Óriási Mercedes-blama és Red Bull-öröm Ausztriában

2023.07.01. 12:49
A holland Max Verstappen indulhat az élről a Formula–1-es Osztrák Nagydíj sprintfutamán, mivel a Red Bull hazai pályáján rendezett kvalifikáción a világbajnoki címvédő érte el a legjobb időt.

Pénteken 48 ezred döntött a vasárnapi első rajtkockáról, ennyivel előzte meg Max Verstappen Charles Leclerc-t, így a Red Bull hollandjáé lett a pole.

Kapcsolódó
Max Verstappen rajtolhat az élről az Osztrák Nagydíjon

Max Verstappen rajtolhat az élről az Osztrák Nagydíjon

A 25 éves holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 26. pole-pozíciója.

Szombatra megérkezett az eső Ausztriába, de a sprintkvalifikáció kezdete előtti órákban nem érkezett csapadék-utánpótlás, így száradó körülmények között indulhatott a szakasz.

A két Williams átmeneti gumikon próbálkozott, de hamar átállt az egész mezőny a száraz pályára alkalmas keverékekre, és már az első etap nagy izgalmakat hozott, hiszen Leclerc nem sokkal a zárás előtt még csak a 18. helyen állt, viszont még nála is rosszabbul járt Lewis Hamilton, akinek elvették a körét, és végül nem jutott a második szakaszba!

A Mercedesek fekete napját George Russell fokozta, a fiatal brit nem tudott végül mért kört teljesíteni a szétlövés második felvonásában, így ő a 15. helyet kaparintotta csak meg.

Az élen Verstappen magabiztosan hozta a legjobb köröket, Leclerc a második szakaszt is kicentizte, és a harmadikban sem remekelt, így a sprinten is a holland indulhat az élről.

A sprintfutamot 16.30-tól rendezik, annak a győztese 8, a második 7, a harmadik 6, a negyedik 5, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2, a nyolcadik pedig 1 világbajnoki pontot szerez.

A 71 körös Osztrák Nagydíjra vasárnap 15 órától kerül sor.

A sprintfutam rajtsorrendje:

  1. Verstappen (Red Bull)
  2. Pérez (Red Bull)
  3. Norris (McLaren)
  4. Hülkenberg (Haas)
  5. Sainz (Ferrari)
  6. Leclerc (Ferrari)
  7. Alonso (Aston Martin)
  8. Stroll (Aston Martin)
  9. Ocon (Alpine)
  10. Magnussen (Haas)
  11. Albon (Williams)
  12. Gasly (Alpine)
  13. Cunoda (AlphaTauri)
  14. De Vries (AlphaTauri)
  15. Russell (Mercedes)
  16. Csou (Alfa Romeo)
  17. Piastri (McLaren)
  18. Hamilton (Mercedes)
  19. Bottas (Alfa Romeo)
  20. Sargeant (Williams)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50