a passzjátékba, máris haladtak két jó passzal 30 yardot.
Akkor hadd ajánljunk egy állati jó Pitchfork-cikket arról, hogy a Pepsi hogyan használ évtizedek óta ismert előadókat a reklámjaihoz, és ez hogyan segítette a márka erősődését.
A meccshez kicsit hosszú, szóval érdemes vele megvárni legalább a szünetet. Itt lehet olvasni.
A Marvel hatalmas sikerű sci-fijének idén megjelenő folytatása kapott egy új trailert a Super Bowl alatt:
James Gunn rendező pedig épp most beszél róla élőben a Facebookon, ha valakinek kérdése lenne hozzá.
Ami elképesztő tény. Hiába, a fájdalomcsillapító-injekciók csodára képesek.
Harmadik kísérletre Trey Flowers vitte földre Matt Ryant, ki is verte a kezéből a labdát, de addigra már földet ért az irányító térde. A punt után mélyről támadhat a Patriots, két támadás után 0-0.
Gyönyörű blokkok mögött futott saját 45 yardjáig.
Edelman bakugrásánál, ami inkább egy félszaltó volt, nyilván a Falcons védelme segített a művészi érték kiteljesítésében.
Elsőre kicsit pontatlanul passzolt Brady Julian Edelmannek, másodikra megtalálta 9 yardra, 3. és 1-nél pedig LeGarrette Blount futott röviden. Az újonc Deion Jonesé volt a kritikus szerelés.
Saját 25 yardjáról kezd a Patriots.
A Houston Texans stadionja egyike azoknak, melynek zárható teteje van, és mivel most be is van zárva, szegény nézők nem látták (csak hallották), ahogy az USAF Thunderbirds díszosztaga elrepült fölöttük.
Mi szerencsére láttuk, mert a tévéközvetítés egyszerűen átkapcsolt egy külső kameraállásra (nyilván ezt bejátszották a stadion kivetítőjén is).
Luke Bryan maximum azoknak ismerős, akik követik a kortárs countryt, de nála azért volt már jó pár ismertebb énekes is, aki előadta a Super Bowlon az amerikai himnuszt. A teljesség igénye nélkül:
Ez pedig Luke Bryan idei előadása:
Érdekes döntés, főleg annak tényében, hogy a Falcons volt az NFL legjobbja idén a meccs első drive-jából szerzett touchdownokat nézve. Kritikusan fontos lehet, hogy ki szerez vezetést, meglátjuk, meg tudják-e elsőre állítani a Patriotsot.
Tessék, egy előzetes a művésznő saját instagram-feedjéről:
Három Belichick és két Scarnecchia is ott lesz a Super Bowlon. Mindhárom Belichick a Patriots stábját erősíti, hiszen a vezetőedző Bill Belichick két fia, Steve és Brian is a csapatnál dolgozik. Előbbi a safetyket edzi a védelemben, utóbbit idén nyáron vették fel a csapathoz, a játékosmegfigyelők munkáját segíti.
A Patriots támadófalát edzi Dante Scarnecchia, akinek fia, Steve a Falcons vezetőedzőjének segítője. Steve is dolgozott egykor a Patriotsnál egyébként, szerepe volt az ellenfelek illegális videózásában, vagyis a Spygate-ügyben is.
Már persze, ha hiszünk az átkokban. 2001 óta soha nem nyert még az adott szezon MVP-je a Super Bowlban, pedig heten is játszottak a döntőben. Idén Matt Ryan lett a legértékesebb játékos, és jó esélye van megtörni a sort.
A mezek is érdekes dologról árulkodnak: a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérmezes csapat nyert meg, idén ez a Patriots lesz. A Falcons a szokott otthoni, vörös szerelésében játszik majd.
Egyre közelebb a kezdés. A megszokott zenéjükre jönnek be, Ozzy Osbourne - Crazy Train.
Ez volt a legmagasabb egyszeri tét a Super Bowlra. Nem a Falcons direkt győzelmére tették, hanem a +3-as hendikepre, vagyis a fogadó úgy számol, hogy a Falcons vagy nyer, vagy ha ki is kap, akkor azt maximum 3 ponttal teszi.
Szóval akár haverokkal, akár egyedül nézi az idei Super Bowlt, fotózza le, töltse fel instagramra #superbowl120y taggel, hogy tájékozódhassunk a meccsnézési helyzetéről. A legjobb képeket 120 yard-pólóval jutalmazzuk.
