Az F1-ben is kiderült, mennyit is ér a Glória

2018.08.26. 17:54

A 2012-eshez hasonló nagy rajtbalesettel indult a 2018-as Belga Nagydíj, Nico Hülkenberg hibájából a levegőbe repült Fernando Alonso McLarenje, majd Charles Leclerc kocsiját letarolva vágódott ki a bukótérre.

Az látható volt, hogy a McLaren és a Sauber is komoly károkat szenvedett, de csak a baleset után nem sokkal derült ki, hogy utóbbin a fejvédő Glória is szerephez jutott.

DliHDazXcAIqhEq

Jól látható, ahogy a Sauber bukókeretét is legyalulta kicsit a McLaren, nem véletlen, hogy az autóból kiszállva a biztonsági rendszert méltatta Fernando Alonso, kiemelve, hogy nem lett baja a fiatal monacói pilótának a baleset után.

Kapcsolódó
Először menthetett életet a fejvédő glória

Először menthetett életet a fejvédő glória

A barcelonai F2-versenyen ment át egymáson két japán. Megúszták.

A Glória korábban már élesben jól vizsgázott az F2-ben, az F1-ben most láthattuk először működés közben.

A baleset után, ami egyébként a hármason kívül Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen versenyét is tönkretette, Hülkenberg vállalta a felelősséget, elmérte a fékezési pontot, és a többi kocsi szélárnyékában haladva vesztett a tapadásából, ezért nem tudott időben megállni a célegyenes végi hajtűkanyar előtt. A verseny után kemény büntetést kapott, Monzában 10 helyet veszít majd az időmérőhöz képest, és a pilótalicencére is kapott 3 büntetőpontot.

Íme a baleset Leclerc fedélzeti kamerájából:

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.

20 perce

  • Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.

február 6., 17:10

  • Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.

február 6., 16:29

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.

február 6., 18:38

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.

február 6., 07:47

  • Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.

február 6., 13:33

  • Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.

február 6., 09:17

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.

február 6., 15:02

  • Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Edzésen történt a baj.

február 6., 23:35

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.

február 6., 22:42

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.

február 6., 09:18

  • Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?

február 6., 13:20

  • Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület

Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület

A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.

február 6., 12:25

  • Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.

február 6., 12:03

  • Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között

Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között

Különleges hétvége előtt állnak.

február 6., 10:17

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

44 perce

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája