Százezreknek lesz ünnepnap a mai
SZÁZMILLIÁRDOKAT KAPHATNAK VISSZA A DEVIZAHITELESEK
Az árfolyamrés alkalmazása önmagában is tisztességtelen, és az árfolyamkockázat áthárítása, valamint az egyoldalú kamatemelés is tisztességtelen lehet - derült ki a Kúria devizahiteles-ügyben hozott hétfői ítéletéből. Ha ez így lesz, akkor a bankok nemcsak 100 milliárdot buknak (az árfolyamrésen), hanem még akár 300 milliárdot is. Az adósok pedig ennyit nyernek. A Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal úgy reagált: a bankoknak mindent vissza kell fizetniük, amit jogtalanul elvettek az adósoktól, és olyan jogszabályt kell hozni, ami kezeli azt a három devizahitel-problémát (árfolyamváltozások, egyoldalú kamatemelések, árfolyamrés), amelyet a Kúria döntése érintett.
![20140616 120428](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/629/6294/62942/6294236_12ed02841866312912cb76d70324cf4b_wm.jpg)
TILTAKOZNAK A SCORPIONS-KONCERT ELLEN AZ 56-OS MÁRTÍROK ROKONAI
Durvának és kegyeletsértőnek nevezte a ma esti, Hősök terei Omega–Scorpions- koncertet Nagy Imre unokája, Maléter Pál özvegye és Szilágyi József lánya. A hozzátartozók szerint június 16. és október 6. is nemzeti gyásznap, és ahogy az aradi vértanúk napját nem keresztelik át béke napjára, a Batthyány-örökmécsesnél nem rendeznek táncmulatságot, Aradon nem emlékeznek Madonna-koncerttel október 6-ra, úgy az 56-os vértanúk emléknapján se kéne gigakoncertet tartani a Hősök terén.
NEM HORVÁTH CSABA LESZ A BALOLDAL FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLTJE
Nem akar főpolgármester-jelölt lenni Horváth Csaba, jelentette be ő maga hétfő reggel. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője jelenleg is a párt hivatalos jelöltje, ám mint kifejtette, tud magánál esélyesebb jelölteket is, és kész is támogatni egy olyan személyt, aki hozzá képest szélesebb támogatást képes szerezni. Nevet azonban nem mondott.
![DBELO20140430001](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/629/6294/62942/6294242_5bddbec3b249c013c5b3af0342cf953f_wm.jpg)
MÉGSEM MEGY TŐZSDÉRE A WIZZ AIR
Bár májusban a cég londoni tőzsdére lépéséről adott hírt a Wizz Air, a légitársaság most mégis a tőzsdei részvénykibocsátás elhalasztása mellett döntött. A vállalat a lépést azzal indokolta, hogy az utóbbi időben a légitársaságok részvényei túlságosan mozgékonyak voltak, amit nem szeretnek a befektetők.
KÖZEL 50 HALOTT EGY KENYAI TERRORTÁMADÁSBAN
Ismeretlen fegyveresek hétfőre virradóra megtámadtak egy kelet-kenyai tengerparti várost, felgyújtottak legalább négy szállodát és egy benzinkutat, illetve megtámadtak egy rendőrőrsöt. A támadásban legalább 48-an haltak meg. A támadók az al-Kaida terrorszervezethez köthető al-Shabaab iszlamista fegyveres szervezet zászlaját lengették.
SCHUMACHER FELÉBREDT A KÓMÁBÓL
Kommunikál a gyerekeivel, elhagyta a grenoble-i kórházat. A hétszeres világbajnok F1-pilótára a 169 nap kóma után hosszú rehabilitáció vár rá.
![2014-06-16T095724Z 532190264 GM1EA6G1DMO01 RTRMADP 3 MOTOR-RACIN](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/629/6294/62941/6294186_4a9b8f43dca18063cfc44123fc7650b1_wm.jpg)
KIDERÜLT, MILYEN LESZ A VALVE KÉZIKONZOLJA
Az eredetileg játékkiadóként indult Valve már megcsinálta a szerencséjét a pécés világ digitális játékboltjával, a Steammel, a cég kifejezetten játékosoknak szánt operációs rendszere, a SteamOS is készül, a következő nagy dobás pedig a SteamBoy nevű kézikonzol lehet. A koncepciót az idei E3-on mutatták be, és egy kijelzővel szerelt speciális kontrollernek tűnik, amin pécés játékok futhatnak. A 2015-ös megjelenéssel tervezett gépen a Steam kínálatából válogathatunk majd, de természetesen a szerkezet teljesítménye nem közelíti meg egy jól összerakott asztali pécé erejét. A részletes specifikáció még nem ismert, de az már kiderült, hogy négymagos processzor, 4 gigabájt RAM és 32 gigabájtnyi háttértár lapul majd a kütyüben.
AZ INDEX FELFEDEZTE, A VILÁG MEGSZERETTE: A MIDDLEMIST RED
A Middlemist Red nyerte meg tavasszal az Index tehetségkutatóját, A Számot, majd bekerültek a Deezer Young Guns nevű versenyébe is, amit szintén megnyertek. Az Indextől Sziget-fellépést kaptak, a Deezer a novemberben megjelenő lemezüket fogja promótálni.