Hamiltoné a pole Silverstone-ban, egy 1. helyre Schumacher rekordjától

GettyImages-814209392
2017.07.15. 14:03

A Mercedes uralta a Brit Nagydíj három szabadedzését, pénteken kétszer is Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, szombat délelőtt pedig ha minimális előnnyel is, de Lewis Hamilton verte Sebastian Vettelt és finn csapattársát. A szombati szabadedzés végén már esett, ez az időmérő elején is kisebb kavart okozott, a végére viszont száraz pályán mehettek. Az már korábban eldőlt, hogy Bottas és Daniel Ricciardo váltócsere miatt 5, Fernando Alonso pedig komplett motorcsere miatt 30 rajthelyes büntetést kap majd.

Ricciardo már az első harmadban kiszállt

Vegyes taktikával kezdték a csapatok az időmérő első szakaszát, az eső ellenére a többség, köztük a két Mercedes is, slick gumikon gurult ki a pályára, de ahogy Max Verstappen az első méterek után jelezte, az átmeneti, intermediate gumi volt az ideális, így egyből ment mindenki vissza egy gyors kerékcserére.

Első próbálkozásra Ricciardo, Nico Hülkenberg, Hamilton és Verstappen mentek elég jó időt, Vettel 1 másodperccel az ausztrál mögött lemaradva ment át a célvonalon. Hiába volt viszont gyors Ricciardo, a szakasz felénél elszállt a motorja, és mivel elég rossz helyen, a pályához közel állt félre, meg is szakították az időmérőt.

Miután visszatolták a Red Bullt a boxba, folyamatosan javult a pálya állapota, előbb Hamilton vert mindenkire egy másodpercet, majd Vettel verte őt ennyivel, aztán Max Verstappen előzte a németet lényegében ugyanekkora különbséggel.

A végére Fernando Alonso hatalmasat kockáztatott, centiken múlt, hogy a 18 perc lejártával az utolsó helyről meg tudta kezdeni mért körét, de végül sikerült neki, és szuperlágyakon a leggyorsabb időt teljesítve továbbjutott. Az elfüstölt Ricciardo mellett a két Sauber, illetve Kevin Magnussen és Lance Stroll nem jutott tovább.

Slicken folytatták

A második harmadra már mindenki elhagyta az intermediate gumikat, Bottas kivételével mindenki szuperlágyon volt, de a finn se taktikázott rosszul, lágyon is simán továbbjutó időt ment, csak Hamilton előzte. Bottas ezzel már az öt rajthelyes büntetésére taktikázott, hiszen ezzel a lággyal kezd majd a futamon.

Alonsónak másodikra nem sikerült a csoda, a top 10-be nem jutott be, ahogy Jolyon Palmer, Felipe Massa és a két Toro Rosso is elbukott.

Hamilton verhetetlen, 1 pole-ra Schumacher rekordjától

Az utolsó, 12 perces harmadban aztán Bottas se tartalékolt, szuperlágy gumikkal ment csapattársa ellen, bár Hamiltonnál senki nem tudott jobbat elsőre. A két Mercedes közé Vettel szúrt be, Räikkönen pedig Bottas mögött volt negyedik minimális különbséggel.

Másodikra sem tudta senki megközelíteni a tovább gyorsuló Hamiltont, aki pályafutása 67. pole pozícióját szerezte meg, ezzel egy első helyre került Michael Schumacher rekordjától. Hamilton mögött Räikkönen lett a második, a harmadik Vettel lett a másik Ferrariban, Bottas csak a negyedik lett, de váltócsere miatt csak a kilencedik helyről indulhat majd.

Hamiltont vizsgálták, az időmérő utolsó szakaszában Grosjean ugyanis azt jelentette, hogy a brit feltartotta, ám végül nem kapott büntetést, megtarthatta a pole-ját.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

2 órája

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

44 perce

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

13 órája

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

10 órája

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

4 órája

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Címlapon
Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit

Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit

A Mickey 17 című film egészen bizarr néznivaló lett.

32 perce

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Címlapon
Lélegzet-visszafojtva azért imádkoztunk, hogy soha ne legyen vége

Lélegzet-visszafojtva azért imádkoztunk, hogy soha ne legyen vége

Elképesztő szertartáson vettünk részt.

54 perce

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Sport
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

2 perce