Óriási beintésért, vagy még nagyobb megváltásért játszanak

Extra motivációk, ellentétes történelmi hátterek, szakmailag összefonódó gyökerek, no meg soha nem látott erősségű csapatok miatt lehet a Super Bowl LI minden idők legjobbja.

A 2016-os szezon két legjobb irányítója csap össze, az egyik oldalon a legjobb támadósor, a másikon a legjobb védelem áll majd egymással szemben, az oldalvonalakon pedig az elmúlt évtizedek legerősebb edzői stábjai feszülnek egymásnak. Az epikusnak ígérkező houstoni Super Bowlt hozzá illó felvezetővel várjuk.

Dávid és Góliát

A New England Patriots rekordot jelentő kilencedik alkalommal játszik majd a Super Bowlban vasárnap. Az előző nyolc döntőjükből négyet megnyertek, az elmúlt tizenhat évből hetedszer vannak ott a legjobb két csapat között. Vitathatatlan, hogy dinasztiáról kell beszélni a Patriots kapcsán (főleg, ha hozzávesszük, hogy tizenhat évből tizenegyszer jutottak el a főcsoportdöntőig a Tom Brady- és Bill Belichick-féle közös időszámítás kezdete óta).

Velük szemben az Atlanta a második döntőjére készül, de a Falcons mellett a komplett város sem tud felmutatni túl nagy sportsikereket – egyetlen bajnoki címük van a major sportokban, azt még a baseballcsapatuk, a Braves nyerte 1995-ben (magának a Bravesnek három bajnoki címe van, de 1914-ben még Bostonban, 1957-ben pedig Milwaukee-ban nyertek).

Éppen ezért egyfajta megváltás lenne a városnak a Falcons győzelme, 22 év után, másodszor ünnepelhetnének végre valamit.

A Patriotsnál egészen másról szólna a siker. A semleges szurkolók már csak legyintenek, amikor ők a Super Bowlba jutnak, sőt, épp a változatosság miatt talán pont ellenük szurkolnak. Igaz ez magára Bostonra is, a négy major csapatuknak (Patriots 4, Celtics 17, Bruins 6, Red Sox 8) együtt 35 bajnoki címe van, ebből kilenc az elmúlt 16 évből, úgy ráadásul, hogy mind a négy sportágban nyertek legalább egy címet ez idő alatt.

A játékosok egy része is így van már ezzel, tudják kezelni a Super Bowl jelentette felhajtást, de akik először élik át a Patriotsnál, azért még rendesen bezsonganak. A tight end Martellus Bennett például egész este nem bírt elaludni, kalandjait élőben dokumentálta twitterén.

Ám a 2015 januárjában kirobbant, majd a 2016-os szezon elején, Tom Brady négymeccses eltiltásával zárult labdaleeresztéses botrány miatt bőven van extra motiváció a Patriots részéről. Nem is kaphatnának ugyanis nagyobb elégtételt, mintha a boszorkányhadjáratnak beillő vizsgálat és büntetés után (a labdák nyomásától függetlenül az NFL soha nem bizonyította Brady érintettségét, az ideális gáztörvényről pedig egy szót sem ejtett a súlyos dollármilliókból lefolytatott vizsgálatról készült jelentésében, sőt, azóta sem hozott nyilvánosságra egyetlen meccsről sem adatokat, hogy legyen viszonyítási alap, milyen mértékben csökken hideg időben a labdákban a nyomás) az azokat elrendelő NFL-vezér, Roger Goodell adná át nekik a győztesnek járó Lombardi-trófeát. Ez lehetne az amúgy is elég arrogáns bostoni szurkolótábor virtuális középső ujja Goodell felé.

Brady és Ryan ugyanez kicsiben

Szinte tökéletesen illik a két város analógiája a két irányítóra is. Négy gyűrűjével Tom Brady a sportág legjobbjai között van, most pedig azért küzd, hogy egy ötödik címmel egyedül lehessen a legjobb, irányító ugyanis még nem szerzett öt bajnoki címet. Matt Ryan az állandó ígéret státuszból törne ki, hiába volt meg benne mindig a tehetség, valami mindig közbejött. Sőt, a tavalyi hullámzó teljesítmény közben már kezdték is kiutálni Atlantából, de a 2016-os szezon végére közönségkedvenc lett az MVP-címet érő teljesítményével.

Ahogy a Patriots, úgy vele együtt Brady is a megszokott elem a döntőben, Matt Ryan viszont végre valami újat hozhatna, az NFL-nek és Atlantának is.

