A Száguldó Cirkusz inkább egy Woodstockba oltott Mad Max

A teljesen laikusok (például én) számára a Forma-1 olyan kívülről, mint minden természetvédő szélsőbalos aktivista rémálma. A benzin, a beton, a szponzorok, a kicsípett hostesslányok örömünnepe, amiből a tévében ténylegesen annyit látni, hogy két órán keresztül megy egy csomó kocsi körbe-körbe, aztán három férfi agyonlocsolja egymást pezsgővel.

Körítésként a sajtó (vagyis inkább a kertévék magazinműsorai) minden évben megírja, hogy mennyi prostituált dolgozik a helyszínen, milyen durva árak vannak, és a hiéna taxik hogyan verik át a szerencsétlen külföldieket. Ehhez képest a helyszínen hamar kiderült, hogy kurvába és kokainba ma már százszor könnyebb belefutni a Gozsdu udvar környékén a Király utcában, cserébe tényleg rohadt drága minden.

Láttam már sok mindent itthon, ittam már 790 forintos húgymeleg, négydecis Heinekent a Balaton Soundon, de olyat tényleg csak a legdurvább Váci utcai turistacsapdákban tudok elképzelni, hogy 4000 forintot kérnek el egy gyrostálért, ami ebben a jó 35 fokos hőségben biztos annyira egészséges, mint órákig szívni a kocsid kipufogóját. 1500 a kürtős kalács, 900 forint a sör és a Red Bull, 500 forint a sima buborékos ásványvíz. Ezek tényleg olyan árak, hogy inkább veszek egy üveg vizet, aztán utántöltöm csapvízzel, mégis hónap vége van. Természetesen a pultnál nem tudnak 500-ast visszaadni, ezért rögtön fizethettem ezer forintot egy liter ásványvízért, ollé.

Ám legyen, a Száguldó Cirkusznak biztos minden pillanata megér annyit, hogy az ember pénztárcája valami privát luxusbuliban érezze magát.

Ha luxus nem is, buli azért tényleg van a Hungaroringen. Már nem a szó klasszikus értelmében, hanem úgy, hogy kb. százezer ember kipiknikezik a pálya mellé, és órákon át azt nézi, ahogy suhannak el előttük az autók. Tudtam, hogy a Forma-1-nek iszonyatos durva rajongói vannak, de az már egy egészen más szint, amikor az ember az egész családjával, gyerekekkel, mindennel, órákon át rohad a napon egy helyben csak azért, hogy az előttük nagyjából 3 másodperc alatt elsuhanó Ferrarikat minden egyes alkalommal tapsviharral köszöntsék.

A motorok zaja teljesen betölti a teret, a tribünökön ülő szerencsések mögött pedig emberek ezrei próbálnak olyan szöget találni, hogy legalább egy kanyart lássanak rendesen, hiszen olyankor lassítanak az autók, vagyis tovább lehet látni őket.

Lányos zavaromban nem is tudtam, hogy én hova álljak. Fingom nincs a Forma-1-ről, nem tudom, hol érdemes nézni a pályát, viszont az hótziher, hogy nem fogok órákig sapka nélkül a tűző napon állni, még ha Kimi Räikönnen lábbal vezeti az autóját, akkor sem. Pont az ilyen császkálásomnak köszönhetően sikerült betévednem egy olyan részre, ahová nem is mehettem volna a jegyemmel. "Bocsi, bemehetek ide ezzel a jeggyel?" - kérdezem a meglepően emberarcú valtonost, aki azt feleli, hogy alapvetően nem, de amúgy menjek nyugodtan, csak arra vigyázzak, hogy nehogy találkozzak más jelzésű valtonossal, mert akkor kidobnak. "Kösz, haver!" - gondoltam magamban, és rögtön ki is kötöttem egy kerítéses résznél, ahol az emberek kukákon, ládákon, ásványvizes palackon (!!!) állva próbáltak belátni a pályára, ami nekem simán ment bármilyen segítség nélkül is, köszönhetően a selejtes génjeimnek.

