Érvényben marad Vettel kizárása

2021.08.09. 23:00

Elutasította az Aston Martin által benyújtott fellebbezést a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), amit az istálló még a Forma–1-es Magyar Nagydíj után nyújtott be – adta hírül az MTI.

Ahogy korábban az Index is beszámolt, a brit csapatnál versenyző és a futamon eredetileg másodikként célba érő, négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt utólag zárták ki, mivel autójában az előírtnál egy literrel kevesebb üzemanyag maradt. Az Aston Martin ezután azt közölte, hogy 

helytelen az ellenőrök által mért mennyiség, mivel saját adataik alapján a tankban 1,74 liter üzemanyag állt rendelkezésre.

Az istálló mérnökei később üzemanyagellátási problémákat állapítottak meg az autóban, így a leintés után valóban egy liternél kevesebb üzemanyag maradt a járműben.

Az FIA illetékesei hétfőn azt közölték, hogy nem rendelnek el újabb vizsgálatot, ugyanis az Aston Martin nem tudott elég meggyőző bizonyítékokat bemutatni.