Szocsi csocsi

2014.02.23. 17:45

Minden létező érmet kiosztottak Szocsiban, összesen 98 számban avattak bajnokot. A záróünnepség után nem maradt más, mint a búcsú. Azért a következő napokban még kövessenek minket, ha Szocsiból még mindig nem elég.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mosolyogva, integetve. Sosem volt még ennyire jó orosznak lenni!

  • tudtuk meg a tévés szakkommentátoroktól.

  • A menetelő-integető sportolók miatt kicsit olyan a gála hangulata, mintha a 90-es évek legszórakoztatóbb tévéműsorát, a szépemlékű Játék harárok nélkül egyik kevésbé jól eltalált helyszínén lennénk!

  • A kétszeres olimpiai bajnok NDK-s korcsolyakirálynő ('84: Szarajevó, '88: Calgary) a '90-es években fejest ugrott a showbizniszbe: Playboy-szerepléssel és filmszerepekkel bolondította magába a sportrajongó ifjúságot. Az 1990-es Carmen a jégen után 1996-ban egy korcsolyázó cselédlányt alakított a Jégkirálynő című, kosztümös mesefilmben, ahol a mély dekoltázsával az operabetétekre és diszkóslágerekre előadott kűrjeivel meghódította a királyfi szívét.

    Jéghercegnő, a szuperdögös Katarina Witt-tel
  • Ez most a téli olimpiai záróakkordja cintányérozó katonákkal vagy a japán dobosok koncertje?

  • Nekem ezért az átkosban ('88-ban még voltam kisdobos) beírtak az ellenőrzőmbe egy figyelmeztetést!

  • Gondoljunk csak az égbe szálló Misa mackóra, akit a fél világ megkönnyezett 1980-ban, a moszkvai olimpia nagy fináléjában:

  • Hiába no, a nagy kórusokhoz nemcsak a szovjet időkben ragaszkodott a vezetőség. Ráadásul a dallam is ugyanaz, mint régen, a "Szövetségbe forrt szabad köztársaságok/A Nagy Oroszország kovácsolta frigy" idején.

  • A flitteres statisztaerdőből kirajzolódó ötkarikás logó most csak négy és fél karikát mutat, pont úgy, ahogy a nyitóeseményen. A közszolgálati tévé kommentátorainak nagyon tetszik ez a fajta orosz humor.

  • pont úgy néz ki, mint a Szellemirtók pufi szörnye:

  • A még szemtelenül fiatal Robert Redford és Gene Hackman sportdrámájának a Jég veled!-hez hasonlóan szintén bérelt helye van minden téli sprotos filmes toplistán. 1969-ben óriási divatja volt a sítalpas-bombacsajos filmeknek: George Lazenby az Öfelsége titkosszolgálatában című James Bond-klasszikussal jelentkezett, de Redfordnak sem volt oka szégyenkeznie, már ami a dögös női mellékszereplőt (Camilla Sparv) és a lélegzetelállító, fejkamerával leforgatott műlesiklós jeleneteket illeti.

    Downhill Racer (1969)

    A történet az amerikai síválogatottról szól. Az Alpokban megsérül a csapat legnagyobb reménysége, így a mogorva edző (Gene Hackman) kénytelen-kelletlen a tehetséges, de nagyképű és nőfaló Davidet (naná, hogy Redford) készíti fel a sívilágbajnokságra. Bár a film 1,8 millió dolláros bevétele nem rengette meg a kasszákat, Robert Redford kapott érte egy BAFTA-díjat (megosztva a szintén 69-es Buch Cassidy-filmmel).

  • Béna, de grandiózus gyerekmese az olimpia zárógálája, most épp 700 flitteres statiszta ugrál a képernyőnkön.

  • Németország az érmes örökranglista élén

    A Szocsiban 8 aranyat, 6 ezüstöt és 5 bronzot begyűjtő Németország vezeti a téli olimpiák történetének összesített éremtáblázatát. Magyarország két második és négy harmadik hellyel a 34. Az 1924-es téli játékok óta összesen 854 olimpiai versenyt rendeztek, írja az MTI.

    1. Németország (NDK is)    136    135    106

     2. Oroszo. (SZU, FÁK)       136    103    102     

     3. Norvégia                         118    111    100     

     4. USA                                 96    102     83     

     5. Kanada                            62     55     53     

     6. Ausztria                           59     78     81     

     7. Svédország                     50     40     54     

     8. Svájc                               50     40     48     

     9. Finnország                      42     62     57     

    10. Hollandia                         37     38     35     

    11. Olaszország                   37     34     43     

    12. Franciaország                 31     31     47     

    13. Koreai Köztársaság        26     17     10      

    14. Kína                                 12     22     19      

    15. Japán                              10     17     18       

    16. Nagy-Britannia                 10      4     12      

    17. Cseho./Csehszlovákia    9     17     23      

    18. Lengyelország                 6      7      7      

    19. Fehéroroszország           6      4      5      

    20. Ausztrália                         5      3      4      

    21. Horvátország                    4      6      1      

    22. Észtország                       4      2      1       

    23. Szlovénia                          2      4      9      

    24. Liechtenstein                    2      2      5       

    25. Szlovákia                          2      2      1       

    26. Ukrajna                              2      1      4       

    27. Kazahsztán                       1      3      3       

    28. Bulgária                             1      2      3       

    29. Belgium                             1      1      3       

    30. Spanyolország                  1      -      1       

    31. Üzbegisztán                      1      -      -       

    32. Lettország                         -      4      3       

    33. Jugoszlávia                       -      3      1       

    34. MAGYARORSZÁG            -      2      4       

    35. Luxemburg                         -      2      -       

    36. Koreai NDK                        -      1      1       

    37. Dánia                                 -      1      -       

        Új-Zéland                              -      1      -       

    39. Románia                            -      -      1 

  • Téli olimpia idején minden létező moziportál összerakja a maga toplistáját a legjobb síelős-jéghokis filmekből. Ezekből a Top10-ekből sosem hiányozhat a '93-as Jég veled, amiben a zseniális John Candy készítette fel a csupa bulizós-füvezős futóbolondból futóbajnokból álló jamaicai bobcsapatot az 1988-as Calgary téli olimpiára.

