béranyaság, ezt láttuk a járható útnak, ugyanis nem fizetünk senkinek, mégis bővülhet a családunk. A direkt örökbefogadásban az a jó, hogy amennyiben Adri célzottan nekünk adja örökbe a babát, nem lehet felülbírálni az ő döntését. Sok éves procedúrát kerülnénk ki és egy álmunk válna valóra ezzel” – fejtette ki a lapnak Greg, aki úgy véli, VV Adrival való barátsága már hat éve stabil lábakon áll, de mindent pontosan megterveznek, hogy hármasban, egymást támogatva haladhassanak a tervezett úton.
Még az is felmerült, hogy ha ilyen formában sikerül az első, akkor akár kettő gyermeket is vállalnánk, ez Adritól is függ. Megvan az esély ilyen esetben az ikrekre is, én imádnám, ha ikerpárt nevelhetnénk! Természetesen Adrit mindenben támogatjuk, mindent megadunk neki, hiszen ez egy csodálatos folyamat mindhármunknak és cseppet sem mindennapi.