Ismételd: az 5. menetben kifekszel

Nincs évek óta gondosan őrizgetett listám, amin komplett bűnszervezetek névsora szerepel, és őszintén szólva a magyar futball eseményeit sem követem már egy ideje. A bundabotrány sem lépte volna át az ingerküszöbömet magában, azt gondoltam, a futballunkkal kapcsolatban nem sok minden lep már meg. Egészen addig, míg kiderült, hogy válogatott meccsekről is szó van, ez pedig már innentől egy másik történet.

Az gyorsan kiderült, hogy annyira elpofátlanodott a fogadási csalásokat irányító bűnszövetkezett itthon, hogy akinek csak felületesen is köze van az NB I.-hez, gyakorlatilag mindent tud. A nevét azonban senki nem vállalja, pedig most elég lenne egy résztvevőnek kitálalnia, úgy bedőlne az egész, hogy öröm lenne nézni. Lehetne arra bazírozni, hogy ahol ennyire semmiféle becsület nincs, ott a betyárbecsület felbukkanásának is minimális az esélye.

Egy egykor játékosként, ma sportvezetőként tevékenykedő ember keserűen kinevetett, amikor rákérdeztem, a válogatott meccseket is adják-veszik-e. Aki itt egyszer felül a tigris hátára, annak nincs menekvés, az első eladott meccse után a következőnél már nem kérdezik, hogy benne van-e, hanem utasítják. És ha éppen egy válogatott meccs előtt mondják azt neki, hogy az ötödik menetben kifekszel, akkor az úgy lesz, különben a jó ég tudja, mit csinálnak vele.

Én mégis azt gondolom, a válogatott esetében muszáj, hogy ez másképp menjen. Ezt bizonyítja Vass Ádám esete, akinek valószínűleg jelent valamit a sokat emlegetett címeres mez, mert elővette néhány társát, amikor azok gyanúsan gyengén játszottak. Vajon ő volt az egyetlen, aki tudott a vesztegetési kísérletekről? Ha elfogadjuk azt az egyértelműnek látszó feltételezést, hogy a játékosok tudták, közülük ki saras, akkor adja magát a kérdés: miért nem marták ki a csapatból? Mert ha máshonnan nem is, Vass Ádámtól megtudhatta mindenki: csak úgy zengett a wrexhami öltöző a vádaktól.

(Aki esetleg egyből a legrosszabbra gondolna: Vass Ádám és Somodi Bence túlkorosak, egyikük sem lett volna jogosult az U20-as világbajnokságon való szereplésre.)

És a szövetség? Várhidi Péter és Wilco van Buuren is egy-egy gyanús vereségbe bukott bele, jelentésükben egyikük sem említette, hogy néhány játékosa furcsán rosszul játszott, a szóbeli meghallgatásukra pedig már nem kerülhetett sor. Az információ – amit Vass Ádám állítja, hogy megosztott a holland kapitánnyal – ezek szerint elakadt van Buurennél, a szövetség pedig így lehet, hogy rábólintott egy olyan játékos egyiptomi beválogatására, aki nyakig ült a szószban.

A csapat szárnyal, csodálatos meccseket produkál, egy ország sorakozik fel mögéjük, és kezdi ezredszerre is elhinni, hogy valami megmozdult a magyar futballban. Emberünk pedig szorongva ül az öltözőben, és rettegve várja, mikor csörren meg a telefonja. Vagy nem is retteg, hanem kifejezetten várja, hogy csörrenjen már. Aztán – teszem azt az elődöntő előtt – jön is a hívás, és az ellenfél 30 perc alatt eldönti a meccset.

Az U20-as válogatott játékosait jól ismerő szakember próbált empatikusan fogalmazni, amikor azt mondta, ezek a fiatalok még nem is tudják, mit csinálnak, amikor az első meccsüket eladják. Zavarba hozza őket a könnyen szerezhető sok pénz, ami közülük sokaknak elérhetetlen álom maradna mezei futballistaként, hiszen jól jár, ha egyáltalán a bérét megkapja a klubjától. A válogatott pedig már jön magától, hiszen ahogy fent elhangzott, másodszorra már nem kérdezik meg, benne van-e a buliban.

Hogy ez a feltételezés hova vezet, azt firtatni is kár, mert az embernek elmegy a kedve mindentől. A dopping miatt sokan már úgy vannak vele, hogy a teljesítménysportokat teljesen hanyagolják a játékok, csapatsportok javára, mert gyorsaságot és erőt lehet laborban kikeverni, de ügyességet, játékintelligenciát még nem. Ezeket csak úgy lehet tönkretenni, ha az ember a csalás még a doppingnál is durvább formáját választja.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!