Itt láttam először, hogy az egyébként is túlerőben lévő Ferrari-szurkolók konkrétan füstbombáztak a lelátón a rajtnál, hangosan kiabáltak minden körnél, és pár percig olyan hangulatot csináltak, mintha focimeccsen lennének. 

Közben fogalmam sincs, mi történt a pályán azon kívül, hogy bejött a safety car, majd amikor kiírták a kivetítőre, hogy Max Verstappen büntetést kapott, akkor majdnem akkora üdvrivalgás jött, mint a rajtnál. "Ha, ha, ha, te rohadt csaló szemét geci!" - üvölti mellettem két magyar srác egyike, majd percekig arról beszélgetnek, hogy mennyire utálják Verstappent. Mondjuk ez lehetett az egyetlen örömük, mert velem ellentétben ők nem láttak át a kerítésen, és egy idő után inkább elmentek máshova. Végül én is így tettem.

Az igazat megvallva a Forma-1 első 20 perce tényleg állati király. Jó hangos minden, a fejünktől pár méterre suhan el a helikopter, az emberek szurkolnak, és tényleg ad némi euforikus érzést a benzingőz, a párolgó beton, a por és a tűző napon száradó sült kolbász kombinációja.

Aztán egy idő után kezd gyanússá válni, hogy ez lesz a program még két órán át. Mármint az, hogy egypercenként elsuhan előttem egy csomó autó, és ennyi. Ez az idő azért kicseszés, mert még rendesen Facebook-notifikációkat sem lehet csekkolni, olyan gyorsan megvan az egy kör a pilótáknak. A tűző naptól kezdek szarul lenni, a karom alatt pedig egyre forróbb a fémkerítés, amire nagy büszkén sikerült felkönyökölni. De én legalább láttam valamit, nem úgy mint azok, akik kis lyukakon keresztül kénytelenek ennyit látni.

Tök őszintén elhittem, hogy helyszínen nézni egy autóversenyt képes valami olyan pluszt adni, amit tévé nem. De az az igazság, hogy a hangzavaron kívül az ég egy adta világon nem képes pótolni a kényelmes kanapé, a légkondi, a hűtőbe rejtett 200 forintos Löwenbrau varázsát.

Már az is embertelennek tűnik, hogy a drágább jegyesek kénytelenek egy abszolút fedetlen tribünön nézni a pálya kb. 15 százalékát, hát még mit mondjon az a több ezer ember, akik egészen távol másztak fel a dombokra, hogy a porban fekve, szétizzadva láthassák esetleg a pálya 40 százalékát maximum. És ahogy telik az idő, úgy szakad szét a pálya, egy idő után már nem is lehet tudni, hogy pontosan kit és hányadik helyen látok, azon túl, hogy a két piros Ferrari még mindig toronymagasan az első. Éppen ezért gondoltam, körbesétálom az egész pályát, hátha azzal jobban telik az idő, és találok egy olyan pontot, ahol magát a versenyt is élvezhetem, nem csak azt, hogy én is a versenyen vagyok.

A pálya mellett járva az alábbi szakmai megállapításokat sikerült tennem:

• egy-egy minimálisan árnyékos rész eszmei értéke magasabb, mint egy dedikált Ayrton Senna-bukósisaké
• a pálya bármelyik pontján állva ugyanúgy csak annyit látok, hogy gyors kocsik elhasítanak mellettem
• valami érthetetlen módnál fogva a helyszínen hirdet a Magyar Posta
• emberek százai ülnek a sörpadoknál zabálva, piálva, és feltűnően tesznek rá, hogy amúgy elvileg itt most épp fontos verseny van
• a világ legrosszabb munkája lehet 35 fokban, háttal a pályának a kerítésnél állni, és rászólni a túl lelkes szurkolókra, hogy itt és ne tovább, ez itt már biztonsági zóna
• senki sem szólt arról, hogy van dress code, és mindenkinek kötelező felhajtani a gallérját
• a pályát nem lehet körbejárni, ezért úgy a háromnegyedénél kénytelen voltam visszafordulni.

