Nem kapja vissza belgiumi győzelméért járó pontjait Lewis Hamilton, állítja olvasóink nagy többsége. A párizsi döntést kutató cikkünkben több mint 2600-an szavaztak hétfő estig, és 1800-nál is többen állítják: a bíróság helyben hagyja a sportfelügyelők döntését, így a pilótának meg kell elégednie a büntetése után maradt harmadik hellyel.
Az angol szeptember elején, Spában előzte levágással, engedte vissza, majd előzte újra Kimi Raikkönent, amiért pályán elért sikere után 25 másodpercet adtak összidejéhez, és két fokkal lejjebb sorolták.
A McLaren fellebbezett, ügyvédei azt akarják elérni, állítsák vissza a versenyben kialakult sorrendet.
Olvasóinknak csak 15 százaléka bízik abszolút Hamilton visszaadott győzelmében, másik 15 százalékuk úgy gondolja, a Belga GP tíz pontját visszakapja, de – amint az a szabályokban lehetséges – 10 rajthelyes visszasorolásra módosítják időbüntetését. (Vagyis a hét végén, Szingapúrban maximum a középmezőnyből indulhat.)
Az ügyet hétfőn kezdték tárgyalni a francia fővárosban, ítélethirdetés keddre várható. A tét hat pont: a mclarenesnek négyet adhatnak, Felipe Massától, aki papíron nyert, kettőt vehetnek vissza. Jelenleg a két pilóta között egy pont a különbség a világbajnokságban.