Ferrari 1-2. Miamiban, a Red Bull elvérzett a tengerentúlon

GettyImages-1395968695
2022.05.07. 23:40
A világbajnoki összetettben éllovas Charles Leclerc nyerte a Formula–1-es Miami Nagydíj időmérőjét, mellőle ferraris csapattársa, Carlos Sainz indulhat majd a vasárnapi futamon. Bár úgy tűnt, a címvédő Max Verstappennek lehet esélye a pole-ra, utolsó mért körén végül lecsúszott a harmadik helyre, míg Sergio Pérez a negyedik lett.

Új helyszínen debütál idén a Formula–1 mezőnye, a Hard Rock Stadion köré épült Miami International Autodrome városi versenypályán. A pálya karakterisztikája hasonlít a brazíliai interlagosi vonalvezetésre, a menetirány az óramutató járásával ellentétes. Dinamikus pályáról van szó, számtalan padlógázas szakasszal, trükkös kanyarokkal, szűk vonalvezetéssel.

A floridai helyszínen kevés a bukótér, a szűk városi pálya és a kifejezetten tempós részek miatt nem lenne meglepő, ha a versenyen a biztonsági autó is szerepet kapna majd.

Az Egyesült Államokba kezd beszivárogni az F1-életérzés, ezzel együtt a „Miami vibe” is átjárja a mezőnyt. A pilóták számtalan megmosolyogtató pillanatot okoztak már a paddockban. Lewis Hamilton például összes létező ékszerét és karóráját felvonultatta magán. Vettel még az alsónadrágját is az overállja fölé húzta, ezzel tiltakozva az FIA megkötései ellen. A McLaren pilótái szintén hozták a formájukat, crop topban vonulgattak a paddockban egy amerikai late night show forgatásának kedvéért. 

A pénteki szabadedzések legjobb köridejét meglepetésre a Mercedes produkálta, George Russell volt a leggyorsabb. Az utolsó, szombati gyakorláson viszont már Segio Pérez állt az élen, Esteban Ocon pedig úgy összetörte az Alpine-t, hogy az időmérőt is kénytelen volt kihagyni a francia pilóta.

A wokingi gárda nem titkoltan számtalan újítást hozott Miamira, ami már most bizakodásra adhatott okot. A Mercedes új alacsony leszorítóerős első és hátsó szárnyat kapott, valamint az úgynevezett „beam wing”, a kipufogó két oldalán található szárnyak is módosításon estek át.

Q1

Igazi trópusi melegben kezdte meg a mezőny az időmérőt. A levegő hőmérséklete 33 fok volt, az aszfalté pedig elérte az 54 fokot.

A Haas Ferrarik kezdték meg elsőként gyors köreiket, a Red Bullok viszont már az első próbálkozásokon megvillantak, Max Verstappen 1:30.235-ös idővel állt az élre. A Mercedesek ismét az autó orrának pattogásával, az úgynevezett delfinezéssel küzdöttek, ennek ellenére Russell a harmadik helyre jött fel, Hamilton ekkor még csak a 12. helyen állt. Leclerc végül maga mögé utasította Verstappent, a monacói 1:29.474-el vette át a vezetést, ezzel az idővel meg is nyerte a Q1-et.

Lewis Hamilton kieső helyen állt az utolsó percekben, a hétszeres világbajnoknak egy próbálkozása maradt. Mick Schumacher parádés időt jött a Haasszal, ami a nyolcadik helyet jelentette a fiatal németnek. Hamilton is megfutotta továbbjutó körét, a brit az ötödik pozícióban zárt, míg Fernando Alonso a hatodik lett. 

A kiesők között meglepetésre ott volt az eddig nagyszerűen teljesítő Kevin Magnussen, de Cso Kuan-jü , Alexander Albon és Nicholas Latifi is búcsúzott.

Q2

A két Ferrari nyitott az élen, Sainz-Leclerc sorrendben. A 10. percben viszont a Red Bullok vették át a vezetést, Verstappen a hétvége legjobb idejét futotta meg, a holland 1:29.202-es időt teljesített.

Hamilton ismét erős tempót mutatott, az ötödik helyre jött fel, úgy tűnt, a Mercedes fejlesztései hatékonyak voltak a vasárnapi pontszerzést illetően. Charles Leclerc az utolsó pillanatokban az élre ugrott, egy tizeddel előzte meg Verstappen legjobb idejét.

Nagy csatára volt kilátás a Q3-ra. Norris, Stroll, Schumacher, Vettel és Ricciardo is a kiesők között volt az utolsó próbálkozások előtt, végül Norris és Stroll is bejutott a top 10-be, Alonso és Russell viszont búcsúzott. Norris hatalmas kört teljesített, a harmadik helyre jött fel a brit tehetség. 

Végül Alonso, Russell, Vettel, Ricciardo és Schumacher voltak a Q2-es kiesők.

Q3

Leclerc 1:29.055-el nyitotta a Q3-at, ezt Verstappen rögtön felülmúlta, 1:28.991-el állt az élre a holland világbajnok. Az első próbálkozások után Verstappen, Leclerc, Sainz, Pérez és Bottas volt az első öt sorrendje.

A mezőny nem siette el a dolgot, két perc volt hátra, amikor az autók elindultak az utolsó próbálkozásra.

Charles Leclerc indította az utolsó gyors köröket, aki rögtön az első szektorban gyorsabb volt a hollandnál, Sainz ennél is jobb szektoridőt futott, a spanyolnak nagy esélye volt a pole megszerzésére. A két Ferrari végül bravúros időt futott és az élre állt, Charles Leclercé lett az első pole-pozíció Miamiban. Sainz lett a második, Verstappen pedig a harmadik helyről indulhat majd a vasárnapi futamon.

Egyforma Tipp:

Miamiban a pénteki versenyszimulációk alapján a Ferrarinál van némi tempófölény, ám ez pont akkora, amelyet Verstappen a képességeivel még kompenzálhat. Szoros összecsapás lesz, és akkor még nem beszéltünk a hibázási lehetőségekről. Új, bonyolult vonalvezetésű a pálya, kulcsfontosságú lesz a gumikezelés, ezzel legutóbb a Ferrarinak voltak gondjai.

Időmérő utáni interjúk

Charles Leclerc:

Őrületes a hangulat, nagyon jó látni ennyi szurkolót a lelátókon. A mai nap jól sikerült, pole-ból rajtolok, viszont holnap kell befejezni a munkát. A Red Bull az egyenesekben gyorsabb, de a kanyarokat mi uraljuk. Reméljük, holnap jó lesz a versenytempónk is."

Carlos Sainz:

Tegnap volt egy nagyobb balesetem, vissza kellett szereznem az önbizalmam. Jó kört futottam a Q3-ban, de nem volt elég az első helyhez. Érdekes lesz holnap, mindenkinek első tapasztalás ez a pálya, de van egy olyan érzésem, hogy jók vagyunk.

Max Verstappen:

Alapvetően nem rossz ez a harmadik hely. Nehéz ez a pálya, nehéz volt megtanulni is. Jó munkát végeztünk a pénteki naphoz képest, megvan az esélyünk a győzelemre. Jó a végsebességünk, jó az autó és bár elvileg melegebb is lesz, mint az időmérőn, bízom benne, hogy az abroncsok jól viselkednek majd."

A Miami Nagydíj programja vasárnap, magyar idő szerint a 21.30-kor kezdődő futammal zárul.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Mark Thompson / Getty Images Hungary)