Így futott ki a Patriots az öltözőből:
YEAH, Baby💃👏🎉 Patriots getting ready for #OneMore. #SuperBowl pic.twitter.com/AdZGlTdgxC
— Boston Bobblehead (@DBloom451) 2017. február 5.
Az feltétlenül szurkoljon a Falconsnak, mert Koroknai és Lovas kolléga is a Patriots győzelmére rakta a pénzét.
Két szerencsés szurkoló ugyanis a stadion egyik lakosztályában töltötte az előző éjszakát, és hát a kilátás sem volt rossz.
Two lucky fans woke up in a stadium suite to the best view at #SB51. All thanks to @CourtyardHotels, the official hotel of the NFL. pic.twitter.com/ZCGT0B3U4C
— NFL Media (@NFLMedia) 2017. február 5.
Február 2-án lett 88 éves George Toma, az NFL legfőbb gyepmestere. Idén műfüvön lesz ugyan a meccs, de így is volt dolga a felfestések és egyéb műveletek irányításával a szakembernek, aki mind az 51. Super Bowlon ebben a munkakörben tevékenykedett. Tomát egyébként a baseball-ligában is gyakran foglalkoztatják.
Bénácska poén, de minden évben lehet azon kicsit mosolyogni, hogy ha a Super Bowl bé betűjét máshova rakjuk, akkor a Superb Owl szót kapják. Ez magyarul annyit jelent, hogy Nagyszerű Bagoly, és egy ideje hagyomány a Twitteren, hogy az NFL-döntő alatt a felhasználók érdekes, vicces vagy cuki baglyos kontentet tolnak a neten. Tessék követni Twitteren a #Superb_Owl hashtaget!
It's #SuperBowl Sunday, but for us it's #Superb_Owl Sunday! Owls are the best & deserve their own day. Here's some barn owl ear asymmetry! pic.twitter.com/p3UrPoZoVR
— WitmerLab (@WitmerLab) 2017. február 5.
Short-eared Owls exhibit asynchronous incubation, meaning different aged chicks in the nest at the same time #Superb_Owl #SuperbOwl pic.twitter.com/krOPdhniiH
— Sarah Ludlow (@Sarah_306) 2017. február 5.
Today is #Superbowl vs #Superb_Owl challenge; posting some of my #Superb_Owls - here is #16 - burrowing owl clan w/ sleeper in #DavisCA pic.twitter.com/tPfWLMPAND
— Jonathan Eisen (@phylogenomics) 2017. február 5.
Official. #SB51 #Patriots #RiseUp pic.twitter.com/M4pNgNcd0c
— NFL (@NFL) February 5, 2017
hogy
- Apa, hogy lehet csalás nélkül Super Bowl-t nyerni?
- Nem tudom, fiam, mi Patriots-szurkolók vagyunk.
(Valamiért itt bent ezen nem mindenki nevetett, de szerintem ez csak egy vicc, kár felfújni.)
Persze a szlogen nem maradhat el.
Enjoy the #SuperBowl and then we continue: MAKE AMERICA GREAT AGAIN!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) February 5, 2017
Bill Belichick legtöbbször sikerorientált, lelketlen edzőként jelenik meg a hírekben, de neki is van ám szíve: a meccsre nem is nevezett inaktív játékosokat is mezbe öltöztette és kiküldte a többiekkel melegíteni, hogy érezzék picit a hangulatot akkor is, ha beállni már tuti nem fognak.
All inactive players in jersey and warming up. Bill Belichick wants them to at least have that experience in this moment. https://t.co/9DAVt7Nnv4
— Mike Reiss (@MikeReiss) 2017. február 5.
Arról, hogy miért lehet ő a meccs egyik kulcsembere, itt írtunk, mindenesetre a twitteren ProFootballDoc néven futó orvos szúrta ki a stadionban üldögélve, hogy a töréssel játszó Mack nem futkározott a támadófal többi tagjával a melegítés alatt.
Moritz Böhringer a lelátón izgul majd.
Cant wait to start tonights game here in Houston! #getAnchored #paulhewitt #sb51 #rannfl @paulhewittcom pic.twitter.com/4u0uN9px1c
— Moritz Boehringer (@MoBoehringer) February 5, 2017
Rovataink a Facebookon