A férfiak szombati 400 méteres gyorsúszása után az aranyérmes ausztrál Mack Horton doppingos csalónak nevezte az ezüstérmes kínai Szun Jangot utalva egy korábbi eltiltására. A kínai úszó úgy érzete, Horton kigúnyolta őt. Egy közösségi oldalon több mint 300 ezer kínai háborodott fel az eset miatt, követelve Hortontól, hogy kérjen bocsánatot Szun Jangtól, sőt, néhányan meglehetősen súlyosan becsmérelték is az ausztrált, írta az MTI.
A kínai úszócsapat is bocsánatkérést követel és rosszindulatú támadásnak minősítette a történteket. A 20 éves ausztrál elismerte, voltak feszültségek közte és Szun Jang között.
Az Ausztrál Olimpiai Bizottság kiállt Horton mellett, szerintük igaza volt, mert a londoni aranyérmes Szun Jangot a kínaiak 2014-ben versenyen kívüli időszakban három hónapra felfüggesztették tiltott serkentőszer használata miatt. Szun Jang közölte, a szert egy szívkezeléssel kapcsolatos gyógyszerként szedte és az egyáltalán nem növelte a teljesítményét. Állítása szerint teljesen tiszta, és ezt bizonyítani is tudja.
még két futam van hátra, a két legerősebb. A legjobb 16 időt elérő versenyző jut tovább az elődöntőkbe, nagyon kell drukkolnunk, hogy legalább egy magyar legyen közöttük.
1:59.20-as idővel, több mint 1 másodperccel elmaradva nevezési idejétől hetedik lett futamában.
Szintén női 200 gyors. Nagyon erős mezőnybe került, hátha kihoznak belőle egy bravúros időt. Ajna még csak 15 esztendős, a legfiatalabb tagja a magyar csapatnak
1:59.44 az eredménye, ezzel az idővel nagy veszélyben a legjobb 16 közé kerülés, még 4 futam van hátra.
ebben a pillanatban, 200 méteres gyorsúszásban
Próbálkozott még a türkmén, de csak a menet közepéig, aztán mintha ő is feladta volna. Harcsa végül is jól használta ki magasságbeli fölényét, bár olykor gondokat okoztak neki Acsilov beugrásai és szűk ütései, a magyar versenyző megosztott pontozással nyerte a meccset.
Harcsa a menetek végét rendre biztosan hozta, illetve a harmadik menetben látványosan tiszta találatokra is képes volt, ahogy ellenfele elfáradt.
Harcsa Zoltán ezzel a legjobb 16 közé jutott.
És ezzel a menet is. Hál' istennek a pontozók nem értékelték nagyra azt a rövid időszakot, amikor jött Acsilov, után pedig Harcsa szépen feljött és hozta ezt a menetet is.
Harcsa a padlón, de nem ütéstől, ám a türkmén nagyon jön és folyamatosan talál a belharcban
Az azeri Orujov nem sok mindent csinált vazarija után, kapott is összesen három intést. Még egy kellett volna Ungvárinak a győzelemhez, de ezt már nem kapta meg ellenfele.
Látta ő is az eredményt az első menet után, Harcsa jól védekezi le eddig, lassan ideje lenne fogadni is egy-egy pofonnal
de a magyar vezet és a bírók közül háromból ketten így látták. H
Eddig sajnos inkább Acsilov akarata érvényesül, többször is tisztán talált, míg Harcsától nem jönnek az balegyenesek, amelyekkel kihasználhatná magassági fölényét.
Valószínűleg ipponnal tudja csak megnyerni ezt a meccset.
de sikertelen volt. Sőt az azeri kapott egy vazarit, mert a hátára borította a magyart.
Az első percben.
A venezuelai immár a legjobb 16 között jár (69 kg-os súlycsoport), miután szépen "megoldotta" Marutjant.
De már vonul is be a mi fiunk. Hajrá, Zoli!
A négy közé az azeri Ozurov Rusztammal küzd dzsúdosunk. Eddig háromszor küzdöttek, Ungvári egyszer nyert.
az utolsó 20 másodpercben, de ez már kevés volt. Rafaela Silva egy vazarival megnyerte a mérkőzést. Karakas a vigaszágon folytatja. Még bronzérmes lehet.
Csak egy kicsit várni kell, ugyanis még 6 menet hátra van az előző, 69 kg-osoknak kiírt találkozóból, a német Marutjan és a Venezuelai Gabriel Maestre között.
Érdekesség, mindketten bronzérmesek voltak a 2013-as világbajnokságon. Eddig a venezuelai áll jobban, sőt egy balhoroggal veszélyesen közel járt hozzá, hogy hamar lezárja a meccset.
saját dobási kísérletéből. Kap még egy intést is. Silva fölényben van továbbra is. Egy perc van még.
Silva vazarival vezet.
de a brazil dzsúdós kivédekezte. Majd földharcra kényszerítette magyar ellenfelét.
mindketten intést kaptak.
a brazil Rafaela Silvával. Ez az ötödik meccsük.
hat másodperccel a vége előtt egy válldobással nyert. A legjobb nyolc között van.
A 75 kg-osok mezőnyében 17:30 körül lép szorítóba Harcsa Zoltán, aki immár a magyar ökölvívás egyetlen reménye az olimpián. A fiatal, még mindig csak 23 éves bokszoló junior és ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmesként nagy elvárások közepette lépett a felnőttek közé, de igazán kiugró eredményt még nem sikerült elérnie.
A 2012-es olimpián viszont két mérkőzést is nyert és a negyeddöntőig jutott. Most első ellenfele a türkmén Arslanbek Acsilov lesz, aki ellen a magyar fiú számít inkább esélyesnek.
Fél perccel a meccs vége előtt. Most döntelen az állás.
Kiabálja oda Ungvári edzője, akit elküldtek a tatami mellől a bírók.
Bő egy percig meg kéne ezt őriznie. A holland nem vette fel az előírt fogást, ezért büntették.