A Tour királya mögött a hegyek királya

A 100. Tour de France egyszerre volt végtelenül izgalmas és mérhetetlenül unalmas. Christopher Froome szinte erőlködés nélkül szerezte meg, majd védte meg a sárga trikót. Viszont ha nem is az összetettben, de szinte minden napra jutott emlékezetes momentum, míg az utolsó napokban a második-harmadik helyért folyt kiélezett küzdelem.

A brit Froome tavaly még nem mehetett a sárga trikóért, mert akkor az volt a feladata, hogy kapitányát, Bradley Wigginst segítse hozzá. Ezt profi módon meg is tette, és néhány szakaszon már látszott, ő lehetne Wiggins legnagyobb kihívója. Idén már Froome volt a vezér, és ha olyan erős segítői nem is voltak, mint amilyen ő tudott lenni, favorithoz méltóan behúzta első Tour-győzelmét, miközben két hegyi szakaszt is megnyert, és időfutamon is győzni tudott. Fölénye akkora volt, hogy a szurkolók egy része azonnal elővette a doppingkártyát, és a gyanút az is erősítette, hogy a Sky csapat sokáig nem akarta nyilvánosságra hozni Froome verseny közben mért élettani mutatóit.

A sárga trikót Froome az első hegyi befutónál, az Ax3-Domaines-en szerezte meg, ekkor csapattársával, Richie Porte-tal sokkolták a mezőnyt, egészen más dimenzióban tekertek az emelkedőn, mint a többiek. Ezt a szintet egy nappal később már csak Froome tudta elérni, mert mikor szinte az egész mezőny összefogott ellenük a kilencedik szakaszon, a csapatából senki sem tudott vele maradni. Froome azonban így sem esett kétségbe, bár láthattuk, szinte az egész Tourt végigrádiózta a csapatfőnökökkel, hogy mikor mit tegyen, az élcsoportban maradt. Egyszerűen az utolsó napokig nem volt nála erősebb.

A Mont Ventoux-n felfelé haladva is megmutatta, miért ő a legkülönlegesebb figurája a mezőnynek, a kegyetlen emelkedőn, amikor már mindenkinek beállt a lába, ő olyan frekvenciával tudott hirtelen pörgetni, mintha csak egy lejtőn hasított volna lefelé.

Froome olyan kirobbanó erőben volt, hogy szinte nem bírt magával, mindig korán támadott, de már a verseny első hetében is volt olyan szakasz, ahol megpróbált meglógni. Akkor ezt sokan a tapasztalatlanságának tudták be, olyan versenyzőnek gondolták, aki nem tud tartalékolni, de inkább már akkor is azt igazolta, hogy legyőzhetetlen formában van. Talán csak az utolsó napokra esett vissza kicsit, mikor eléhezett az Alpe d”Huezen, vagy a 20. szakaszon már nem reagált Quintana utolsó robbantására Annecy emelkedőjén.

Kihívói közül senki sem volt képes három héten át folyamatosan formában lenni. A korábbi kétszeres győztes Alberto Contador az utolsó hétre ígérte a szakadatlan támadásokat és a formajavulást, de a spanyol saját árnyéka volt, csak a hegyi időfutamon emlékeztetett korábbi önmagára. Ha nincs olyan szuper segítője, mint a végül az összetettben az ötödik helyre befutó Roman Kreuziger, aki időnként kapitányánál is erősebbnek tűnt, még pocsékabb Tourt zárhatott volna.

Joaquím Rodriguez nagyon készült a Tourra, győzelmi reményekkel érkezett, az első hetet elszúrta, de Contadorral szemben ő valóban formába lendült a harmadik hétre. Egyre aktívabb lett, a hegyi időfutamon már egész jól ment, majd mindig igyekezett benne lenni a támadásokban, majd a 20. szakaszon az ő robotolásának köszönhetően szakadt le végleg Contador. Rodriguez elégedett lehet harmadik helyével, mert ezzel egy igen szűk klubba lépett be. Már ő is elmondhatja magáról, hogy mindhárom háromhetes körversenyen dobogóra tudott állni.

A Tourra Alejandro Valverde is dobogós reményekkel érkezett, de egy keréktörés miatt erről le kellett mondania a 13. szakaszon. A spanyol pechjére éppen akkor kellett megállnia, amikor megőrült a mezőny, és egy sík, de erősen oldalszeles szakaszon próbálták meg lerázni egymást a versenyzők. Valverde rossz pillanatban volt rossz helyen, bár valami mindig történik vele a Tourokon, így ígéretes formáját és agilis stílusát nem tudta dobogóra váltani. Mínusz tíz percből nem volt esélye felállni.

Ebből azonban talán éppen csapata, a Movistar tudott leginkább hasznot húzni, mert így egyszerűbb dolguk lett, a kolumbiai hegyi menő Nairo Quintanát kellett minél jobb pozícióba juttatniuk. A Tour-újonc élt is a lehetőséggel, bátran, néha talán túl bátran is próbákozott az emelkedőkön, de a legjobb 25 éve alattiaknak járó fehér, a Hegyek királyának járó pöttyös trikó, és az összetett második hely őt igazolta. A debütálást pedig egy hegyi szakasz megnyerésével tette egyedülállóvá. Megérdemelten, a kolumbiai volt az egyetlen, aki tartósan elviselte Froome hegyi tempóját. Ugyan elvileg csak tapasztalatot gyűjteni jött a Tourra, de könnyen lehet, jövőre már a győzelemért is harcban lesz.

