Esik eső karikára

2012.08.02. 16:26

A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 16-7-re megverte namíbiai ellenfelét, Mujandje Kasutót, ezzel a nyolc közé jutott a 75 kilós bokszoló, Harcsa Zoltán.

  • Orosz cselgáncsozó a döntőben. Kajbulajev 100 kilogramban bírói döntéssel nyert német ellenfele ellen.

  • "Az adrenalin sokat segített" - mondta mosolyogva a hétfőn 22 éves Joó Abigél a hősies győzelme után. "Meccsen nem érzem annyira, csak félek beindulni" - tette hozzá sérüléséről.

    Edzője, Pánczél Gábor azt mondta: büszke tanítványára, hogy felvállalta a meccset: "Láttam itt Londonban, hogy Karakas Hedvig miként lett sérült lábbal ötödik. Abigél soha nem volt sérült, s most éppen itt, az olimpián történt ez vele. Egy esélye volt, hogy elborul az agya, és beindít egy dobást. Amit tett, az az egész dzsúdósportnak nagyon nagy dolog".

    Joó a világ- és Európa-bajnok francia Audrey Tcheumeóval csap össze a harmadik helyért.

  • 1. Peter Robert Russell Wilson    170    
    2. Vaszilij Moszin    169     
    3. Fehaid Aldehani    167 
    4. Hakan Dahlby        166
    5. Vitalij Fokejev    165 
    6. Bognár Richárd    165

  • Az ötödik-hatodik helyen, még 26 korongra lőnek.

  • Az orosz Fokejev egy korongra van tőle, a svéd Dahlby kettőre.

  • A francia Audrey Tcheumeo, aki hat centivel alacsonyabb a magyar lánynál. A magyar fehérben, a francia kékben versenyez majd.

  • Az ötödik helyen álló svéd Dahlby két korongra van tőle. Őt még megfoghatja.

  • A döntő eddigi 12 korongjából 11-et lőtt le Bognár Richárd, maradt a hatodik helyen.

  • A vízben jók vagyunk! - Szalay-Berzeviczy fotói a nézőtérről, az olimpia 5. napjáról

    Kattintson az Olimpiai fotónapló többi fotójáért
    Kattintson az Olimpiai fotónapló többi fotójáért
    Fotó: Szalay-Berzeviczy Attila / Index
  • Úgy jártunk, hogy elvégeztünk egy duplatrap-gyorstalpalót, aztán könnyedén megállapítottuk, hogy mennyivel nehezebb, mint a rendes trap. Ehhez képes kaptunk sportbaráti üdvözlettel egy levelet Gombos Károlytól, aki dupla trapban Európa-bajnok. Ebből az derül ki, hogy "A duplatrap nem nehezebb mint a trap, csak más. A duplatrapban is korongot lőnek, kettőt egyszerre, de a korongok lassabbak, mint a klasszikus traplövészetnél, es ráadásul tudottak. A duplatrapot az amerikaik erőltettek be az atlantai olimpia műsorába, mert a tv által könnyebben közvetithető, mint a trap vagy a skeet." Megy már a döntő, hajrá, Bognár Richárd.

  • A Guardian "füldugó riadó" címmel tudatja az olvasókkal, hogy a Spice Girls a záróünnepégre készülve főpróbát tart Londonban csütörtökön.

  • A dupla trapos holtversenyben a hatodik helyen jutott be a döntőbe, 137 koronggal. A selejtező erdeményét továbbvitték a versenyzők. Az elsőtől hat korong a lemaradása.

    1. Peter Robert Russell Wilson    143       
    2. Vaszilij Moszin    140       
    3. Fehaid Aldehani    140  
    4. Vitalij Fokejev    139
    5. Hakan Dahlby        137   
    6. Bognár Richárd    137

  • Az amerikai gátfutó, Lolo Jones technikáját mutatja be a nytimes.com. A 100 méteres gátfutás minden lépését végigveszi egy infografikán keresztül. Jones segítségével megnézhetjük hányat lép két gát között és hova helyezi a testsúlyát.

  • cikkünk a témában:

    Derítse ki, melyik olimpikonra hasonlít

    A BBC fantasztikus olimpiai featúrája segítségével mindenki könnyen kiderítheti, melyik sportolóra hasonlít a legjobban a testi adottságai alapján. A poszt szerzője momentán egy albán súlyemelőre, de lehet, hogy ön jobban jár.

  • Iponnal verte a lengyelt, fél perccel a vége előtt.

