A világbajnokság legnagyobb esélyese Lewis Hamilton, mégis, míg ellenfelei, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen sanszait böngészve négy-négy mellettük szóló indokot találtunk, az újoncnál csak kettőt tudtunk összeszedni.
A kettő viszont erősebb lehet a négynél, hiszen az angol négy ponttal vezet a spanyol, héttel a finn előtt, ha másodikként befut Brazíliában, az utolsó nagydíjon, mindentől függetlenül világbajnok. Azaz nem kell feltétlenül nyernie.
Ellene szól a tapasztalatlansága, hogy soha nem vezetett még az interlagosi pályán, pláne nem esőben, hogy jelentős előnyt szórakozott el a legutóbbi futamon, amivel elszalasztotta a nagy lehetőséget. Emiatt ráadásul a pszichikai fölényből hátrány lett, a két üldöző visszajött az elveszettnek hitt vb-harcra, minden mindegy alapon valójában nincs vesztenivalójuk.
Hamilton mellett van viszont csapata, a McLaren és a Forma-1 vezetősége, élén Bernie Ecclestone-nal. Ron Dennis McLaren-főnök állítja, Brazíliában is azonos feltételek mellett indulhat két pilótája, és mivel a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) ellenőrt rendelt az istálló boxába az egész hétvégére, ez valószínűleg így is lesz.
Ecclestone mellé viszont nem lehet ellenőrt állítani, az F1-vezér még a Kínai GP előtt konkrétan megmondta: "Lewis Hamilton miatt újjászületett a Forma-1. Fájdalmasan egyértelmű számomra, hogy ő a megfelelő ember a világbajnoki címre. Az egyetlen félelmem csak az, hogy nem nyeri meg".
A döntő Brazil GP-t jövő hétvégén tartják Interlagosban, Sao Paulo mellett.