Leclerc balesete után Norris vitte a második szabadedzést Mogyoródon

DSC7593
2024.07.19. 18:04
Charles Leclerc balesete után Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a 39. Formula–1-es Magyar Nagydíj második szabadedzését a Hungaroringen. Max Verstappen lett a második, míg az első szabadedzést megnyerő Carlos Sainz a harmadik. Szombaton a harmadik szabadedzéssel és a kvalifikációval folytatódik a program az F1-es mezőny számára.

Nico Hülkenberg az első szabadedzést kihagyta, 17 óra előtt aztán visszakapta az autóját a rutinos német pilóta, hogy elkapja a ritmust a szombati nap előtt. Nem is volt meglepő, hogy a második gyakorlás elején elsőként ő hagyta el a boxutcát.

Sergio Pérez gyengén kezdte a pénteket, de aztán késő délután sikerült gyorsulnia, negyedóra elteltével az ő neve állt az eredményjelző tetején, a mexikóit Max Verstappen, George Russell, Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo követte, akkor még mindenki a közepes keverékű abroncsokat nyüstölte. Verstappen egyébként arra panaszkodott, hogy nem működnek rendesen a fékjei.

Majd hirtelen félbeszakították a gyakorlást, Charles Leclerc ugyanis a 4-es és az 5-ös kanyar között falnak csapta a Ferrariját.

A monacói versenyző szerencsére nem sérült meg, segítség nélkül kászálódott ki a versenyautójából, aminek a bal hátsó része kapott nagy ütést. A piros zászló miatt közben a többiek értékes percektől estek el, hiszen mindenkinek vissza kellett térnie a boxba.

Leclerc számára tehát a tervezettnél jóval korábban véget ért a péntek, most azért kell imádkoznia, hogy a szerelők szombatra időben meg tudják javítani az autóját.

15-16 perc szünet után megjelentek a zöld zászlók, a versenyzőknek nem maradt túl sok idejük arra, hogy teljesítsék az előre megbeszélt programjukat.

Aztán majdnem történt egy még nagyobb baleset, Csou Kuan-jü ugyanott pördült meg, ahol Leclerc, és kis híján telibe trafálta a pálya szélén lelassító Pérezt, aki az utolsó másodperceben rántotta félre az autóját a Kick-Sauber elől.

Miközben a visszajátszásokat mutatták a tévében, Lando Norris az élre ugrott 1:17.788-as idejével. Őt Verstappen és Carlos Sainz követte. A piros zászlós szakasz alatt szinte mindenki lágy abroncsokra váltott. A Haas volánjánál Kevin Magnussen is előhúzott egy nagy köridőt a cilinderből, amivel feljött a hatodik helyre.

Norris aztán váltott a kemény gumikra, teljesített egy mini-versenyszimulációt is (percekkel a szabadedzés vége előtt pedig majdnem összetörte a kocsiját a boxba menet, de bravúrosan megfogta a McLarent).

Cúnoda Juki-t eközben megkérték, hogy taposson a gázpedálba, mert nem néz ki jól a 19. hely, miközben a csapattársa, Ricciardo bent van a top 10-ben. Erre Cúnoda visszaszólt, hogy hagyják már békén őt.

Az élen végül nem történt változás, Norris azzal a jól sikerült körrel megnyerte a második gyakorlást, Verstappen ezúttal is második lett. A pénteken látottak szoros küzdelmet vetítenek előre a hétvége hátralévő részére. Oscar Piastri is csalódott lehetett péntek este, hiszen a másik McLarennel csak a 13. lett.

Szombaton 12:30-tól jön a harmadik szabadedzés, majd 16 órakor startol az időmérő, ahol kiderül, hogy vasárnap ki rajtolhat az első rajtkockából a Hungaroringen.

Formula–1

Magyar Nagydíj

Második szabadedzés

Végeredmény

  1. Lando Norris (McLaren) 1:17.788
  2. Max Verstappen (Red Bull) +0.243
  3. Carlos Sainz (Ferrari) +0.397
  4. Sergio Pérez (Red Bull) +0.467
  5. George Russell (Mercedes) +0.506
  6. Kevin Magnussen (Haas) +0.527
  7. Lewis Hamilton (Mercedes) +0.575
  8. Daniel Ricciardo (RB) +0.583
  9. Alex Albon (Williams) +0.726
  10. Fernando Alonso (Aston Martin) +0.731
  11. Valtteri Bottas (Kick-Sauber)
  12. Logan Sargeant (Williams)
  13. Oscar Piastri (McLaren)
  14. Esteban Ocon (Alpine)
  15. Nico Hülkenberg (Haas)
  16. Pierre Gasly (Alpine)
  17. Lance Stroll (Aston Martin)
  18. Charles Leclerc (Ferrari)
  19. Cúnoda Juki (RB)
  20. Csou Kuan-jü (Kick-Sauber)

(Borítókép: Lando Norris a szabadedzésen. Fotó: Kaszás Tamás / Index)