A Tour első két hetében két holland kerékpáros, Laurens Ten Dam és Bauke Mollema okozott meglepetést. Folyamatosan az élen voltak, még dobogót érő helyen is álltak, pedig előzetesen senki nem sorolta őket a favoritok közé. A záróhétre azonban elfogyott az erejük, de Mollema azért még hatodik helyre bejött. A mögötte végző Fuglsang is kisebb csodát hajtott végre, az egyetlen tapasztalt segítője, Brajkovic még az első héten kiszállt, de a dán egyedül is folyamatosan meg tudott kapaszkodni az élen.

A zöldtrikós egykerekezésben is bajnok

A kerékpársport mókamestere minden kétséget kizáróan Peter Sagan, tavaly háromszor is elsőként bohóckodhatott a célban, idén erre csak egyszer volt lehetősége, de így is óriási fölénnyel nyerte meg a sprinterek pontversenyét. Sagan gyorsaságban nem tudta felvenni a versenyt, az olyan klasszikus sprinterekkel, mint Andre Greipel vagy Mark Cavendish, de megvan az képessége, hogy a keményebb, hegyes-dombos szakaszokon is az élmezőnnyel ér el hajráig, és akkor már egyértelműen ő a leggyorsabb. Sagan persze nemcsak erre játszott, hanem nagyon keményen ráment a részhajrákra is. A Mont Ventoux előtt is bevállalt egy szökést, hogy maximális pontot gyűjtsön. És hogy a showból sem engedett, azt azért többször is láttuk, a Ventoux előtt, és szakaszok végén is triálból ellesett egykerekezéssel szórakoztatta magát és a közönséget.

Hogy Sagan megszerezhette a zöld trikót, abban az is közrejátszott, hogy a többi spritner között megoszlottak a győzelmek. A korábbi sprinterkirály Mark Cavendish két szakaszt is nyert, az egyiket ráadásul egy szökés élén, de ez tőle kevés, vagy legfeljebb átlagos teljesítménynek nevezhető. Főleg, ha azt is megjegyezzük, hogy a részhajrákban sem igazán dominált. Az egyértelműen Greipel terepe volt, ha egyszerre érkeztek a sprinterek, szinte lehetetlen volt megelőzni. Hogy mégis csak egy szakaszt nyert, annak leginkább taktikai hibák vagy bukások voltak az okai. Ezeket pedig leginkább a négy etapot nyerő Marcel Kittel tudta kihasználni, aki ha jól indult meg a célegyenesben, verhetetlen volt.

Mire érdemes még emlékezni a századikról

A 100. Tour egyből egy egyszerre vicces és bosszantó jelenettel kezdődött, az Orica csapat busza beszorult a célkapu alá. A cél helyét végül kétszer módosító szervezők pánikja a kerékpárosokra is átragadt, emiatt sokan buktak is.

A Tour egyik hőse Geraint Thomas lett, aki éppen az első napi bukásban törte el medencéjét, de így sem szállt ki a versenyből, napokig szinte csak egy lábbal hajtva végül eljutott a párizsi befutóig, és Froome-nak is tudott segíteni a sárga trikó megszerzésében.

Az egyik leglátványosabb győzelmet Jan Bakelants szerezte meg, a második szakaszon ő volt a szökevények közül az egyetlen, aki elhitte a félelmetesen közelítő mezőny előtt is be lehet kerekezni a célba. Hihetetlen erőket mozgósított, de ez kifizetődött számára, egyetlen másopderccel mindenkit megvert.

A franciák alighanem elsüllyedtek volna szégyenükben, ha éppen a 100. Touron nem tudtak volna felmutatni semmilyen eredményt. Erre kínosan sokáig, a 18. szakaszig kellett várniuk, de Christophe Riblon a legjobbkor nyert, az unikumnak számító, az Alpe d'Huezre kétszer is felmászó királyetapon győzött úgy, hogy közben bokszolt is kicsit a nézőkkel, és még egy patakba is sikerült beesnie egy rosszul bevett kanyar után.

A Tour egyik legelismertebb és méltán közkedvelt bringása, Jens Voigt úgy döntött, elég volt neki 16 Tour-indulás, és 42 évesen visszavonul. Ezt próbálta is emlékzetessé tenni, de a rá jellemző bevállalós, szóló szökésekből most nem tudott szakaszt nyerni.

Hogy a Tour nemcsak izzadságról és szenvedésről szól, arra leginkább Adam Hansen mutatott rá. Az ausztrál az Alpe d”Huezre felfelé tekerve gondolta úgy, hogy egy sör még verseny közben is jól tud esni. Ehhez persze nem állt meg egy kocsmában, mint tették azt száz évvel ezelőtt elődei, hanem a holland szurkolóktól kapott egy korsóval, amit a bringán tekerve fogyasztott el.