  • Már az összesített éremtáblázat szerint oroszország nyerte a legtöbb aranyat 98 szám után:

                                   arany  ezüst  bronz

    Oroszország           13      11         9

    Norvégia                  11       5         10

    Kanada                    10     10          5

    Egyesült Államok       9       7          12

    Hollandia                    8       7           9

    Németország            8       6            5

    Svájc                         6       3            2

    Fehéroroszország    5        -            1

    Ausztria                     4       8            5

    Franciaország           4       4            7

    Lengyelország           4       1            1

    Kína                            3      4             2

    Koreai Köztársaság   3      3             2

    Svédország                2      7             6

    Csehország                2      4            2

    Szlovénia                    2      2            4

    Japán                          1      4            3

    Finnország                  1      3           1

    Nagy-Britannia             1      1           2

    Ukrajna                        1       -           1

    Szlovákia                     1      -            -

    Olaszország                -      2           6

    Lettország                    -      2           2

    Ausztrália                     -       2          1

    Horvátország               -       1            -

    Kazahsztán                   -      -           1

  • Egy svéd hokis is megbukott a doppingteszten, Nicklas Backstrom ma a döntőn a 4. sorban játszott.

  • Felelősségre vonták a Pussy Riot együttes tagjait korbáccsal verő kozákot. Az MTI szerint Dimitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes azt mondta, a női punkbanda azért ment Szocsiba, hogy "összeütközést provokáljon". Hozzátette, hogy az együttes a "helyi lakosokkal" került konfliktusba.

    Ugyanakkor a támadót megbírságolták, de a nevét nem hozták nyilvánosságra. A miniszterelnök-helyettes méltatta a titkosszolgálati és a rendvédelmi szervek munkáját a szocsi olimpián, amely mindeddig biztonsági szempontból eseménytelenül telt.

     

  • Kanadáé a jégkorongarany

    A svédeket 3-0-ra verték. Ezzel vége az olimpiának, illetve este öttől még lesz egy záróünnepség.

  • 10 perc sincs már hátra, 3-0 Kanadának a Svédország elleni döntőben. Toews után Crosby, majd Kunitz talált be, a svédeknek egyre kevesebb esélye van a fordításra.

  • Ole Einar Björndalen, minden idők legeredményesebb téli olimpikonja megerősítette , hogy a mostani szezon végén befejezi pályafutását, írja az MTI.

    Még hátra van három világkupaverseny. Aztán vége az idénynek, én pedig befejezem az aktív sportot.

    Olvassa el cikkünket Björndalenről!

  •                           arany   ezüst    bronz
    Oroszország         2          -           -
    Kanada                  1          -           -
    Egyesült Államok    -          1           3
    Svájc                      -          1           -
    Lettország              -          1           -

  • Az első gólt Kanada lőtte

    az első harmad után 1-0-ra vezetnek a svédek elleni hokidöntőben. A gólt Toews szerezte a 13. percben, részletes tudósításunkat itt olvashatja.

  • Elkezdődött a hokidöntő

    Arról külön tudósításunk van, itt olvasható.

  • Hiába ment remek időt a lett Melbardis, hiába hibázott meglepően sokat Zubkov a negyedik futamban, végül 9 századdal az élen maradt. Ezzel dupláz az orosz, hiszen kettesben is az általa vezetett bob nyert, mögötte a lett Melbardis az ezüstérmes és a vancouveri győztes amerikai Holcomb a harmadik.

  • Az orosz kormányos nem fogadta jól kettesben sem, amikor megelőzték az amerikaiak, most ugyanez történt. Holcom a pálya közepén visszaesett, de valahogy a végére fel tudott gyorsulni a vancouveri aranyérmes, így már biztosan érmesek - és szinte biztosan bronzérmesek.

  • A britek rettenetesen beerősítettek a végére, az első futamban ment legjobb idejüket másolták le. A női csapat kormányosa, Walker pont ez mondta a futam előtt, hogy ez kell, esélyük is lehet a bronzra. A legmagasabb sebességet is ők érték el, mögöttük a német Arndték nagyon lassan indultak, őket simán lenyomták.

    Aztán az orosz Kaszjanov a gyenge rajt ellenére megelőzte őket, zseniálisan kormányzott, ha egyszer átveszi Zubkovtól az orosz 1-es csapatot, talán még erősebbek is lehetnek. A britek nem lesznek ott a dobogón, az második orosz érem az amerikai Holcombon múlik.

  • Az utolsó hatos jön, a bronzéremre hárman is esélyesek, az első két hely aligha változik majd.

  • A hollandok vezetésével jön el a negyedik futam második fele, egyetlen tizeddel előzték még a Cunningham vezette második amerikai egységet.

  • Na nem a kettes egységükben, amely a tizenkilencedik, hanem a hatodik helyen álló Jacksonban. Ehhez persze az kell, hogy olyan időt menjenek, mint a második vagy a harmadik futamban, illetve hogy az amerikai Holcomb viszonylag nagyot hibázzon.