A világbajnok is távozhat a Brawntól

2009.10.06. 16:04
Egyik pilótáját szinte biztosan elengedi Ross Brawn, Barrichello a Williamshez mehet, Button maradhat, de világbajnokként is csak alacsony gázsival.

”Még semmi nem dőlt el, de ha egy világbajnok elhagyná a csapatot, az nagy kár lenne” – nyilatkozta Japánban Ross Brawn, a Brawn GP csapatfőnöke, nem tagadva, van esély rá, hogy Rubens Barrichello vagy Jenson Button elhagyja istállóját.

A brazil 14 ponttal a vb-t vezető angol mögött kezdi az évad utolsó két futamát, állítólag már javában tárgyal a Williamsszel, mert a helyére Nico Rosberget küldi a Mercedes. Eddig úgy tűnt, Button helye fix, de menedzsere a hétvégén a Daily Starnak elárulta, új szerződését még nem írták alá.

”Sokkol az ajánlat” – nyilatkozta Richard Goddard, állítja, Button jelenlegi 3,5 millió eurós éves fizetésén csak épphogy akarnak emelni. Pedig ő nem kért sokat, csak a tavalyi, 9 milliós bér visszaállítását.

Button szerződéseinek történelme van, 2004-ben kezdődött a bonyodalom, amikor szezon közben a BAR-Honda versenyzőjeként bejelentette, aláírt a Williams-BMW-hez. A FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) az év végén érvénytelenítette a megállapodást, kötelezte, 2005-ben is maradjon a BAR-nál.

2005-ben Button újra bejelentette, 2006-ra aláírt a Williamshez, ám hamarosan a BMW közölte, otthagyja a csapatot, míg a Honda, hogy teljesen átveszi a BAR-t, gyári istállóvá alakul.

Ekkor Button maga kérte a williamses megállapodás felbontását, amit a Honda elintézett neki, de ez 26 millió eurójába került: évi 18 milliós fizetésben állapodott meg a Hondával, ennek közel feléről mondott le, hogy kivásárolják a Williamstől.

Button így 10 millió euró körül keresett a japánoknál, amikor kiszálltak, Ross Brawn megkérte, a túlélés érdekében mondjon le még hatmillióról. Természetesen belement, így idén már csak 3,5 millióért versenyez.

Suzukában a vb-favoritot is kérdezték ügyeiről: ”A pénzről nem akarok beszélni, meg akarom nyerni a világbajnokságot, aztán foglalkozhatok mással. Ross Brawn értékel engem, legalábbis remélem”.

Vb-győztesként föl se merülne, hogy ne hosszabbítsanak vele, csakhogy a szezon eleji csodaformájára semmi nem emlékeztet, június óta nem nyert, csak egyszer állt dobogón. Ha a maradék két futamon sem lesz első legalább egyszer, a vb-t két biztos pontszerzéssel zárja le, nem sorolják a halhatatlan bajnokok közé.

Kizárt, hogy olyat fizetést kapjon, mint Raikkönen vagy Alonso a Ferraritól, de Lewis Hamilton 14 milliójáról is csak álmodhat, igaz maga sem akar annyit.

”A Brawn GP nem egyszezonos csapat, jövőre jobbak lehetünk, maradni akarok” – nyilatkozta.