Verstappen boldog, Hamilton meglepett, a Ferrari ideges a Magyar Nagydíj után

2022-07-31T154850Z 725304435 UP1EI7V17XBMA RTRMADP 3 MOTOR-F1-HU
Véget ért a 37. Formula–1-es Magyar Nagydíj, amelyet Max Verstappen nyert meg a Red Bull-lal. A viadal után több versenyző is értékelte a futamát az Indexnek.
Kapcsolódó
Verstappen a 10. helyről rajtolva győzött a Hungaroringen

Verstappen a 10. helyről rajtolva győzött a Hungaroringen

A Red Bull csapdája a Ferrarik dobogójába került, Hamilton a 7. helyről lett második.

A világbajnoki címvédő és a magyar futam győztese, Max Verstappen bízott benne, hogy a dobogót elérheti, a holland szerint a csapat remek taktikát választott, és dacára a megpördülésének és annak, hogy szinte a teljes verseny alatt problémái voltak a kuplunggal, nagyon élvezte a számos csatát hozó futamot.

Volt oka az örömre a Mercedesnek is, hiszen Lewis Hamilton és a pole-ból rajtoló George Russell Franciaország után ismét közvetlenül a győztes mögött zárt.

Fogalmam sincs, honnan jött ez a tempó, a verseny elején még nem tudtam, hogyan fogom tudni elkapni elöl a srácokat, most meg mind a két autóval itt vagyunk megint a dobogón. Úgy gondolom, hogy a hűvös időjárás is a kezünkre játszott. Ez csodálatos, jó így elmenni a nyári szünetre

– örömködött Hamilton.

„Jó volt a rajtom a lágy gumikon, majd az első etap is rendben volt, de a közepesekre váltás után szenvedtem egy kicsit. Ettől függetlenül sikerült fejlődnünk, jó volt a tempónk a futam végén, örülök az újabb dupla dobogónak” – nyilatkozta Russell.

A dobogósok után a további helyezettek is megosztották élményeiket. A Ferrari párosa, Charles Leclerc és Carlos Sainz természetesen csalódottan értékelte a versenyt, miután a 2-3. rajthelyről csak a 4-6. helyen végeztek a futamon.

„Pénteken egy remek versenyben reménykedtünk, de a mai teljesítményünket nem értem. A hűvösebb idővel teljesen mások lettek a körülmények, de folyton volt valami gond az autóval vagy a gumikkal. Meg kell tudunk, mi ment ennyire félre. A bokszban is túl lassú volt a munka, remélem, hogy a szünet után erősebben fogunk visszatérni” – reagált Sainz.

Csapattársa, Leclerc még idegesebben nyilatkozott.

Borzasztóan csalódott vagyok. Remek volt a tempónk a közepes keveréken, aztán keményekre váltottunk. Nem értem, miért döntöttünk így. Le akarok ülni a csapattal megbeszélni, hogy mi siklott félre. Verseny közben szóltam, hogy ne ezt a keveréket használjuk. Ez a vasárnap sem alakult jól, pedig a tempónk alapvetően megvan, de valami folyton rosszul sikerül. Ki kell elemeznünk ezeket a hibákat.

A 15. helyen záró Daniel Ricciardo jó pozícióból kezdett, de végül pont nélkül távozik Magyarországról. Az ausztrál jót csatázott Fernando Alonsóval és Esteban Oconnal, de már alig várja a nyári pihenőt.

„Ahogy kihajtottam a garázsból a lágy gumikon, tudtam, hogy ez kemény menet lesz, aztán a közepesek már rendben voltak, de a futam eleje nagyon trükkös volt a lágy keverékeken. Voltak remek pillanatok a versenyben, például a dupla előzésem az Alpine-ok ellen. Láttam, hogy Fernando kicsit szenved a kemény gumikon, és Ocon épp jött ki a bokszból, végül mindkettejük mellett el tudtam menni, mókás volt. Velük versenyről versenyre változik az erősorrend, hol mi vagyunk a jobbak, hol ők. Pénteken úgy tűnt, mi vagyunk a jobbak, aztán szombatra ez megfordult. A hűvös idő ezzel az erős széllel kombinálva számunkra kissé trükkössé tette a versenyt. Örülök, hogy jön a szünet, ez a hat hónap nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Még ha egy remek fél éven lennék túl, akkor is szükségét érezném a pihenésnek. Nagyon intenzívek a napok a Formula–1-ben, a hotelnél mindig óriási a tömeg, nagy körülöttünk a felhajtás. Jó ilyenkor pár hétre kikapcsolni” – értékelt Ricciardo.

