A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!
Leváltották és hazaküldték Isangulj Meretnyazovot, azt a türkmén bírót aki a csaknem botrányba fulladt Szatosi Simizu - Magomed Abdulhamidov bokszmeccset vezette – írja a Reuters. A küzdelemben a japán Simizu hatszor küldte padlóra azeri ellenfelét, Meretnyazov azonban mégsem léptette le az azerit, akit végül pontozással hoztak ki győztesnek. Az eredményt később a Nemzetközi Amatőr Bokszszövetség megsemmisítette, Simizunak adva a győzelmet, a hibát elkövető bírót pedig azonnal leváltották.
A Magyarországon eléggé ismeretlen, Nagy-Britanniában viszont óriási sztárnak számító Ed Sherran is zenél az olimpia záróünnepségén. A mindössze huszonegy éves angol dalszerzőt, aki jobbára egy szál akusztikus gitárral ír decens kis dalokat, nem más fogja kísérni aznap este, mint a Pink Floyd néhány, eddig meg nem nevezett tagja. A bizarr felálllás a Wish You Were Here című Pink Floyd-slágert fogja majd elpengetni. A New Musical Express fülese szerint Nick Mason Pink Floyd-dobos biztosan ott lesz Sherran mögött, de a jól értesültek David Gilmour énekes-gitáros, illetve Roger Waters basszusgitáros-énekes jelenlététét is rebesgetik.
„Gólzáporos meccsen Magyarország - Románia 17-15. Bizzatok bennünk! Hajrá magyarok" - írta a győztes meccs után twitterén a magyar vízilabdázó.
A Nagy-Britannia-Uruguay mérkőzésen a dél-amerikaiakat erősítő Ramon Arias ritkán látható bravúrt produkált, egy bedobásnál saját magát dobta fejbe.
„Itt az ideje egy kis Call Of Dutynak” – írta Twitterén a jamaicai sprinter a mellékelt kép kíséretében.
A szörfös Detre Diana hat futam után a 17. helyen áll. A moszkvai ötkarikás játékokon ikertestvérével bronzérmes Detre Szabolcs lánya a csütörtöki ötödik részversenyen a 16., a következőn pedig a 14. helyen ért célba. Ezzel a 26 fős mezőnyben őrzi 17. helyét. A női szörfösök a pénteki szünnap után szombaton újabb két futammal folytatják a küzdelmet.
Alison Williamson brit íjász megmutatta Twitterén, hogy sportolóként mivel tölti estéjét miután befejezte a versenyét, írta a Telegraph. Williamson nem szórakozni ment vagy más sportágbeli versenyt megnézni, hanem egyik barátjával látott hozzá egy 5000 darabos puzzle kirakásához. Nem ez az első puzzle, amit kirakott az olimpiai faluban, korábban az Olimpiai stadion képét is összerakta. A brit 2004-ben Athénban bronzérmet nyert egyéniben, most már az első körben kiesett egyéniben és a csapattal is, így az önfeledt bulizás talán furcsa is lett volna.
A londoni olimpiát szervező LOCOG elismerte: a szponzoroknak, a versenyzők családtagjainak és egyéb csókosoknak fenntartott helyek húsz százaléka még mindig üres – írja a Telegraph. A LOCOG kommunikációs igazgatója, Jackie Brock-Doyle ezt sikernek könyveli el, hiszen ezen a téren a hét elején jóval rosszabb volt a helyzet, a British Olympic Association képviseletében nyilatkozó Lord Colin Moynihan viszont továbbra is felháborodását fejezte ki az üggyel kapcsolatban. „Hihetetlen, hogy a széksorok még mindig foghíjasan tátonganak, míg odakinn ezrek várakoznak, hogy biztathassák a brit csapatot” – háborgott Moynihan.
„Szívből köszönöm a rengeteg szeretet, biztatást és támogatást amit egész évben és az olimpia alatt kaptam! Sajnálom, hogy nem sikerült a pontszerzés, de örülök az első egyéni döntőmnek. Köszönöm mindannyiotoknak!” – írta a 200 méter pillangón tegnap hetedik helyen végző Jakabos Zsuzsanna a Facebook-oldalán.
Az amerikai Kayla Harrison nyerte a 78 kilós nők dzsúdóaranyát. Ellene vezetett a négy közé jutásért vívott meccsen Joó Abigél, amikor megsérült a térde, az amerikai pedig a magyar lány lábát támadva simán megfordította az összecsapást. A meccs után az amerikai nyilatkozta, hogy a gonosz oldala dominált, amikor észrevette, hogy ellenfele megsérült, de a győzelemre kellett mennie.
11-11 lett a magyar pólósokat verő két csapat meccse.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt a helyszínen nézte végig a magyar férfi kézilabda-válogatott mérkőzését. Pár mondatot váltottunk vele. „Szenzációs volt Gyurta Dániel úszása, mit is lehet arra mondani, ha valaki úgy lesz olimpiai bajnok, hogy még a világcsúcsot is felállít? Négy érmünk van, már ma több lehet, és rövidesen meglehet a fele a pekinginek. És még ezen a héten hátra van Pars, Berki Krisztián. Jól állunk.”
A második meccsét is megnyerő 75 kilós bokszolónak, 19 éves Harcsa Zoltánnak a brazil Esquiva Falcao Florentinót kell vernie az elődöntőért és a biztos éremért. A 22 éves brazil az első körben erőnyerő volt, majd egy azerit győzött le magabiztosan, 24-11-re. A legjobb eredménye egy világbajnoki bronz a tavalyi vébéről. Harcsa egy venezulain és namíbiain jutott túl, augusztus 6-án, este háromnegyed 11-kor bokszolnak majd a négy közé jutásért.