Közös a siker gyökere

A múlt nem is lehetne eltérőbb a Patriots és Falcons esetében, a jelenükben viszont nagyon sok a közös pont. A Falcons amerikaifutball-ügyeit ugyanis két olyan ember irányítja, akik Bill Belichick alatt tanulták a szakmát. Mind az általános igazgató (GM) Thomas Dimitroff, mind helyettese, Scott Pioli évtizedes múltra tekinthet vissza Belichickkel, nemhogy a New England-i, hanem még annak clevelandi idejében kezdtek együtt dolgozni.

Belichick persze több, mint egyszerű vezetőedző, nem véletlen, hogy a Patriotsnál nincs is mellette általános igazgatói poszt (a GM felel többek között a csapatok keretének felépítéséért), csak személyi igazgató van. Ugyanis Belichick legalább annyira beleszól a játékosállományt érintő kérdésekbe, mint a taktikába.

Dimitroff és Piloi, akik 2014 óta dolgoznak együtt a Falconsnál, a belihicki tanokat követve rakták össze a csapatot. Jól mutatja a közös munkájuk és módszer sikerét, hogy a Super Bowlra készülő 53 játékosuk közül 42 2014 óta, vagyis a Dimitroff, Pioli tandem összeállása óta került a Falconsba (ha különvesszük a speciális csapatrész három specialistáját, akkor még erősebb, 50/42-es arányt kapunk).

Csak az elmúlt három évet nézve Pioli és Dimitroff még erősebben is draftolt talán, mint ahogy Bill Belichick szokott, de a korábbi mester tanítása leginkább a szabadügynökként, tehát nem az egyetemről, hanem másik csapatoktól behozott játékosokon látszik. Például új esélyt adtak az öregedő védő Dwight Freenynek, és a támadófalat három igazolással tették rendbe.

Persze azt sem vitathatjuk el Belichicktől, illetve a két atlantai gurutól, hogy kiváló edzői stábot raktak össze, előbbi maga köré. A Patriots két koordinátorát, Josh McDanielst (támadók) és Matt Patriciát (védők) évek óta folyamatosan keresik vezetőedzői állásokkal, McDanielst idén a 49ers, Patriciát a Chargers hajtotta sokáig, de mindketten maguktól léptek vissza, hogy a Patriotsnál maradhassanak. McDaniels volt már korábban vezetőedző, hosszabb időt el is töltött a Patriotson kívül, ha nem akar elmenni máshova, jól mutatja, milyen jó dolga van ott.

A Falcons edzői stábja legalább ennyire jó. Bár mindenki arról beszél (joggal), hogy Belichick segéd- és vezetőedzőként a 10. Super Bowljára készül (az 51 döntő 19,6 százaléka), ne feledjük, hogy a Falcons-vezetőedző Dan Quinn ugyancsak segítőként és vezetőként az elmúlt négy Super Bowlból a harmadikban van ott. Ő felel az Atlanta védelméért, de fontos kiemelni azt a Kyle Shanahant is, aki az NFL történetének hetedik legerősebb támadósorát rakta össze két év alatt a Falconsnál. Mindkettő 2015-ben érkezett a csapathoz, vagyis Dimitrofféknak ebben is óriási szerepe van.

Mivel mindkét oldalon napjaink legjobb edzői dolgoznak, Super Bowlhoz képest is szokatlanul kiélezett taktikai csata várható, de erről kicsit később.

A két nagy fal

Az elmúlt lassan két évtized sikereit nézve rohamos javulásról nem lehet beszélni a Patriotsnál (főleg, hogy 2014-ben voltak legutóbb bajnokok), de egy csapatrész érzékelhetően jobban játszik náluk, mint tavaly. A 2015-ös főcsoportdöntőben egyetlen párharc döntött a Denver Broncos javára: a védő Von Miller élete formájában játszva azt csinált a Patriots jobboldali tackle-jével, Marcus Cannonnal, amit akart.

Cannonról azon az egy meccsen 2,5 sacket csinált a Broncos, összesen nyolcszor leütközve a Patriots-irányítót. A 2016-os alapszakaszban két sacket engedett csak Cannon, mindkettőt még az első játékhéten, vagyis Bradyt egyszer sem vitte földre a szezonban olyan ember, akit Cannonnak kellett blokkolnia – 18 meccsen kevesebbet, mint a tavalyi főcsoportdöntőben egyedül.