    000 DV1249044
    Fotó: Franck Fife
  • majd a lengyelt is, mindketten kaptak egy-egy jukót.

  • Nem tartja már nevetségesnek a női labdarúgást Sir Bobby Charlton. Az 1966-ban az angol válogatottal világbajnoki címet szerzett labdarúgó a BBC-nek elmondta, a brit csapat meccsei közben folyamatosan emlékeztetnie kellett magát, hogy női focisták játszanak, nem pedig férfiak. "Jól passzolnak, jól fejelnek, jól cseleznek, ráadásul szervezettek is. Soha nem kellett volna lebecsülnöm őket. A női futball régebben nevetségesnek hatott, de mostmár egyáltalán nem az." - mondta a Manchester United legendája. A britek a legjobb nyolc között a kanadai válogatottal találkoznak, a meccs péntek este fél 9-kor kezdődik.

  • A fájós lábbal kellene egyenlítenie vagy megverni a lengyelt.

  • de próbálkozik, hogy megdobja a lengyelt.

  • de alig áll a lábán. Egyelőre tartja a lengyet.

  • A lengyel Pogorzelec ellen porcleválással áll ki.

  • Hat éve lő csak dupla tarpot a döntőbe jutó Bognár Richárd, és nem döntött rosszul.

    "Korábban skeetet lőttem, de ott úgy gondoltam, sosem lenne komoly esélyem, mert már évekkel ezelőtt is százszázalékos, 125 korongos eredmények kellettek a győzelmekhez, amire a habitusom miatt nem tartottam magamat képesnek. A duplatrapban viszont akkoriban már 94-96 százalékos alaplövészettel döntőbe lehetett jutni, így belevágtam" - nyilatkozta januárban az origónak.

  • A Joó Abigélt legyőző Kayla Harrison azt nyilatkozta, hogy a gonosz oldala dominált, amikor észrevette, hogy ellenfele megsérült, de a győzelemre kellett mennie.

  • Bognár Richárd a legjobb hat között van dupla trapban, négykor kezdődik a döntője, nézzük át addig gyorsan a szabályokat. A dupla trap-lövészet a koronglövészet, vagy közismertebb nevén az agyaggalamb-lövészet egyik ága, melyben a versenyzők két, egyszerre induló célra lőnek. A lövészek egy dupla csövű, egymás feletti csőelrendezésű, 12-es kaliberű speciális sörétes puskával lőnek. A dupla trap 1996 óta olimpiai versenyszám, de a női versenyeket 2004-ben megszüntették.

    A nemzetközi szabályok szerint duplatrapban a férfiak 150, a nők 120 korongra versenyeznek. A verseny végén a legjobb hatos döntőt lő. Az alapverseny és a döntő eredményét összeadva alakul ki a végeredmény. A döntőt rózsaszín porral töltött, úgynevezett “flash” korongra lövik, látványosság téve a találatokat.

  • Az eredeti tervek szerint augusztus hatodikán jönne haza az olimpiai bajnok Gyurta Dániel, de a Magyar Rádiónak azt nyilatkozta, hogy meg akarja várni barátja, a kenus Vajda Attila döntőjét, ami augusztus 9-én, jövő csütörtökön lesz.

    Az első aranyat nyerő Szilágyi Áron ma délután hatkor jön haza, ezek szerint Gyurta sem várja meg az olimpia végét. Ha a végén versenyező kajakos nyernek, akkor legalább ők ott lesznek az aranygépen.

  • Mi volna, ha minden sportot így fotóznának

    mint a strandröplabdát? A kérdést a Metro philadelphiai kiadása tette fel, és egyből remek fotókkal illusztrálta, amiből most egy tornászt emelnénk ki, de a címre kattintva az egész, zseniális galériát elérheti.

  • Boris Johnson a Twitteren reagált arra, hogy Vlagyimir Putyin a cselgáncsozókat fogja megnézni az olimpián. "Azt hiszem, ez az, amit az emberek látni akarnak - őt, derékig meztelenül. Szükségünk van a politikusok olimpiájára" - írta a londoni, mémmé vált polgármester.

  • Csak a B döntőbe jutott a könnyűsúlyú kétpárevezősök versenyében a Hirling-Varga kettős, miután ötödik lett a csütörtöki középdöntős futamban. Székely Balázs szövetségi kapitány szerint "ennyi volt bennük". "Mindent megtettek a továbbjutásért, de az ellenfelek erősebbek voltak. Néhány pillanatig haladtak a harmadik helyen, de a portugálok egyből visszatámadtak, s már nem volt ellenszer. A végén ráadásul Zsolti "fogott egy rákot", kiesett a kezéből a lapát, de igazából nem ezen múlott a továbbjutás" - értékelt Székely az MTI-nek. A páros a 7-12. helyért lapátolhat majd.