Tour: Armstrong sosemvolt győzelmei

Az 1999 és 2005 közötti Tour de France-okról sokáig úgy tudtuk, egy hihetetlen akaraterejű kerékpáros nyerte meg mindet. Lance Armstrong minden elődjét túlszárnyalva, sorozatban nyert hét Tourt, de hiába. A doppingoló kerékpáros évekkel később mindet elveszítette, és ez a hét Tour úgy vonul be a történelembe, hogy nincs győztese. De az Armstrong-korszak utáni nyertesekről is nehéz állítani, hogy feddhetetlenek. A Tour azonban minden szégyent túlél. Tour de France történelem a 100. verseny előtt, nyolcadik rész.

Armstrong mesébe illő története tízmilliókat nyűgözött le, a profi kerékpáros a rákot leküzdve szinte a halálból tért vissza, de nem középszerű versenyzőként, hanem a legmagasabb szinten folytatta. 1999-ben szerencséje volt, a korábbi évek győztesei, mint Ullrich, Pantani és Riis hiányoztak a mezőnyből. A rá veszélyesnek számító Alex Zülle pedig már a második szakaszon hat percet vesztett egy bukás miatt, és ebből képtelen volt visszajönni, mert Armstrong megmutatta félelmetes időfutammenő és az emelkedőket is jól bírja.

Armstrong vs Ullrich

2000-ben már Pantani és Ullrich ott volt az indulók között, utóbbi készen állt arra, hogy két második hely után újra sárgatrikósként fejezze be a Tourt. Ez a reménye azonban már az első hegyi szakaszon szertefoszlott. Az esős időben képtelen volt felvenni a legjobbak tempóját, így Armstrongtól három és fél percet kapott, összesítésben négy percnél is nagyobb volt a lemaradása a 10. etap után. A Mount Ventoux-n, ahol Pantanival szakadt el a többiektől, újabb fél percet vert rá Armstrong, majd az Alpok még két és fél perccel lemaradt. Másnap ugyan támadásban volt, de csak két percet sikerült visszahoznia. A hátralévő négy szakaszon már nem volt esélye, hogy ledolgozza az 5:37-es hátrányt. Ez még tovább is nőtt, mert Armstrong továbbra is verhetetlen volt az időfutamban.

2001-ben is mindenki Ullrich és Armstrong epikus küzdelmére készült, de a német, ahogy karrierje során szinte mindig, most sem került ideális állapotba a Tour rajtjára. A télen felszedett kilóktól mindig nehezen szabadult meg, olykor versenysúlyánál tíz kilóval többel hajtott, a menedzserei ilyenkor szinte dugdosták a fotósok elől, hogy minél kevesebben lássák a szégyenteljes formát. Armstrong a 10. szakaszon jelentkezett be a sárga trikóért, az Alpe d' Huez-en két perccel verte Ullrichot, a vezetést nem vette át, mert előző nap az esélytelennek számító Francois Simon 17 perccel elment a mezőnytől. Másnap egy brutális, 1500 méteres szintemelkedésű hegyi időfutamon Armstrong újabb egy percet adott Ullrichnak. Az amerikai a Pireneusokban is jobb volt a németnél, így annak bele kellett törődni az újabb második helybe.

A 2002-es Tourról Ullrich megint hiányzott, így Armstrongnak simának tűnt a győzelemhez vezető út. A háromszoros bajnok már a prológon magára húzhatta a sárga trikót, de meglepetésre az egyre inkább összeérő, és a mezőnyt domináló US Postal kikapott a csapatidőfutamban az ONCE-tól, így Gonzalez de Galdeano és Beloki is Armstrong elé került. A meglepetések az 52 km-es egyéni időfutamban is folytatódtak, Botero közel fél percel verte meg Armstrongot és már ő vezetett. (Ezen a futamon Bodrogi László ötödik lett.) A Pireneusokban aztán Armstrong támadásba lendült, csak Beloki bírt vele menni, de a sárga trikó az amerikaié lett, amit már nem is adott át másnak a párizsi célig, ameddig még két etapgyőzelemet szerzett. (Az utolsó időfutamon Bodrogi harmadikként zárt.)

