Jean Todtot választották meg pénteken a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) új elnökévé. A párizsi közgyűlés döntése értelmében a Forma-1-es Ferrari volt csapatfőnöke követi a posztot 1993 óta betöltő brit Max Mosleyt. A szavazás igazolta a papírformát: az előzetesen esélyesebbnek tartott Todt 12 érvénytelen szavazat mellett 135-49-re nyert. Az új vezető megbízatása négy évre szól.
A 63 éves francia Todton kívül a volt ralivilágbajnok finn Ari Vatanen versengett az elnöki székért. Todt az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatában terveivel kapcsolatban elmondta, megválasztása esetén arra fog törekedni, hogy az autósport valóban biztonságos, gazdasági és környezetvédelmi szempontból pedig fenntartható legyen.
Még többet akar tenni azért, hogy olyan fejlődő régiókban is megerősödhessen, mint Ázsia, Afrika vagy éppen Latin-Amerika.
A távozott Mosley júniusban közölte, hogy nem jelölteti magát újra az október 23-i választáson, majd később Todtot javasolta utódjának. A szakembert a választási kampány során többek között Bernie Ecclestone, az F1 irányítója és a hétszeres világbajnok volt Ferrari-pilóta, Michael Schumacher is támogatta.
Frank Tamás tanácsadó lesz
"Nagyon szorosan együtt kívánok működni Frank Tamással, aki az egyik tanácsadóm lesz" - mondta pénteki megválasztása után a távirati irodának a Hungaroring Zrt. alelnökéről Todt, hozzátéve: hamarosan Budapestre jön, hogy áttekintsék a feladatokat (MTI)A kampány egyébként meglehetősen durvára sikerült, Todtékat burkoltan megfélemlítéssel gyanúsította a másik oldal. A volt EP-képviselő Vatanen bírósághoz is fordult, hogy az biztosítsa a korrekt szavazást. A napokban egy egyeztetés után a kérelmét visszavonta, megállapodott Todttal, hogy minden sportszerűen zajlik le majd a szavazáson.
Todt megválasztása előtt többen úgy vélekedtek, a volt Ferrari-csapatfőnöknek nehéz lesz elfogadtatnia magát a Forma-1-gyel. Ráadásul stílusából arra következtetnek, több kérdésbe fog beleszóln, jobban bele fog folyni az F-1 ügyeibe, mint ahogyan azt ellenfele tette volna.