Robert Kubica orvosai azt szeretnék, ha a tervezett két műtét helyett egyben hozhatnák helyre a ralibalesetes F1-pilóta csonttöréseit. A versenyzőt csütörtökön hozták ki az intenzívről, eredetileg péntekre és hétfőre írták ki egy-egy operációra, amikkel teljesen rendberaknák sérüléseit.
"Pénteken akarjuk elvégezni, ami maradt, a felkart, a vállat, a könyököt és a lábat. Egyetlen összevont operációban gondolkozunk, de ez a beteg állapotától is függ, mert a dolog igen komplex, valószínűleg csontot is kell beépítenünk. A beavatkozás összesen hat-hét órát igényel" - idézte az autosport.com Dr. Francesco Lanzát, a Kubica-projekt irányítóját.
A 26 éves klasszist vasárnap, közvetlenül a majdnem tragikus bukás után közel nyolc órán át műtötték a Pietra Ligure-i Santa Corona kórházban, de akkor egyedül alkarján és kezén dolgoztak. Felmerült, hogy amputálják, de végül sikerült megmenteni, elképzelhető, hogy nem is marad károsodottan.
Azóta Kubica szépen gyúgyul, orvosai elégedettek és optimisták, de felépülését így is egy évre jósolják, és még azt sem mondják biztosra, hogy visszatérhet a Forma-1-be.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.