A haza közönség előtt játszó Andy Murray nagy formában jutott be az elődöntőbe az olimpián, 6:4, 6:1-re győzte le a spanyol Nicolas Almagrót. Az alsó ágon összejött az álomelődöntő, hiszen Murray majd Novak Djokoviccsal játszik a döntőért. A második kiemelt szerb különösebb megerőltetés nélkül győzte le 6:1, 7:5-re Jo-Wilfried Tsongát. A nőknél a felső ágon alakult ki az elődöntő párosítása, Serena Williams Victoria Azarenkával mérkőzik majd.
A 2008-as pekingi olimpiai bajnok könnyűsúlyú bokszoló, Vaszil Lomacsenko a mostani tornán is menetel. 15-3-as győzelmét az apja - az ukrán ökölvívás befolyásos alakja - a helyszínen szurkolta végig. Tisztelete jeléül Vaszil magára is tetoválta apját.
„A testsúlyomat nem bírta el a jobb lábam, pedig ez elég fontos a dobásaimnál" – mondta Joó Abigél, aki elárulta, hogy nem sokat gondolkozott sérülése után a folytatáson: „Amikor megkérdezték, hogy kiállok-e, mondtam persze, hogy kiállok, pedig akkor még annyira fájt a lábam, hogy megmozdítani sem tudtam. Az orvos azt mondta, hogy a porc sérült, s ha küzdök, akkor se lesz rosszabb. Kaptam rá egy szép kötést, meg fájdalomcsillapítót. Más is küzdött már így, Hédinek [Karakas] is szét van szakadva a combja."
Pánczél Gábor szerint a francia ellen is volt esélye tanítványának. „Már az előző mérkőzés is egy csoda volt, most ugyanúgy álltunk oda. Volt egy apró taktikai oka, hogy nem sikerült eldobni a franciát, vékonyabb volt ugyanis a ruhája, így lecsúszott róla a fogás. De a dzsúdó ilyen, egészséges emberek is a hátukra esnek." (MTI)
Az olimpia legnagyobb idiótája eddig minden bizonnyal az az ismeretlen fotós, aki Kohei Ucsimurát, a férfi összetettben aranyérmet szerző tornászt szerette volna lefotózni, ám elfelejtette levenni a lencsét védő kupakot, és hosszú másodpercekig csodálkozott azon, hogy miért nem működik a gépe. Az esetet kamerák is megörökítették, íme:
A dzsúdóban rossz lépés vagy a talaj egyenetlenségei miatt bekövetkezhetnek a felső ugróízületi vagy bokaízületi tokot és szalagokat érintő sérülések. A sportágat űző versenyzők sérüléseinek nagy részét azonban térdsérülések teszik ki, leggyakrabban a meniszkuszok sérülnek, vagy az elülső keresztszalag szakad el. A meniscusok rugalmas porcképződmények, az a feladatuk, hogy kiegyenlítsék a combcsont és a lábszárcsont térdízületet alkotó végeinek egymáshoz viszonyítva egyenetlen felszínét, illetve egyfajta lengéscsillapítóként is funkcionálnak. A térdszalagok különösen veszélyeztetettek. Sport közben ugyanis a négy fő térdszalag igen gyakran megsérülhet. Emellett nagyon gyakori térdsérülés még a térdporc leválása, mely félbeszakította Joó Abigél londoni szereplését is, írja a webbeteg.hu.
Kijött a lépés délután a briteknek, akik két percen belül két arany éremnek is örülhettek. Tim Baillie és Etienne Stott férfi páros kenuszlalomban végzett az élen, Peter Wilson pedig dupla trapban győzött néhány perccel ezelőtt, utóbbiban lett hatodik Bognár Richárd.
Nagyon szigorú átvizsgáláson esnek át azok, aki belépnek az olimpiai park területére, írta New York Times. Egy átlátszó üvegdobozba gyűjtik a veszélyesnek minősített tárgyakat. Az elkobozott tárgyak között voltak villák, húsvágó kések, ollók és papírvágók. A legmegdöbbentőbb egy rózsaszín nyelű kis kerti ásó volt.
A sportlövész 182 koronggal zárt, volt egy szakasza a döntőnek, amikor negyedik helyen is állt, de az utolsó sorozatban sokat rontott. A harmadik helyet szétlővésben döntötték el.
1. Peter Robert Russell Wilson 188
2. Hakan Dahlby 186
3. Vaszilij Moszin 185
4. Fehaid Aldehani 185
5. Vitalij Fokejev 184
6. Bognár Richárd 182
Iponnal bronzérems Audrey Tcheumeo. Joó 5. lett 78 kilogrammban. Joó indított támadást, de a francia szépen akasztott és eldobta a magyart.
Mindent meg tudsz csinálni, bármit, csak nyomjad - biztatja edzője Joó Abigélt.
Kiegyenlített küzdelem
A francia a bírói szó után dobta el Joót.
Francia ellenfele megpróbál bal kézre fogni, de Joó támad.
36 lövés után is holtverseny az ötödik-hatodik helyen.
1. Peter Robert Russell Wilson 176
2. Vaszilij Moszin 173
3. Fehaid Aldehani 172
4. Hakan Dahlby 172
5. Vitalij Fokejev 171
6. Bognár Richárd 171
Nem sántít, eltökéltnek tűnik.