2003-ban Armstrong utolérte Anquetilt, Merckx-t, Hinault-t és Induraint, ő is ötszörös győztessé vált, de ezt a Tourját szenvedte meg leginkább. Csak 1 perc 1 másodperccel tudta legyőzni Ullrichot. A prológon a német volt a jobb, de a csapaidőfutamot a US Postal nyerte, míg a Bianchi ötödikként futott be, Ullricnak a 4. etap után máris volt 38 mp hátránya. Armstong kedvenc hegyén, az Alpe d' Huez-en újra jól hajtott, már 2:10-re volt tőle Ullrich. A német azonban a sík időfutamon megmutatta, óriási ereje van, 1.36-tal verte Armstrongot és ismét nagyon nyílttá vált a küzdelem. Olyannyira, hogy a következő hegyi befutónál megint a német volt jobb, és már csak hét másodpercre volt tőle a sárga trikó. A két klasszis a Luiz Ardiden-i emelkedőn újra összecsapott, Ullrich többször próbált elszakadni, de nem sikerült. Majd emberi nagyságáról is tanúbizonyságot tett: mikor Armstrong elesett egy néző miatt, lelassított és bevárta ellenfelét, nem akarta igazi küzdelem nélkül megnyerni a szakaszt. Ez azonban az erőre kapó Armstronggal szemben nem is jött össze, a német maradt le mögötte 40 másodperccel. Az egypercnyi különbség az összetettben már megmaradt, az időfutamban Ullrich már nem volt olyan erős, mint a Tour elején, és egy bukás után óvatossá is vált az esőben. Így megint csak a második hely maradt neki.

2004-ben Ullrich visszatért a Telekom csapatába, és úgy tűnt, Andreas Klödennel együtt megtörhetik Armstrong és csapata egyeduralmát. Erre azonban egy pillanatig sem volt esélyük, végig Armstrong mögött maradtak, Klüden 2., Ullrich 4. helyen zárt. A sárga trikót egy napra sem tudták megszerezni. Ez összejött viszont Thomas Voecklernek, a francia nem számított favoritnak, de lelkesedése és látványos szenvedése, amivel a trikót védte, közönségkedvenccé tette. Erőfeszítéseinek köszönhetően tíz napig viselhette a sárga trikót. Egy másik francai kedvenc, Richard Virenque is halhatatlan lett, hetedjére nyerte meg a Hegyek királya címet. Ez korábban senkinek sem sikerült.

Ki állna a dobogóra?

Ha most kéne lefotózni a Tour 2005-ös dobogóját, akkor elég furán nézne ki, Armstrongtól elvették a győzelmeit, és utólag Ullrich harmadik helyét is törölték doppingolás miatt. A 2. fokán az a Basso állna, akit nem sokkal később szintén eltiltottak tiltott szer használata miatt. A hetedik Tourját nyerő Armstong a dobogón állva viszont olyat tehetett, ami egyik győztesnek sem járt ki korábban: szólhatott az őt ünneplő vagy éppen utáló tömeghez. Ezt a szokást később is megtartották, így ma már minden győztes beszélhet.

Az első győztes, akit doppingolás miatt törölnek

Armstrong hetedik győzelem után bejelentette visszavonulását, de mint utóbb kiderült, az nem lett végleges. Távollétében a 2006-os Touron egy korábbi segítője, Floyd Landis lett a favorit. A 11. szakaszon a Pireneusokban meg is szerezte a trikót, de két szakasz után át kellett engednie. A mezőny óriási hibát követett el, amikor elengedtek néhány esélytelen versenyzőt. A hőségben azonban annyira nem akartak, hajtani, hogy Jens Voigt és Oscar Pereiro Sio 29 perccel a mezőny előtt ért be. Az inkább vízhordónak számító Pereiro Sio ezzel az élre ugrott. Másfél perccel előzte Landist. Az amerikai visszaszerezte a trikót, de a 16. etapon összeomlott, nyolc perccel maradt el Pereiro Sio mögött. Másnap Landis, mintha mi sem történt volna, hihetetlen támadást indított, egy szakasz alatt akarta eltüntetni a különbséget. Már az hegycsúcsot tartalmazó szakasz elejétől támadott, és mindenki meglepetésére végigvitte kamikáze akcióját. Szinte perceként öntött magára egy kulacs vizet, és később így magyarázta sikerét, a jó hűtésnek köszönhetően tudott bravúrosan hajtani a hőségben is. Megelőzni nem tudta Pereiro Siót, de már csak félpercnyire volt tőle. Ezt a hátrányt azonban gond nélkül előnnyé fordította az időfutamon. Persze utólag kiderült, hogy Landis tesztoszteronnal élt, és ez okozta feltámadását. Lebukása után bíróságon próbálta bizonyítani ártatlanságát, de megfosztották Tour-győzelmétől. Azóta a doppingellenes mozgalom egyik élharcosa.

A 2007-es körverseny sem múlhatott el doppingügy nélkül, kellemetlenül pont a sárga trikóst érintette. A dán Rassmussen kiváló formát mutatott be a hegyeken, a Csirke becenevű kerékpáros látványos támadásokkal szerzett magának rajongókat. A 16. szakaszon azonban vezető pozícióból léptették vissza. Kiderült, hogy míg a versenyző állítása szerint Mexikóban edzőtáborozott, addig többen Olaszországban látták. Ezzel pedig megszegte a doppingholléti nyilvántartás szabályait. Utóbb ő is bevallotta, hogy módszeresen doppingolt. Rassmussen kiválása után Alberto Contador és Cadel Evans lépett elő esélyessé. Contador uralta a hegyeket, mindig adott néhány másodpercet vagy percet Evansnak, aki hiába volt jobb időfutamos és próbálozott sprintekkel is előnyt gyűjteni, végül 23 másodperccel kikapott.