A javulás oka: a Patriots visszahívta nyugdíjból a támadófalat edző 68 éves Dante Scarnecchiát, aki a liga egyik legjobbja saját munkakörében, és képes bárkiből kezdő NFL-játékost csinálni. Scharnecchia fia, Steve egyébként pont a vasárnapi ellenfél Falcons edzői stábját erősíti a vezetőedző asszisztenseként. Sokat segített persze az is, hogy a szezon közben nem volt komolyabb sérülés a Patriots támadófalában, és a kezdőötösből a 18 meccsből 17-en játszott mindenki.

A Falconsnál is a támadófalban található az egyik kulcs, ami megmagyarázza, hogyan lett az átlagos eredményt hozó 2015-ös csapat világverő 2016-ra. Az egy éve még meccsenként csak 21,2 pontot szerző (21. a ligában) és 100,7 yardot futó (18. a ligában) pontokban az első helyre ugrott (33,8-as átlag az alapszakaszban, 34,4-es a teljes szezonban), futásban pedig az 5. helyre jött fel (120,5 yardos átlag az alapszakaszban). (Passzjátékban már 2015-ben is az elithez tartoztak.)

A siker a centernek, a Cleveland Brownstól megszerzett Alex Macknek köszönhető, aki stabilitást hozott a támadófalba. Középen szinte nulla nyomás volt miatta Ryanen a teljes szezonban, és a futójáték is sokkal kiegyensúlyozottabb lett, ezt mutatja a meccsenkénti plusz 20 yardos átlag is. Ennek ellenére egyébként Ryant többször sackelték az idei szezonban, mint tavaly – akkor minden 20. passzkísérletére jutott egy sack, idén (a rájátszással együtt) ugyanez a szám 15,2.

Mack a vasárnapi döntőt egy törött csonttal a lábában (a bal szárkapocscsontjáról tört le egy kisebb darab) játssza majd, a Falcons szempontjából kritikus lehet, hogy végig pályán tud-e maradni, és mennyi hátráltatja a sérülés.

Induljon a sakkjátszma

A két csapat 2013-ban találkozott egymással utoljára, sok mindent ebből a meccsből nem tudunk leszűrni a vasárnapi döntőre, már csak azért sem, mert mint fentebb írtuk, a Falcons keretének döntő része 2014 után került a csapathoz. Éppen ezért az sem számít sokat, hogy Tom Brady még sosem kapott ki a Falcons ellen, 4-0 a mérlege.

Érdekes, de sokkal többet tudunk leszűrni Brady Seattle Seahawks elleni meccseiből, az ottani védelmet ugyanis a mostani Falcons-vezetőedző, Dan Quinn rakta össze, és a seattle-i modellt próbálja Atlantában is másolni. Két meccs sem sok (egy a 2014-es Super Bowl, egy a 2016-os vereség), de elmondható, hogy összességében Brady nem játszik rosszul Quinn-védelem ellen: ezen a két meccsen 73 százalékos pontossággal passzolt összesen 644 yardért, 4 touchdownért és 2 interceptionért.

Csakhogy a Seahawks védelme nem egyenlő a Falconséval. Quinn ugyanazt próbálja csinálni ugyan, de más emberanyagból. A Seahawks védelmében már sztárok vannak (Richard Sherman, Earl Thomas, Kam Chancellor, K.J. Wright és Bobby Wagner), addig a Falconsnál még csak most beérő játékokra tudnak építeni, az egyetlen igazi sztárjuk a védelemben az alapszakaszt 15,5 sackkel záró Vic Beasley.

De ami még nincs meg tudásban (idővel meglehet, rengeteg újonc vagy másodéves játékosról beszélünk), megvan sebességben. Egyre kell figyelniük: Tom Brady főleg a rutinjának köszönhetően kivételesen jó a fiatal védők ellen (ez volt a gond a Steelersnél is a főcsoportdöntőben), mert össze tudja őket zavarni.

A fő probléma nem is az lesz, hogy mire megy a Patriots támadósora a Falcons védelme ellen – mi a helyükben az első támadás elején Beasley elleni futásokkal kezdenénk, hogy hamar lefáradjon a védőfal legjobbja –, hanem az, hogy hogyan állítsák meg a Falcons támadásait. Az Atlanta ugyanis hihetetlen sokoldalú, egyrészt van egy szupersztár-elkapójuk Julio Jones személyében, másrészt az erős futójáték mellett kiszámíthatatlan a passzjátékuk – az alapszakaszban tizenhárom játékosuknak volt elkapott touchdownja.

