Vagy trükközött a Ferrari, vagy nem, de leállították őket
Látszik, hogy a Ferrari kettőzött erővel vet be mindent, hogy letaszítsa a trónról a Mercedest, szinte nincs olyan fejleszthető terület, ahol ne húznának valami váratlant, vagy olyat, ami fél-egy lépéssel a többiek előtt jár.
Monacóban épp a Ferrari akkumulátora került a figyelem középpontjába, a rivális csapatok – a Mercedes és Red Bull – ugyanis azt gyanították, hogy az olaszok a szezon eddigi öt futamán trükköztek az energiatárolóval, illetve az energia felhasználásával.
A gyanú szerint a Ferrari két részre osztott energiatárolójával pár pillanatra át lehetett lépni a 120 kW teljesítményű maximális energialeadási limitet, méghozzá úgy, hogy az akkumulátor két része közti feszültséget befolyásoló csippel kijátszhatták az FIA szenzorait.
![GettyImages-961986250](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2016/20160/201605/20160598_59c9596690b391bb757dc6ba8833218b_wm.jpg)
Az FIA egyelőre vizsgálja az első öt futam adatait, és nem hozott nyilvánosságra semmit, Monacóra viszont egy speciális szoftvert telepítettek a Ferrari motorjára, hogy véletlenül se tudjanak trükközni, már amennyiben eddig megtették ezt, írja a Motorsport Magazine.
A német Auto Motor und Sport egyébként úgy tudja, hogy a két nagy rivális ezzel meg is elégedett, és az FIA-vizsgálat eredményétől függetlenül nem óvnak meg egy eredményt sem.