Azon kaptam magam, hogy egy idő után már nem is érdekelt, hogy mi megy a pályán, a konstans motorzúgás mondhatni az életem részévé vált, és már a fejemet sem kaptam fel, amikor a helikopter gyakorlatilag három méterrel a tribün felett suhan el. Besörözni esélytelen ilyen helyen hónap végén, azokból a napon szottyadó kolbászokból és más húsokból pedig akkor sem ennék, ha ingyen adnák.

Őszintén szólva azt sem értem, hogy hova ez a nagy száguldó cirkuszozás, amikor ugyanaz a szláv kajálda, ugyanaz a Kolbice árul kaját a helyszínen, mint amiket rengeteg magyar fesztiválon is megtalálni.

Viccen kívül, a Soundon vagy a Szigeten is vannak óriáskivetítők, kajáldák, interaktív helyszínek, miniruhás hostesslányok, nyilván egyedül csak a motorsport hiányzik, de ennyi. Maga a Hungaroring egy megdöbbentően lepukkant majdnem romhalmaz, amit még mindig azok a betonfalak vesznek körbe, amiket még valószínűleg a szovjetek hagytak nálunk. Tényleg megdöbbentő az infrastruktúra hiánya, és valószínűleg nem véletlen, hogy a vizes vébé után ez lesz a kormány következő kedvenc beruházása, amire majd megint el lehet úgy verni súlyos adómilliárdokat, hogy az igazából a magyar nép javát szolgálja.

Félreértés ne essék, a milliárdos ugrótoronnyal ellentétben a Hungaroringre valószínűleg tényleg érdemes költeni, hiszen ez itt is marad, minden évben van egy verseny, és jóval cikibb a VIP-páholyban bélszínt zabáló fontos emberek előtt égni a korhadó díszlettel, omladozó vakolattal, repedező betonúttal, mint esetleg elcseszni valamit azon a vizes vébén, ami valószínűleg csak évtizedekkel később lesz ismét nálunk. Hazafelé a taxisofőr mesélt arról, hogy egy eléggé bennfentes ismerősétől ő is kapott egyszer egy ilyen egymillió forint értékű szuper VIP-belépőt, és még neki is égett az arca amiatt, amilyen állapotok fogadták.

"El kéne dózerolni az egészet, úgy ahogy van" - mondta, majd hozzátette, hogy a kezdetek óta kint van minden Forma-1-es versenyen, de még soha életében ennyi embert nem látott. (Vasárnap 79 ezer néző volt kint, a négy nap alatt 199 ezer, ami tényleg óriási.)

Éppen ezért nincs is szívből jövő ellenszenvem a Forma-1-gyel szemben, még úgy sem, hogy tényleg nem igazán értem, miért is jó ezt a helyszínen nézni.

• Ezek az emberek szeretik a szép hostesslányokat? Szeretik.
• Szeretik a rohadt hangosan bőgő motorokat, amik csak úgy heccből elégetnek annyi benzint, amiből meg lehetne etetni egy mélyszegény borsodi falut? Szeretik hát.
• Ezek az emberek megrohadnak a porban és tűző napon, csak hogy pár pillanatig láthassák két órán át a kedvenc versenyzőiket? Meg, és még élvezik is.

Ha a Száguldó Cirkusz csak egy kínos és nem túl pontos jelző, amit a sportsajtó modorosabbik fele szeret használni, attól még tény, hogy egy magyar sportesemény sem képes minden évben ennyi embert megmozdítani, hogy aztán kegyetlenül megkopassza őket túlárazott sörrel, gyrosszal, ásványvízzel. Valahol kicsit úgy is érzem, hogy ez a legmagyarabb sportesemény, amit el tudok képzelni. Tele van szenvedéssel, kényelmetlen, drága, és magából a versenyből sem látni szart sem, de ettől még állati büszkék vagyunk, hogy a világ nagy részével ellentétben nekünk van egy Nagydíjunk, a többieknek meg nincs.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!