Lövések Újbudán, halál Ferihegyen

2013.08.16. 19:12 Módosítva: 2013.08.16. 19:44
Ha strandolt, ha síelt, vagy éppen egész nap dolgozott, ha hírfüggő, de lemaradt, vagy éppen azt se tudta, hova kapja a fejét az egész napi hírcunamiban, ez itt a Napi napi, az Index naponta jelentkező hírösszefoglalója. Minden egy helyen, ha csak egyet kattint, ez legyen.

S. ÁBEL LÖVÖLDÖZÖTT BUDAPESTEN, DE HAMAR LEKAPCSOLTÁK

Elfogta és lőfegyverrel visszaéléssel gyanúsította meg a rendőrség S. Ábelt, aki az éjjel a Móricz Zsigmond körtéri McDonald'sban lövöldözött. A férfi, akit májusban nem jogerősen emberölés előkészületéért elítélték, mert a bíróság bizonyítottnak találta, hogy mészárlásra készült, kezelőorvosánál várt a rendőrökre. Apja szerint nem volt jól az utóbbi időben. A lövöldözés során nem sérült meg senki, lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés miatt indult eljárás.

LÁZÁR JÁNOS, HA KELL, LEMOND A MENTELMI JOGÁRÓL

„Állok bármelyik bíróság elé. Természetesen készen állok arra, hogy a mentelmi jogomról lemondjak, és a bíróság figyelmét is felhívjam arra, hogy a devizahitelezés egyszerűen uzsora, az adósok tönkretétele” – nyilatkozta az Indexnek Lázár János, aki lemond mentelmi jogáról és áll a bíróság elé, miután Csányi Sándor beperelte őt a leuzsorásozásért. Mivel a politikus az uzsora-bűncselekményre utal, ami egy büntetőjogi tényállás, Csányi leuzsorásozása becsületsértésnek minősülhet, amiért egy év börtönt lehet maximálisan kiszabni.

CSŐDBE MENT A BEST REISEN

Csődhelyzetbe került, és törölte járatait az egyiptomi válság miatt kialakult krízishelyzetben a Best Reisen – értesült az Index. A tavaly még több mint 6 milliárd forintos árbevételt elérő cég ügyvezetője, Zám Tibor érdeklődésünkre elmondta: 700-800 utasuk maradt külföldön, illetve több ezer tervezett kiutazást töröltek, gépeik már pénteken sem indultak el. A kárigényekkel a QBE biztosítóhoz kell fordulnia mindenkinek. A külföldön maradtak hazautazását részben már kifizették – általában akkor, amikor a partnerekkel szervezték az utakat –, a többieknél pedig a biztosító állja majd a költségeket.

TOVÁBB SÚLYOSBODIK AZ EGYIPTOMI VÁLSÁGHELYZET

Pénteken is összecsaptak Kairóban a Muszlim Testvériség támogatói és a rendőrök. Az utcai megmozdulások délelőtt kezdődtek újra, fél négy körül halálos áldozatokról érkeztek hírek, vidéken korábban lelőttek négy tüntetőt. Az oroszok már az ott lévő turisták evakuálására készítenék fel légitársaságaikat. A magyar külügyminisztériumi ajánlás szerint a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumok kivételével Egyiptom egyik részére sem ajánlják az utazást, valamint kérik, senki ne vegyen részt tömegmegmozduláson.

TAXISHALÁL ÉS TAXISSZTRÁJK FERIHEGYEN

Teljesen levonultak a Főtaxi autói a Liszt Ferenc repülőtérről pénteken, csütörtökön még csak lassító sztrájkot tartottak. Tegnap este 10-15 percenként ment fel egy autó a hívásra, így az utasoknak hosszú ideig kellett várniuk, majd teljesen levonultak. Péntek délutánra helyreállt a rend , ismét szállít a Főtaxi utasokat. A társaság taxis vállalkozói azért tiltakoztak, mert a cég úgy döntött, emeli a fuvarszervezési díjat a korábbi 1250-ről 1700-1900 forintra. Csütörtök este egy taxis szívrohamot kapott és meghalt a reptéren.

GYENGÜLT A FORINT, AZ EURÓ ÁRA 300 FÖLÖTT JÁRT

Lendületes gyengülésnek indult a forint az euróval szemben: a péntek reggeli 298,6 forint után néhány óra alatt 300,3 forintig erősödött az euró. Utoljára augusztus 7-én érintette a 300-as lélektani szintet a magyar fizetőeszköz, március és április végén pedig jelentősen efelett járt (az idei leggyengébb forintárfolyamot március 25-én sikerült megütni, 307,1-nél). A globális hangulat nem túl kedvező, a befektetők aggódnak az amerikai Federal Reserve pénznyomdájának visszafogása miatt. Ezért minden kockázatosabb eszközt (részvényeket, feltörekvő piaci kötvényeket és devizákat) inkább eladnak.

VISSZAVESZIK AZ UNIÓS TÁMOGATÁST AZ OFFSHORE HÁTTERŰ CÉGEKTŐL

A kormány nevében Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára arra utasította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) dolgozóit, hogy a 2007 január elsejétől kötött összes támogatási szerződést vizsgálják meg. A kormány világos képet akar kapni arról, hogy 2007 január elseje óta kötött szerződések kedvezményezettjei milyen tulajdonosi háttérrel rendelkeznek. A szerződések átvizsgálását 2014 márciusáig kell befejezni.

MEGLEPETÉSSZERŰEN BEJELENTETTÉK A GTA ONLINE-T

Több mint egy évtizede vár rá a tízmilliós rajongótábor: a híres-hírhedt gengszterszimulátort októbertől online is élvezhetjük. Egyelőre csak 16-fős mód lesz, de azt legalább ingyen csomagolják a Grand Theft Auto ötödik részéhez. Videóban is megmutatjuk, hogy fog kinézni a dolog, a klikk mögött.

FELSZÁLLT A GRASSHOPPER

Aztán sikeresen landolt, és ez komoly mérföldkő az űrhajózás történetében. A Grasshopper a SpaceX, a vezető privát űrhajós cég új meghajtórakétája, amiben az a pláne, hogy újrahasznosítható, vagyis a hagyományos rakétáknál olcsóbb, és nem szemeteli tele a világűrt. A sikeres tesztrepülés megnyithatja az utat az olcsóbb és hatékonyabb űrhajók gyártásához. Erről is van videónk.

ELŐSZÖR FILMEZTÉK LE A VILÁGTÓL ELZÁRTAN ÉLŐ TÖRZSET

A kawahiva indiánok az Amazonas őserdejében élnek, még sosem találkoztak a civilizációval. Most brazil munkásoknak sikerült véletlenszerűen összefutniuk velük az esőerdőben, ahol az asszonyok és gyerekek valószínűleg épp táborhelyet kerestek, ahol meghúzhatják magukat, míg a férfiak vadásznak. Nem fogják elhinni, de ezt is megmutatjuk videón.

AZ RTL TÉVÉRE VISZI A MORNING SHOW-T

Vadon János és Sebestyén Balázs közös műsort kap az RTL Klub őszi műsorrendjében. A csatorna szerint "merész, szórakoztató, esti showműsor" lesz, amiről egyelőre hivatalosan nem lehet tudni, mikor kerül adásba. A legvalószínűbb, hogy az idei évadtól két adással jelentkező X-Faktor vasárnapi párbajadása után láthatjuk majd, este kilenctől.