Lukács
1 °C
14 °C

Vettel-Webber-háború vagy Raikkönen?

2013.12.29. 09:55

Némileg ugyan visszaesett az előzések száma 2013-ban a két előző idényhez képest  - 1152 és 1143 után idén csak 988 volt -, ettől függetlenül idén is láthattunk zsenilális megoldásokat.

Melyik volt a legjobb?

A második futamon nem gondoltuk volna, hogy Sebastian Vettel mennyire uralni fogja a mezőnyt, főleg azok után, hogy Ausztráliában csak a harmadik lett. Miután még minden nyílt volt, a Red Bullnál úgy döntöttek, nem kockáztatnak, és rászóltak Vettelre, hogy meg ne próbálja megelőzni a boxból az első helyre visszatérő Mark Webbert, jó nekik az első két hely abban a sorrendben, ahogy vannak, nehogy baj legyen. Persze Vettel ügyet sem vetett a csapatutasításra, és az ausztrál nyomába eredt, aki nem adta könnyen magát.

A hajsza majdnem két percig tartott, Webber több támadást is visszavert, de végül nem tudta maga mögött tartani a csapattársát, aki meg is nyerte aztán a futamot. Az eredményhirdetés után persze hatalmas balhé lett az előzésből, Vettel és Webber viszonyát alaposan megviselte a manőver, és mint később kiderült, nem ezen a hét ponton múlt a világbajnoki cím.

F1 GP 2013 - Malaysia - Vettel vs Webber Vettel's ONBOARD

Fernando Alonso a Spanyol Nagydíjon kisebb fajta bravúrt hajtott végre, amikor egyszerre nyomta le Lewis Hamilton és Kimi Raikkönent. Már pusztán az elképesztő volt, hogy két ilyen kaliberű pilóta mellett elmenjen egy manőverrel, de hogy mindezt a külső íven, DRS nélkül tegye meg, az lényegében példátlan még a spanyol világbajnoktól is.

Overtaking Alonso Raikkonen and Hamilton at the start - GP Spain 2013

A Monacói Nagydíjra rögtön két remek előzés is jutott. A mclarenes Sergio Perez három kockázatos esetben is benne volt, ráadásul ugyanabban a kanyarban volt mindhárom. Összecsapott saját csapattársával, Jenson Buttonnal, majdnem nekiment Alonsónak, Raikkönennel pedig koccant is. Az ámokfutás klasszikus Perez-megoldás volt, ahogy elment Button mellett, az viszont elképesztően zseniális - rajta kívül senki nem gondolta volna, hogy a sikánban meg tudja fogni a McLarent és be tud kanyarodni. A mexikói annyira érezte a kanyart, hogy a másik két pilótát is ott támadta meg, vegyes sikerrel: Alonsónak le kellett mennie a pályáról, hogy elkerülje az ütközést, amiért később el kellett engednie Perezt, míg Raikkönen olyan keményen védte az ívet, hogy a mclarenes belement hátulról.

Monaco- Sergio Perez on Jenson Button

Az ütközésekkel, biztonsági kocsis szakaszokkal és egy megszakítással is tarkított futamon nem mindenki koncentrált tökéletesen, ezt használta ki Adrian Sutil, aki a Fairmont (korábbi nevén Loews) kanyarban szúrta be a Force Indiát Fernando Alonso mellé. A németnek hatalmas futama volt különben, az ötödik helyen zárt, ami idei legjobb teljesítménye lett.

Monaco: Adrian Sutil on Fernando Alonso

Romain Grosjean a Hungaroringen harcolt meg Felipe Massával a hatodik helyért a júliusi forróságban. Kívülről kerülte meg a brazilt óriási tempónál, ám a versenybírók nagyon figyelték az esetet, és mivel mind a négy kerekével elhagyta a pályát, ezért áthajtásos büntetést adtak a Lotus francia versenyzőjének, aki így sokkal rosszabbul járt, mintha várt volna még egy kicsit a Ferrari megelőzésével.

Hungaroring - Massa - Grosjean

Monzában, a Ferrari hazai pályáján Fernando Alonso nagyon motivált volt, rettenetes módon küzdött az első helyért, ám végül Vettelt nem tudta befogni. Csapattársát, Mark Webbert viszont igen, az az előzés pedig remekül összefoglalta, mennyire jó pilóta a spanyol és az ausztrál is. Alonso nagyon keményen ment be a Red Buéé mellé, centikre voltak csak a kerekek, az ausztrál viszont pontosan addig védte a helyét, amíg az biztonságos volt, bár egy apró elem így is letört az autóról.

F1 Monza(Italy) 2013 Fernando Alonso overtakes Mark Webber

Úgy tűnt a Szingapúri Nagydíjon, hogy Kimi Raikkönennek nem lesz nagy futama. Eleve csak a 13. helyről indulhatott hátfájdalmakkal bajlódva, majd kockáztatott a biztonsági autó alatt és kereket cserélt, amivel a 19. helyre esett vissza. Ez azonban nagyszerű lépésnek bizonyult, ám a dobogóhoz kellett az is, hogy megelőzze Buttont. Az angolt a 14. körben érte utol, onnan egészen az 53. körig mögötte autózott, együtt jöttek fel a 3-4. helyre, a finn azonban nem érte be ennyivel. Az McLaren kerekei ugyan jobban elkoptak a végére, mint a Lotusé, de ennek ellenére nem volt könnyű megcsinálni a külső íven, nagyon kis területen az előzést.

Raikkonen overtake Button Singapore 2013