Bill Belichick általában arra építi fel a védelmét, hogy az ellenfél legnagyobb fegyverét próbálja meg leradírozni a pályáról. Sokan a 2002-es, Rams elleni Super Bowlt emlegették a mostani döntő előtt, amikor a korszak legjobb támadócsapatát állította meg azzal, hogy a kezdőrúgástól kezdve folyamatosan pusztító erejű ütésekkel fárasztotta le a Rams legjobb futójátékosát, Marshall Faulkot.

Ez a recept viszont már 1991-ben is megvolt neki, amikor a New York Giants védőkoordinátoraként kitalálta, hogy az az egyetlen esélyük a jóval esélyesebb Buffalo Bills ellen, ha az elkapókat büntetik folyamatosan kőkemény ütésekkel, és rákényszerítik a Billst a jóval időigényesebb futójátékra. Mindkétszer Belichick került ki győztesen a Super Bowl végére.

A Falcons ellen viszont ugyanez kevés lehet, annyira erős ugyanis a futójáték is a passzjáték mellett, hogy valami extra kellhet. Ilyen lehet, hogy nem is a legjobb cornerbackjét, a 2015-ös Super Bowl hősét, Malcolm Butlert állítja Julio Jonesra (Jones ugyanis magasabb és erősebb is nála), hanem két másik védőt, Butler pedig Mohamed Sanun védekezik majd, így két fontos célpontot is kiiktathat (ideális esetben), a futójáték megállítását pedig a védőfalra és a linebackerekre bízza majd.

Csakhogy Kyle Shanahan nem véletlenül rakta össze az NFL hetedik legerősebb támadósorát (meccsenkénti szerzett pontokat szerint nézve), képes a semmiből is csodát varázsolni, elég arra gondolni, hogy a Packers ellen a fullback Patrick DiMarcóra felúzva hozott össze egy 31 yardos játékot. Egész egyszerűen úgy fest a Falcons támadósora, mintha 11 helyett vagy 15 emberrel támadnának, és valaki mindig üresen marad emiatt.

Ez már önmagában elég félelmetes, de az igazi erejük az, hogy Shanahan minden játékhívásában benne van a touchdownpotenciál, de az mindenképp, hogy egy sima játékból is 30-40 yardot hoznak ki. Nem véltelen, hogy a rájátszásban megvert Seahawks és Packers vezetőedzője is ugyanazt a kifejezést használta, hogy leírja a kudarcukat: belerohantak a körfűrészbe a Falcons ellen.

Saját erejük mellett némileg pozitívumként tekinthet a Falcons arra is, hogy bár a Patriots védelme engedte a legkevesebb pontot a szezonban, valójában szinte végig pocsék ellenfelekkel játszottak, vagyis soha senki nem izzasztotta meg őket, a kevés pont tehát csalóka lehet. A Falcons pedig megmutathatja, hogy valójában nem is annyira erős a Pats védelme, mint azt a számok sugallják.

Mit várunk?

A mindkét oldalon gyilkos potenciállal rendelkező támadósor miatt sok pontot és kiélezett küzdelmet várunk, még úgy is, hogy eléggé eltérő a két stílus. A Falcons inkább egyetlen szamurájkard-csapással üti le az ellenfél fejét, addig a Patriots leginkább ezernyi apró szúrással (4-7 yardos játékok formájában) vérezteti ki azt. A döntő mozzanat az eladott labdák száma lehet, hiszen ha akár Matt Ryan, akár Tom Brady több lehetőséget kap támadásra, mint ellenfele, ott eldőlhet a meccs.

Fontos szerepe lehet az érmefeldobásnak, és így idősebb George Bushnak is, a Falcons ugyanis sorban nyolc meccset nyitott touchdownnal az első támadásból, a Patriots pedig utoljára november 27-én, vagyis hét meccsel ezelőtt engedett utoljára pontokat első próbálkozásra az ellenfélnek, akkor is csak egy mezőnygólt. A Patriots éppen azért tért el a megszokottól, és választott úgy a Steelers ellen, hogy övék legyen az első támadás, mert a hátrányba kényszerített ellenfelet fokozatosan egyoldalú (passzjátékra építő) támadójátékra tudták kényszeríteni.

Lovas Gergő: 31-28-as Falcons-győzelem, komoly drámával, mert Julio Jones 30 másodperccel a vége előtt fogja megcsinálni a győztes touchdownt.

Koroknai Gergely: A 75 pontos Super Bowl-rekord nem lesz veszélyben, de sokpontos, végig kiélezett meccsen nyer a Patriots, tartva a sort, miszerint minden eddigi Super Bowl-győzelmük három vagy négy ponton múlt csak.

A Super Bowl magyar idő szerint hétfő hajnali 00.30-kor kezdődik, az Indexen élőben követheti majd.