A világ legbalszerencsésebb ifi futballcsapata három év után győzni tudott
![GettyImages-121981186](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5595/55957/559570/55957041_9c8468d94e26e5f39f67616e6dc755d3_wm.jpg)
Hallottunk már emlékezetes pechszériákról a futball történetében, de olyanról még aligha, amilyet egy brit ifjúsági csapat szenvedett el. A kölykök becsületére legyen mondva, kitartásból és lelkesedésből jelesre vizsgáztak, ugyanis bár közel három évig nem tudták egyetlen meccsüket sem megnyerni, mégsem adták fel az áhított győzelem reményét.
A Trimpell & Bare Rangers 11 év alatti ificsapata Nagy-Britannia egyik leghosszabb vereségsorozatának nem túl hízelgő címéért is versenybe szállhatna, de nem kell többé leszegett fejjel távozniuk a pályáról:
hétvégén ugyanis megszerezték első győzelmüket.
Megemlítendő, hogy az edzői instrukciók és a fáradtsággal teli tréningnapok ugyan három esztendő után hozták meg a kívánt eredményt, mégsem volt minden hiába. Mostantól remélhetőleg megszűnt bokszzsáknak létezni a csapat, hiszen egy kupadöntőre emlékeztető szerepléssel szakították meg a nyeretlenségi sorozatukat. Szülők és gyerekek egyaránt ünnepelték a már-már elérhetetlennek képzelt győzelmüket.
![](https://kep.index.hu/1/0/5595/55957/559578/55957861_cdae93bbe4a5bcd2775faa0058dfce98_wm.jpg)