Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nincs egyszerű dolga az énekesnőnek.

    Édesanyja nyomdokaiba lépne Mardoll, már ami a fitnesszversenyeket illeti. Ahogy Yvonne Dederick, korábban többször is tette, úgy most lánya, Catherine is elindulna egy megmérettetésen, amire keményen készül is.

    „Nem annyira izgin telik a nyár, mert most fitneszversenyre készülök. Szeretek enni, és most nem nagyon tudok. Igazából mindig ott volt az agyamban, hogyan fog kinézni a testem, ha tényleg odateszem magam, és rendesen étkezem, és nem hajnali 3 órakor eszem sajtot. Imádom a sajtot, de most teljesen le vagyok tiltva róla, és minden tejtermékről. De nem baj, mert allergiás vagyok rá” – árulta el az énekesnő, hozzátéve: szigorú diétát tart, főleg rizst eszik csirkével és paradicsommal. Étkezésére annyira odafigyel, hogy nemrég prágai kiruccanására is előre csomagolt ebédet vitt magával, amit dobozkájából evett, míg barátai beültek valahova.

    Az X-Faktor egykori felfedezettjének azonban nem csak az evéssel, de az ivással kapcsolatban is tudatosnak kell lennie. Alkoholt nem fogyaszthat, így idén a Sziget fesztiválra is csak egy napra látogat ki – mint mondta, többet nem bírna ki így, de talán egy fröccsnyi bűnözést megenged majd magának, hiszen az úgy bevitt kalória többletet úgyis letáncolja még aznap. 

    (nlc)

  • Nem sokon múlott a rekordnyeremény sorsa.

    Képernyőfotó 2024-07-28 - 22.14.50.png
    Fotó: RTL

    Vasárnap este véget ért a ValóVilág 12. évada, a fináléban már csak a három játékban maradt szereplő, Kikidi, Geri és Ádi küzdött meg a fődíjért. A nyeremény a műsor kezdete óta folyamatosan változott, hol növekedett, hol csökkent, végül 37.65 millió forintnál állt meg. Ez volt tehát az esti adás tétje, amely először a stúdióban kezdődött, itt derült ki, hogy a dobogósok közül kinek ért véget a leghamarabb a játék.

    Kikidi izgatottan, Ádi és Geri jóval nyugodtabban várták, hogy kihirdetésre kerüljön a valóságshow bronzérmese, aki végül utóbbi lett, a szavazatok 25.57 százalékával. Geri ölelkezve, mosolyogva búcsúzott a műsortól valamint társaitól, akik az eredményhirdetés idejére visszatértek a villa falai közé.

    A feszültség itt már jóval tapinthatóbb volt, lévén a verseny sokkal szorosabbá vált a két fél között. A voksok végül 45-55 százalék arányban alakultak, az évad párbaj-rekordere, Ádi javára. A 25 éves férfi döbbent arccal, elérzékenyülve fogott kezet társával, majd a stúdióba visszaérkezve már büszkén emelte a magasba a rekordnyeremény óriási csekkjét.