Esteban Ocon végül a 9. helyen futott be, ám elmondása szerint a csapattal rossz taktikát választottak a Magyar Nagydíjra.

Érdekes taktikánk volt, picit frusztrált is vagyok emiatt. Így utólag talán túlságosan is merész volt az egy kiállás, a kemény keveréken nagyon szenvedtünk, nehéz volt munkára fogni a gumikat. Talán rossz döntést hoztunk. Végül ugyan mind a két autóval pontokat szereztünk, versenyképesek voltunk a hétvégén, ez sajnos nem igazán látszik a végeredményben, de jó érzés pontokkal menni a nyári pihenőre.

Pierre Gasly az AlphaTaurival a 12. helyen zárt, de egyértelműen érzi, hogy ebben az autóban több van.

„Próbálunk visszatalálni az év eleji formánkhoz, nyilván a McLaren és az Alpine túl gyors volt ma hozzánk képest, illetve versenytempóban az Aston Martin is fölénk kerekedett. Szerintem ez akkor is egy pozitív nap volt a számunkra. A szünet után izgalmas pályákon folytatjuk az idényt. Most lesz lehetőség egy kicsit kikapcsolni és feltöltődni. Tudjuk, hogy jó autónk van, a cél, hogy közelebb kerüljünk a középmezőny elejéhez. Együtt kell dolgoznunk, tudom, hogy mire képes a csapat, remek emberek dolgoznak itt, fontos, hogy a közösen képviselt tudást a pályán érvényesítjük” – mondta Gasly.

Az F1 most a jól megérdemelt nyári szünetére megy, a száguldás négy hét múlva Belgiumban folytatódik.

Végeredmény, Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,63 km):

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:39:35.912 óra
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 7,834 másodperc hátrány
  3. George Russell (brit, Mercedes) 12,337 mp h.
  4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 14,579 mp h.
  5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 15,688 mp h.
  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 16,047 mp h.
  7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:08.300 perc h.
  8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
  9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
  10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1 kör h.
  11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör h.
  12. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.
  13. Csou Kuang-jü (kínai, Alfa Romeo) 1 kör h.
  14. Mick Schumacher (német, Haas) 1 kör h.
  15. Daniel Ricciardo (brit, McLaren) 1 kör h.
  16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
  17. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1 kör h.
  18. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 1 kör h.
  19. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 2 kör h.

kiesett: Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo), műszaki hiba a 68. körben

leggyorsabb kör: 1:21.386 perc (Hamilton, 57. kör)

pole-pozíció: Russell

A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 9 van hátra):

versenyzők:

  1. Verstappen 258 pont
  2. Leclerc 178
  3. Pérez 173
  4. Russell 158
  5. Sainz Jr. 156
  6. Hamilton 146
  7. Norris 76
  8. Ocon 58
  9. Bottas 46
  10. Alonso 41
  11. Magnussen 22
  12. Ricciardo 19
  13. Gasly 16
  14. Vettel 16
  15. Schumacher 12
  16. Cunoda 11
  17. Csou 5
  18. Stroll 4
  19. Albon 3
  20. Latifi 0

csapatok:

  1. Red Bull 431 pont
  2. Ferrari 334
  3. Mercedes 304
  4. Alpine 99
  5. McLaren 95
  6. Alfa Romeo 51
  7. Haas 34
  8. Alpha Tauri 27
  9. Aston Martin 20
  10. Williams 3

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Szabó Bernadett / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

2 órája

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

2 órája

  • Sport
Egyre közelebb a szenzáció, Európában alapítana bajnokságot az NBA

Egyre közelebb a szenzáció, Európában alapítana bajnokságot az NBA

A napokban fontos fejleményekre derülhet fény.

1 órája

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.

március 20., 17:33

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

2 órája

  • Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.

március 20., 16:42

  • Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.

március 21., 13:11

  • Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.

március 21., 12:12

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

5 órája

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

4 órája

  • Címlapon
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Amerikai vállalattal indíthat részvénytranzakciót Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.

47 perce

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31