Contador nem védhette meg a címét, mert az Asztana csapatát Vinokurov vérátömlesztéses doppingügye miatt meg sem hívták. Evans reményekedhetett a győzelemben, de ezúttal sem volt szerencséje, és úgy tűnt, Poulidor és Ullrich sorsára jut, és egy halom második hellyel zárja pályafutását. Evansnek nem volt könnyű dolga, egy bivalyerős és taktikus csapattal, a CSC-vel kellett felvennie a harcot. Fränk és Andy Schleck valamint Carlos Sastre is olyan pozícióban volt az utolsó öt szakaszon, hogy bármelyikük pályázhatott a sárga trikóra. Evans F. Schlecktől tartott, így az Alpe d'Huez-en elsőre nem vette komolyan Sastre akcióját. A spanyol azonban nemcsak ijesztésnek szánta a támadást, hanem végig is vitte azt, és a 17. szakasz után 1:34-gyel előzte meg az ausztrált. A papírforma szerint Evans ezt a különbséget simán ledolgozhatta volna az 53 km-es időfutamon, az ebben a számban gyengének számító spanyollal szemben. Sastre azonban felülmúlta önmagát, és csak 29 másodpercet veszített. Evans pedig egy újabb kis különbségű vereséget jegyezhetett.

Contador kétszer, de a marhasült közbeszól

2009-ben Contador számított favoritnak, azért is, mert a visszatérő Armstrong is a csapatát erősítette. A kettős 15. szakaszon állt az élre, Contador a verbier-i emelkedőn mindekit lerázott magáról, Armstrong pedig még másfélperces hátránnyal is befért korábbi teljesítménye alapján a Schleck testvérek és Bradley Wiggins elé. A 17. szakaszon azonban már csak Contador bírt a Schleckekkel, velük együtt ért fel a Grand Bornandra, őrizte első helyét, de Armstrong már csak harmadik volt Andy mögött, ez a célig nem is változott. A sprintereknél Mark Cavendish uralma volt megkérdőjelezhetetlen, hat szakaszt is megnyert.

Contador 2010-ben viszonylag könnyedén, csak Andy Schlekre figyelve megvédte a címét, de két évvel később elvették tőle, mert az egyik pihenőnapon pozitív lett a doppingtesztje. A spanyol váltig állította, hogy marhasülttel jutott a szervezetébe a klenbuterol, de ezt nem fogadták el védekezésnek. A marhasült mellett még a láncüggyel is támadták Contadort, aki nem várta be Andy Schlecket, amikor annak a Port de Bales-i emelkedőn leesett a lánca. Végül nem ez döntött, hanem a záró időfutam, amin Schleck nem tudott meglepetést szerezni. Két évvel később azonban kelletlenül, de tudomásul vette, az eltiltás miatt ő nyerte a Tourt.

Evansnek 2011-ben sikerült átlépnie árnyékát, és megnyerte a Tourt. A Giro d' Italia után fáradtan érkező Contador nem tudta irányítani a versenyt, de a Schleck testvérek is újra az első helyért hajtottak. Erre volt is esélyük, de Evans az egész három hét alatt rendkívül harcias volt, már az első napokban próbált előnyt kiharcolni, majd egy nem túl nehéz szakaszon le is tudta rázni magáról a luxemburgiakat. Ezekre az apró előnyökre szüksége is volt, mert két keményebb hegyi szakaszon a Schlekek kerütek előnybe, az időfutam előtt már közel egy perccel vezettek. Evans azonban magabiztosan nyomta végig 42,5 kilométert, és a legjobb pillanatban szerezte meg a sárga trikót, és most ő örülhetett egy szűk, 1:34-es győzelemnek. Ez a Tour azonban a szerencsétlen balesetek miatt is emlékezetes marad, a 9. szakaszon többen beestek egy szakadékba, Vinokurovnak a combcsontja is eltört, de Johnny Hoogerland még nála is furább balesetet szenvedett,egy kísérőautó verseny közben csapta el a kerékpárost.

2012-ben már egy brit páros irányítása alatt állt a Tour, az egész évben magabiztosan versenyző Bradley Wiggins és Christopher Froome azt csinált a mezőnnyel, amit akart. Wiggins már a hetedik szakaszon sárga trikós lett, és ezt meg is védte Párizsig. Az időfutamokban ellenállhatatlan volt, és ha az emelkedőkön volt is néhány nehéz pillanata, Froome átsegítette. Még akkor is, amikor akár a győzelemre is törhetett volna, mert jobb formában volt, mint kapitánya. Froome tehetségét és a Sky csapat erejét megmutatta, hogy segítőként is a második helyen végzett.