Michael Schumacherhez hasonlította pilótáját Ross Brawn csapatfőnök, miután az angol ötödik győzelmét szerezte hatodik idei futamán. A zseniális mérnök több mint tíz szezont dolgozott együtt a hétszeres exbajnokkal, sikereiket egymásnak köszönhetik.
A két versenyzőt össze tudja vetni, ráadásul a német csapattársa is volt Rubens Barrichello, aki jelenleg Button mellett van. Az angol ugyanúgy veri futamról futamra, mint Schumacher, Brawn szerint már emiatt szembetűnő a párhuzam.
”Rubens néha megverte Michaelt, Jenson meg eddig legyőzte Rubenst, úgyhogy van összehasonlítási alap” – nyilatkozta a menedzser.
![button](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/18_00ac8ed3b4327bdd4ebbebcb2ba10a00/523105_304815bcc5b02a8598f42896059f8612_wm.jpg)
Másik példát is hozott, legutóbb, Monacóban ugyanúgy viselkedett Button, mint tette volna Schumacher.
”Jenson lekörözettekhez közelített, a boxban arról beszéltünk, jobb lenne, ha nem érné őket utol, lassítana kicsit. Ebben a pillanatban megszólalt a rádión, hogy pontosan erre készül. Vagyis agyban már jobb, nemcsak vezeti az autót, gondolkodni is képes közben.”