Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Családja is támogatja a döntésében.

    Képernyőfelvétel (413).png
    Fotó: TV2

    A Megasztár egykori felfedezettje, Patai Anna hamarosan szülői örömök elé néz. Az énekesnő egy kisfiút hord a szíve alatt, akit férjével, Pallus Bencével már izgatottan várnak, s az sem titok, hogy apás szülésre készülnek. Mint korábban elmondta, nemcsak az utolsó pillanatig szeretne koncertezni, hanem hamar vissza is szeretne térni a munkához szülése után. Ebben persze családja és kedvese is támogatja.

    Most Patai a Borsnak elmondta, hogy már az adventi időszakra tervezi, hogy újra színpadra áll majd.

    Tudatosan készülünk arra, hogy hamar visszatérjek a színpadra. Hála Istennek az én szakmám olyan, ami nem zárja ki, hogy édesanya és énekesnő legyek. Lehetek és leszek is majd, hiszen olyan háttérország van mögöttem, akikre bátran támaszkodhatok. Mert a családunk is igyekszik kivenni a részét mindenből, hogy segítsenek. Férjemre mindig számíthatok és számíthattam rá eddig is, ezért 100%-ban biztos vagyok benne, hogy közösen meg tudunk majd mindent oldani.

    – mesélte az énekesnő, aki azt is hozzátette: párja már terhessége első perceitől leste minden kívánságát. A Küldd el a mosolyod! című dal előadója, aki kisfiát a férje után nevezi el, már azt is tudja, hogy születendő gyermeküknek egy kistestvért is szeretne.

  • Sokáig titkolni próbálták szerelmüket az énekesnő lánya előtt.

    DSC00564
    Fotó: TV2

    Ahogy arról írtunk, Kis Juditra, azaz Judyra nem sokkal a válása után talált rá a szerelem egy nála fiatalabb, civil férfi személyében. A szerelmesek ezúttal Palik Lászlóék Ilyen az élet című műsorában beszéltek a kapcsolatokról. Mint kiderült, még csak másfél éve vannak együtt, de 5-6 éve találkoztak először, ugyanis a férfi egy divatcégnél dolgozott, melynek együttműködése volt a Groovehouse-zal.

    Judy a beszélgetés során elárulta, hogy neki hamarabb megtetszett a párja, mint hogy ő észrevette volna, mert egyszerűen jólestek tőle a bókok, a kedves szavak. Mivel a kislánya boldogsága elsődleges szempont az énekesnő számára, ezért sokat vívódott, hogy új fejezetet nyisson-e az életében. 

    A legvégén igen, pontosan nyilván azért, mert a házasságom akkor már egy picikét hanyatlott. Akkor már ott tartottam, hogy nincs megoldás rá, és hogy már valamilyen úton-módon valahol az embernek vissza kell, hogy kapja azokat, amiket nem kap meg ott. Egy jó szóról beszélgetünk nyilván. Nőként esetleg egy visszajelzés, amiből hiányt éreztem

    idézte a 24.hu az énekesnőt, aki kezdetben csak baráti programokat szervezett, melyeken volt, hogy a 13 lánya, Maja is velük tartott. Bár kezdetben igyekeztek titokban tartani, hogy már több van köztük, mint barátság, a fiatal hamar átlátott a szitán.

    Ültünk az autóban, akkor köztünk már több is volt, mint hogy egymásra néztünk. Nem tudtuk, hogy mondjuk el neki, hogy egyébként tetszünk egymásnak. Maja elől ült, mert éppen indulóban voltunk valamelyik irányba, és annyit látott csak, hogy Krisztián mindig hátranézett a hátsó ülésre rám, bazsalygott, szívekből állt a szemünk, a szánk, mindenünk, hogy »de jó lenne megpuszilni egymást, csak a Maja nem láthatja«. És akkor Maja nézett minket és azt mondta, »Krisztián, te miért nem csókolod már meg anyát? Mert szerintem anya, te tetszel Krisztiánnak«.

  • A műsorvezető sem első kézből értesült az ajándékáról.

    Gáspár Zsolti a Borsnak árulta el, hogy a napokban 46. születésnapját ünneplő Demcsák Zsuzsának egy birkát adott ajándékba. A Farm VIP háziasszonya ezúttal a Mokkában indított a napját, ahol elárulta, hogy ő is a médiából értesült a különleges meglepetésről.

    Nem tudom, én csak olvastam. Biztos, hogy kaptam valamit, és biztos nála van. Biztos cuki. De én még nem láttam a kis birkámat

    – kezdte az adásban Demcsák, aki elmondta, hogy műsorvezetőtársa a Farm VIP forgatásán megígérte neki és férjének, hogy meglátogatja őket, és visz majd ajándékot.

    Kérdezte a születésem napján a férjem, hogy »na, és akkor a Zsoltira várjunk?« Hát mondom, addig álljál fél lábon!

    – nevette el magát a tévés, megjegyezve: az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gáspár azt nem mondta el, melyik születésnapján fog beállítani. 

    A két műsorvezető egyébként 2019-ben találkozott először az Ázsia Expressz második évadának forgatásán, és azóta is jó barátságot ápolnak a különböző habitusok ellenére.

    „Egy univerzumba nem raknál minket, nem? Ha ismernénk párhuzamos univerzumokat, biztos, hogy valahová máshová helyeznél el őt meg engem. És mégis, nagyon szeretjük, nagyon tiszteljük egymást, és nagyon jól működik a kettőnk közötti összhang.” – fogalmazott mosollyal az arcán Demcsák Zsuzsa.

  • 20. házassági évfordulójukat ünnepelték.

    Pápai Joci és a felesége, Anita nemrég ünnepelték 20. házassági évfordulójukat, a melyet barátaik körében ünnepeltek. A különleges és kerek évforduló alkalmából a meglepetés sem maradt el: az X-Faktor leendő műsorvezetője és párja egy egyedien felmatricázott, királykék Ladát kapott. A jármű ablakaira nem csupán a házaspár, de két közös gyermekük arcát is felragasztották, amitől a zenész teljesen lehidalt.

    Ezúttal a Story magazinnak mesélt Pápai a húsz éve tartó házasságáról, melyekben – nem titkolja – voltak küzdelmes időszakok is.

    Egy baráti társaságban találkoztunk először, én is és ő is a párjainkkal voltunk ott. Nagyjából egy évig titokban szerettem őt, de még akkor is, amikor már szinglik voltunk.

    – idézte fel Pápai Joci, majd arról is beszélt, végül hogyan szökkent szárba köztük a szerelem.

    Aztán nagy nehezen egyszer egy buliban összeszedtem a bátorságom, amiben segítségemre volt az előtte elfogyasztott néhány ital. Odaléptem hozzá, majd megkérdeztem tőle, lehet-e egy közös titkunk. Ő nevetve azt válaszolta, igen. Innentől kezdve kezdtem el udvarolni neki. Akkoriban a szerelmemen kívül nem sok mindent tudtam nyújtani neki, annyira szegény voltam. Ő mégis kitartott mellettem, sőt, biztatott, amikor megfordult a fejemben, hogy elengedem az álmaimat. Ki tudja, ha nem Anita a feleségem, befutok-e énekesként

    – mondta az énekes, aki 2004-ben másfél együtt töltött év után vette feleségül szerelmét, Anitát, akivel azóta családot alapított. Hanna lányuk 2005-ben, Zalán fiuk 2011-ben született.