Ennyit látni az F1-kocsiban a Glória mögül

2018.02.23. 20:00

A 2018-as szezontól kezdve minden F1-kocsin kötelező elem lesz a Glória (Halo) névre keresztelt fejvédő bukókeret, ami a mai napig megosztja a pilótákat és a csapatvezetőket is a kinézete miatt, arról viszont nincs vita, hogy biztonsági szempontból szükség lehet rá.

A kinézet mellett a rendszer másik sarkalatos pontja, hogy mennyire zavarja a pilótákat a kilátásban. Eddig vagy csak szimulátoros kép volt erről, vagy nagyjából közelítő verzió, a Mercedes viszont a csütörtöki autóbemutató után a pályára is kiküldte az új W09-est a pályára, és ha már így tettek, egy speciális szemüveget adtak Valtteri Bottasra, hogy képet kapjunk, mit is lát a pilóta a fülkében ülve a Glória mellett.

Jól látható, hogy előre nem sokat zavar a fejvédő a kilátásban, a középső tartóoszlop elég vékony – ezt egyébként további fejlesztésekkel még vékonyabbá akarják tenni –, felülre pedig csak egyszer, a rajtnál kell figyelnie a pilótáknak a lámpára, de nem annyira meredek szögben, mint ahol takar a Glória.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.

február 6., 16:29

  • Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.

február 6., 18:02

  • Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.

február 6., 19:56

  • Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.

február 6., 19:48

  • Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.

20 perce

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.

február 6., 17:10

  • Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.

február 6., 13:33

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.

február 6., 20:08

  • Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.

február 6., 09:17

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.

február 6., 07:47

  • Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.

február 6., 10:09

  • Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület

Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület

A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.

február 6., 12:25

  • Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.

február 6., 10:44

  • Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Felkészülhet a világ másik vége.

február 6., 12:06

  • Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?

február 6., 13:20

  • Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között

Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között

Különleges hétvége előtt állnak.

február 6., 10:17

  • Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.

február 6., 12:03

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt

Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt

A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.

február 6., 11:48