Salamon
0 °C
13 °C

A Marussia nem sürgette Bianchit

2014.10.15. 13:36

Közleményben utasította vissza a Marussia F1-istálló a német sajtóban megjelent értesüléseket, miszerint a csapatvezetők gyorsításra utasították pilótájukat, Jules Bianchit a balesete előtti pillanatokban.

Kedden a Sport Bild hozta le, majd a teljes német média átvette, hogy az FIA balesetről készített jelentésében szerepel egy olyan rész, hogy a Marussiától rádión azt mondták Bianchinak, menjen, ahogy csak tud, mivel szoros versenyben voltak a legnagyobb rivális Caterham egyik versenyzőjével, Marcus Ericssonnal.

"A Marussia F1-istállót sokkolják és dühítik a vádak, és a Julest és családját érintő mostani körülmények között is reagálnia kell az elkeserítő, pontatlan és teljesen téves pletykákra. A Marussia a Jules és a csapat közötti beszélgetés hanganyagának másolatát, illetve ennek írott változatát leadta a FIA-nak. Tisztán látszik ezekből, hogy Jules bukása előtt az istálló nem sürgette őt, hogy vezessen gyorsabban, és semmi erre utaló megjegyzést sem tett" - áll a sajtóközleményben.