A Ferrarihoz kerül a közeljövőben Lewis Hamilton, állítja az olaszok volt pilótája, Eddie Irvine.
Az ír exversenyző szerint különleges érzés a piros autókkal indulni: ”Ott voltam, láttam milyen, más, mint bármelyik csapatnál versenyezni”.
Az 1999-es vb-második úgy gondolja, Hamilton lojális lesz felfedezőjéhez és felfuttatójához, Ron Dennis McLaren-főnökhöz, de aztán továbbáll. ”Még hálából talán nyer egy-két címet Dennisnek, de előbb-utóbb a Ferrarihoz kell szerződnie.”
Hamilton többször elmondta, a McLarennél szeretné tölteni egész karrierjét, persze csak 23 éves, így az előtte álló tizenöt szezonban nem nehéz elképzelni, hogy váltani fog. A világbajnok egyelőre elszántan küzd második és harmadik címéért, ami egy további álmának beteljesülését is jelentené.
A Ferrarihoz, aminek pilótáját, Felipe Massát győzte le, inkább Fernando Alonsót várnák, igaz Hamiltont is értékelik.
”Gratulálok Hamiltonnak, nagyon erős ellenfél volt, és ha szorosan is, de megérdemelten lett bajnok” – dicsérte az angolt Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök az istálló honlapján.