Feláldozták a szépséget Alonsóék kocsiján, valamiért
Amikor kiderült, hogy a McLaren elég nagy fejlesztőcsomaggal készül a Spanyol Nagydíjra, Fernando Alonso már előre igyekezett az elvárásokat kicsit lejjebb nyomni, és azt mondta, hogy csak akkor lehet esélyük nagyot előre lépni, ha a többi csapat fejlesztései nem annyira jönnek be. Az első, csütörtöki képek alapján elsősorban aeroelemekben fejlesztett a McLaren,
többek között teljesen új orrkiképzést kapott a kocsi.
Az orr végének kiképzése kicsit elnyújtott lett, az orrkúp oldalára plusz mini légterelők kerültek, ráadásul az orrkúp alján is van egy hosszabb terelő. Szépnek semmiképp nem mondható, de ha gyors lesz, nyilván nem bánják a McLarennél.
Emellett a kocsi oldalán, a padlólemezből kiemelkedő légterelő is új (ezen van a Kimoa-felirat a beágyazott Tweetben), három részre taglalták.
Some more of the McLaren... #AMuS pic.twitter.com/WmA9BpLt8t
— Tobi Grüner 🏁 (@tgruener) May 10, 2018
Szemből egyébként az is látszik, hogy három apró légáteresztő nyílás van az orr újraszabott végén.
Hogy mennyivel lesznek gyorsabbak ettől Alonsóék Barcelonában, azt még nem tudni, mindenesetre az orrkiképzés egészen egyedi, könnyen lehet, hogy valami olyat alkottak, amire előbb gondoltak, mint a többiek.
A Ferrari is újdonsággal jelentkezett egyébként, áttették a tükröt a fejvédőre, ami plusz oldalsó légterelőt is kapott.