Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Először mutatott felvételt az esküvőjükről.

    GettyImages-1530977614
    Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

    Haumann Máté, a Christopher Nolan rendezte Oppenheimer egyetlen magyar szereplőjeként alakította Szilárd Leót. A 44 éves színészről még év elején derült ki, hogy titokban megnősült, egy akkori interjúban ugyanis már feleségeként hivatkozott a kedvesére, Nagyistók Editre.

    A színész az eljegyzéssel sem turnézta körbe a sajtót, mint ahogy a házasságát sem kürtölte világgá. A Story most azonban észrevette, hogy Haumann közösségi oldalán mutatott egy képet a nagy napjukról az első házassági évfordulójuk alkalmából.

    A legboldogabb 1. évfordulót nekünk, drágám!

    – írta bejegyzésében angolul a színész.

  • A kenyai Masai Mara Nemzeti Parkban egy csodás gepárdcsaládot fotóztak le, amint egymás társaságában lustálkodnak. Ezeken a nem mindennapi a felvételeken az látható, amint egy gepárd nőstény a fűben fekszik, körülötte az öt hónapos kölykeivel, miközben a napfényben sütkéreznek.

    A nagymacskák közül a gepárd az egyik legfelismerhetőbb a világon, hisz különösen foltos bundájáról és az elképesztő sebességéről ismert. Akár képesek elérni a 70 mérföld/órás sebességet, és mindössze pár lépés alatt gyorsulnak fel 0-ról 40 mérföld/órára, köszönhetően a rugalmas gerincüknek.

    Ezeket a képeket Alekszandr Kukrinov természetfotós készítette, melyekről a következőket mondta: „Ebéd közben kaptuk el ezt a gepárd családot. Evés után jóllakottan és elégedetten pihentek egy napsütötte tisztáson. Mivel a gepárdoknál az apa nem vesz részt a kölykök felnevelésében, ezért minden nehézség és megpróbáltatás az anya vállára nehezedik. Emiatt a nőstény gepárd magára hagyja a kölyköket, amikor vadászni megy, így azok fokozott veszélynek vannak kitéve.”

  • A tévés teljesen kezdőként vágott bele a műsorba.

    DSC 7102
    Fotó: TV2

    Szombat este kezdetét veszi a Dancing with the Stars ötödik évada, melynek versenyzőiről közel egy hónapja rántották le a leplet. Andrei Mangra ezúttal Szabó Zsófi táncpartnereként tér vissza a műsorba, hogy fantasztikus produkcióival kápráztassa el a nézőket. A TV2 kameráinak pedig most arról beszéltek, hogyan élték meg a közös felkészülést a versenyre.

    Szabó elárulta, hogy maximalizmusának köszönhetően minden előtte álló kihívást nagyon komolyan vesz, Mangra viszont tesz róla, hogy a táncpróbák örömteliek legyenek. Utóbbi bevallotta, sokat kellett gyakoroljanak, hogy a táncuk színpadképes legyen, de mostanra biztosak benne, hogy jól fognak szerepelni.

    Ahogyan most tud táncolni, az igazából nem meglepetés. Egy ilyen gyönyörű nőből kinézném teljesen ezt. De az elején nem! Mondtam is neki, hogy statikus, és tele volt kérdésekkel. De én azt gondoltam: nem, ez nem keresztrejtvény! Engedd el magad, táncolj!

    – magyarázta Andrei Mangra.

  • Most hétvégén dupla epizóddal jelentkezik az énekes tehetségkutató.

    SZG 8354
    Fotó: RTL

    Nagy változások következnek az X-Faktor új évadában, hisz ezen a hét végén dupla adással érkezik az RTL énekes tehetségkutatója, melyben a válogató és tábor szakaszok újabb izgalmakat tartogatnak. Miller Dávid a Reggeli című műsorban árult el részleteket arról, hogyan is változnak egyes szabályok idéntől.

    Most szombaton a válogató és tábor eseményeivel indít a csatorna, míg vasárnap a székes feladat különleges pillanatait is láthatják majd a tévénézők. Az is kiderült, hogy idén nem lesz mentorház, így a Majkáéknak hamar el kell dönteniük, kiket visznek magukkal az élő show-ba. A nyomás tehát nagyobb lesz mind a mentorokon, mind a versenyzőkön, hisz nincs lehetőségük hibázni, így kiélezettebb verseny lesz várható.