Bottasnak saját hihetetlen reflexén ment el a Magyar Nagydíj rajtja

2020-07-19T132101Z 1445957690 RC2DWH906457 RTRMADP 3 MOTOR-F1-HU
2020.07.20. 13:40

Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája jelenleg második a világbajnoki pontversenyben a 2020-as F1-szezonban. A finn pilóta harmadik helyen zárta a hétvégi Magyar Nagydíjat, de ha nem rontja el a rajtot, akár a második helyen is zárhatott volna – igaz, ebben az esetben is átvette volna tőle a vezetést a pontversenyben a csapattárs Lewis Hamilton.

Bottas a rajtnál klasszikusnak mondható „épp nem bemozdulásnak minősülő” bemozdulást hajtott végre – 2017-ben egy hasonló rajtnak is köszönhetően nyert az Osztrák Nagydíjon, most viszont inkább hátránya, mint előnye származott a bemozdulásból.

A mozdulatért nem kapott büntetést, mert a kiugrás annyira kicsi volt, hogy nem jelezte a rajtrácsra szerelt szenzor, de nem is ez az érdekes benne, hanem az, hogy miért is ugrott ki Bottas: a finn pilóta a kormányán épp rossz ütemben felvillanó fényekre reagálva kezdte meg a rajtját, majd amikor villámgyorsan észrevette, hogy azok a fények nem a rajtlámpák voltak, elvette a gázt, hogy aztán az ő szempontjából pont ütemtelenül aludjanak ki a valódi rajtot jelző fények.

Bottas a futam után elmondta, hogy a fejvédő bukókeret miatt amúgy sem látta rendesen a rajtot jelző lámpákat a második rajtkockából, ezért zavarhatta meg a hirtelen fényjelenség a kormány tetején.

Ennyi kellett csak ahhoz, hogy reagáljak. Azt hittem, hogy a lámpák aludtak ki, amiket amúgy is csak félig láttam a bukókeret miatt. Fura helyzet volt, biztos vagyok benne, hogy majd visszanézzük a fedélzeti kamerát, hogy pontosan kiderüljön, mi is történt. Figyelni fogok rá, hogy ilyen fontos helyzetben semmi se változzon a kormány kijelzőjén, mert nem akarunk semmiféle zavaró tényezőt egy kiemelt szituációban

értékelt Bottas, aki a rajtnál a hetedik helyig csúszott vissza, majd végül a harmadik helyen intették le.

A felvételt visszanézve látszik, hogy a kormány tetején látható három piros led egy szempillantásnyival a rajtlámpák előtt aludt ki, Bottas reflexe pedig olyan gyors volt, hogy  erre reagálva bemozdult. Talán, ha kicsit lassabban indul, mire elrajtol, már a rendes lámpák is kialudtak volna, és akkor nem kellett volna elvennie a gázt, ami miatt aztán visszaesett.

Később a versenyigazgató Michael Masi megindokolta, hogy Bottas miért nem kapott büntetést. Masi megerősítette, hogy nem jelzett be a szenzor, vagyis nem mozdult előre annyit Bottas Mercedese, hogy az szabálytalan legyen.

(Borítókép: A 35. Magyar Nagydíj rajtja utáni pillanatok. Fotó: Mark Thompson / Reuters)