Továbbra is megbízható
A spanyol pilóta huszonöt kört tett meg, legjobb ideje 59,87 másodperc volt, amely alig négy másodperccel rosszabb, mint Michael Schumacher 55,999-es körrekordja. A gép megbízhatónak bizonyult, a mintegy száz kilométer alatt semmi probléma nem volt vele.
Szerdán folytatódott a gyakorlás a V8-as motorral, Gené már ötvennyolc fordulót teljesített, és majdnem hat tizedet javított az idején: 59.305. Technikai gondok ezúttal sem adódtak, annak ellenére, hogy kétszáz kilométernél is többet ment a kocsi.
Gené csak dicsérte
"Rendkívül jól kezelhető a motor, az autó vezethetősége remek" - idézte a Gazzetta dello Sport Genét.
Jövőre már csak nyolchengeres motorral - vagy lefojtott V10-essel - lehet indulni a Forma-1-ben, júliusban a BMW és a Toyota meg is tette első köreit az új erőforrásával. Azokkal sok gond volt, hat-hét másodperccel lassabbak voltak a tízesek időinél, és le is robbantak.
A teljesítményére csak tippelni lehet
Egyelőre nem tudni biztosan, mennyivel lesz gyengébb a 2,4 literes, V8-as az eddigi három literes V10-esnél. Az idei motorok már kilencszázötven lőerő körül teljesítenek, de nem kizárt, hogy elérhetik, sőt, rövidebb időre túl is léphetik az ezres határt.
A Gazzetta szerint a Ferrari V8-asa nagyjából kilencszáz lőerős, ám más források szerint legalább kétszáz lőerővel gyengébbnek kell lennie az eddiginél. A gyárak ezt az adatot mindig titkolják.
Az igazság valószínűleg valahol a kettő között lehet, de Gené köridőit nézve elképzelhető akár a kilencszázas teljesítmény is.