Ez volt a 2023-as Formula–1-es Katari Nagydíj, amely Max Verstappen győzelmével zárult. A száguldó cirkusz mezőnye jövő hétvégén pihenőre vonul, majd két hét múlva az Amerikai Nagydíjjal folytatódik.
Tartsanak velünk akkor is.
Második alkalommal rendeznek Formula–1-es versenyhétvégét Katarban, az első alkalom még 2021-ben volt, idén pedig visszatért Katarba a száguldó cirkusz mezőnye.
Érdekesség, hogy a versenyt teljes egészében esti időpontban rendezik, mesterséges fényviszonyok között. A pálya tíz jobb és hat bal kanyarból áll, hossza pedig 5380 méter, melyből a célegyenes 1068 métert tesz ki.
A futamon 57 kört tesznek meg a versenyzők.
A 2021-es nagydíjat Lewis Hamilton nyerte, így értelemszerűen Max Verstappen még nem nyert futamot ezen versenypályán.
Max Verstappen sorozatban harmadik világbajnoki címe apropóján körbejártuk, milyen rögös, majd vörös szőnyegen át vezető út vezetett ezen elképesztő teljesítményhez. A futam előtt elevenítse fel Ön is Verstappen eddigi, páratlan pályafutását.
A szombat esti sprintfutamon Max Verstappen a második helyen végzett, csapattársa, Sergio Pérez pedig kiesett, így a holland pilóta matematikailag is bebiztosította harmadik világbajnoki címét. Minden további részlet a szombati naprólalább!
Pillanatokon belül rajtol a Katari Nagydíj Loszaílban, a 2023-as versenynaptár 18. hétvégéjén. Mint ismert, Max Verstappen a tegnapi sprintfutamon bebiztosította sorozatban – és egyben – harmadik világbajnoki címét, így ez lesz az első alkalom, hogy háromszoros világbajnokként áll rajthoz.
Tartsanak velünk, kezdünk!