Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez a videó a valóságot mutatja.

    Jennifer Lopez is tiszteletét tette a napokban Salt Lake Cityben megrendezett Sundance Filmfesztiválon, ahol nem volt ellenére interjút adni a vörös szőnyegen. Az 55 éves énekes-színésznő azonban ezúttal nem az interjúban elhangzottakkal, de nem is a szinte áttetsző, pókhálómintás ruhájával hívta fel magára az internetezők figyelmét, hanem azzal a videóval, amely megörökítette nyilatkozatát.

    A kamera ugyanis nagyon közeli képet mutat J.Lo arcáról. A Sundance Filmfesztivál hivatalos Instagramjára posztolt felvétel ráadásul merőben eltér azoktól, amelyeket az énekes-színésznő szokott megosztani magáról a közösségi oldalain, ezért rajongói nem tudták magukban tartani, hogy rácsodálkoztak J.Lo bőrhibáira, finomabb ráncaira, melyeket a vastag smink sem tudott teljesen elfedni. Volt, aki megjegyezte, hogy ez volt az első alkalom, hogy egy olyan felvételt látott Lopezről, amely nincs agyonretusálva, míg mások örültek, hogy a négyszeresen elvált színésznő végre a korának megfelelően fest. Lopez azonban, ha örül ennek a felvételnek, ha nem, utólag már nem tudja szerkesztőprogrammal finomítani.

    (via Story)

  • A teljes stáb megdermedt az esetnél.

    Hajszál híján meghiúsult Herendi Gábor Futni mentem című filmjének forgatása, miután az egyik főszerepben játszó Udvaros Dorottya csúnya baleset szenvedett a felvétel során. Mint kiderült, a színésznő hatalmasat esett az egyik jelenetben, ami után úgy tűnt, nem tudja folytatni a fogatást. A szerencsétlen esetről a film rendezője, Herendi Gábor számolt be a Blikknek adott interjújában.

    „Le a kalappal Dorottya előtt, aki az egyik felvételen, pont, amikor váltottak és átvette a stafétabotot, esett egy óriásit. Szegénynek összeakadt a lába, ez okozta az esést, aminek következtében bedagadt a térde, illetve lejött a bőr a kezéről. Mi meg ott álltunk megdermedve, hogy most mi lesz, ha le kell állnunk a forgatással” – mesélte a lapnak Herendi, aki nem győzte dicsérni Udvaros Dorottya profizmusát, ugyanis a színésznő nem sokkal a baleset után ismét teljes erőbedobással dolgozott.

    Egyetlen hang nélkül összeszedte magát, majd végigcsinálta a munkát, aztán jött másnap is forgatni. Nem tudom, mit tettünk volna, ha ő ott lesérül. Különben itt van a baj azzal, amikor alacsony költségvetésű filmet készít az ember: ha valami ilyen történik, dominóelv-szerűen borul minden. Addigra már le volt szervezve az összes helyszín, kifizettük az engedélyeket, tehát hatalmas lett volna az extra költség. Ráadásul a színészek ráérése egy újabb probléma: mivel a színházi időszakban forgattunk, amikor gyilkosan nehéz egyeztetni a színészeket, tehát tényleg összeomolhatott volna minden egyik pillanatról a másikra. Azt hiszem, ennek Udvaros Dorottya is érezte a súlyát, ezért fogcsikorgatva, de bejött, és csinálta tovább a munkát

    – mondta a rendező, aki azt is elmondta, hogy kezdettől fogva Udvarost képzelte el a szerepben, mivel nagyon sportos, és jól tudta, hogy „nem nyivákol majd, ha futnia kell”.

  • Szétnyílt hasizma miatt műtötték a kétgyermekes édesanyát.

    Majoros Péter, azaz Majka felesége, Majoros Hajnalka nemrég őszintén vallott a Story magazinnak arról, hogy terhességei következtében annyira szétnyílt a hasfala, hogy elkerülhetetlen volt a műtét. Az egykori modell, aki két gyermeknek adott életet: Mariánnak és Olivérnek, hasfal rekonstrukciós műtéten esett át, melyre így emlékezett vissza:

    „A második szülésem után – hiába teltek a hónapok, és hiába nem volt már rajtam pluszkiló –, úgy néztem ki, mintha három hónapos terhes lennék. Zavart, amit a tükörben láttam, de megnyugtattam magam, hogy csak lassabban regenerálódik a szervezetem. Úgy gondoltam, a sok mozgásnak köszönhetően majd visszakapom a régi hasamat. De két évvel később, miután már komoly hát- és derékfájdalmaim is lettek, orvoshoz fordultam” – nyilatkozta a kétgyermekes anyuka, aki nehezen élte meg a műtétet követő időszakot, férje, Majka azonban mindenben a segítségére volt. Mint mondja, a szétnyílt hasizom hosszútávon további problémákhoz vezetett volna.

    „A felépülés első hetei alatt Peti aktívan kivette a részét a gyerekek és a háztartás körüli teendőkből is. Szükség is volt rá, hiszen a nadrágomat sem tudtam egyedül felvenni. De örülök, hogy kiderült a probléma, és volt lehetőségem élni a műtéttel. (...) A műtéttel nem a húszéves kori testemet szerettem volna visszakapni, hanem az esélyt, hogy hosszú távon is egészséges maradjak” – idézte szavait az nlc.hu.

  • Három közös gyermeküket csak ritkán szokták megmutatni, ezért is számít különlegesnek az a családi fotó, amelyet Kucsera Gábor megosztott a felesége születésnapja alkalmából.

    Tápai Szabina január 30-án ünnepelte a születésnapját, s bár az egykori kézilabdázó 39 éves lett, férje, Kucsera Gábor mégsem a 39-es számjegyű gyertyát szúrta a születésnapi tortájába. A kétszeres világbajnok kajakozó ugyanis úgy véli: gyermekei édesanyja olyan, mintha csak 20 éves lenne. 

    Tápai Szabina 20... mert egy 20 éves Nővel élek együtt

    jegyezte meg a bejegyzésben Kucsera, aki olyan fotóval köszöntötte feleségét a Facebookon, amelyen mindhárom gyermekük, Beni, Milla és Bella is szerepel.

    Fotó a tortáról is készült, amelyen tényleg a 20-as szám látható.