További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Maradona: gólok, kokain, nők
A mára versenysúlya kétszeresére hízott argentin világklasszis saját bevallása szerint a fehér port Barcelonában ismerte meg - amikor a nyolcvanas évek elején oda szerződött - és azóta is képtelen ellenállni neki. Bár keményen próbál leszokni.
Talán emiatt lett kétéves barcelonai pályafutása után Nápolyban nem csak a szurkolók, de a maffia kedvence is. Ez persze nemcsak Európában volt így, hiszen több kolumbiai drogbáró elfogása után kerültek elő olyan fényképek, melyeken a nagy Diego ölelkezik éppen a kartell fejével. Közép-Amerika egyik vaskezű diktátora, Fidel Castro is jóbarátja, így nem meglepő, hogy évek óta húzódó elvonókúráját Kubában piheni ki.
Maradona a kokainnál csak a futballt és a nőket szerette jobban, ezért játszott harminchat éves koráig, illetve tartott szinte mindenhol barátnőt. Két lánya mellett egyik nápolyi futó kapcsolatából fia is született, amit sokáig tagadott ugyan, de a srácot látva egyértelmű, ki az apja. A nőkkel ellentétben az újságírókkal sosem volt jóban: többször összetűzésbe keveredett velük, sőt, akadt olyan, akire háza ablakából rá is lőtt. Szerencsére "csak" légpuskával.
Isten keze
A pályán persze csodálatos volt, gyönyörű gólokat szerzett lábbal és fejjel, ám a legfontosabbat kézzel ütötte be. Az 1986-os vb-n az egész stadiont - a bírót is - átverte, amikor alkarjával paskolta a labdát az angol kapuba. Amikor a meccs után megkérdezték, miért ért kézzel a labdához, azt válaszolta: "Az Isten keze volt, nem az enyém". Angol ellenfelei inkább csalásnak tartották a megmozdulást. Hazájában a Boca Juniors nevű klub volt a mindene, csapattársát, Claudio Caniggiát pedig különösen szerette: közös góljaikat csókkal, majd kokainnal ünnepelték.
Pofonokkal válaszolt a csirkékre Romario
A brazil futball történetének egyik legnagyobb alakja, Romario játéktudásánál csak egy valami volt nagyobb: a szája. Hazája futballisteneit rendre leszólta, Pelét "múzeumi darabnak", Zicot "lúzernek" nevezte, önmagát viszont a legnagyobbak közé emelte, aki csak Pelével említhető együtt, sőt.
A futball valóban a mindene, a boldogító igent is a Maracana-stadion kezdőkörében mondta ki, kedvenc városában, Rio de Janeiroban, amelytől csak bő két szezonra tudott elszakadni. Végigjárta az összes ottani klubot, Flamengo, Vasco da Gama, Fluminense, mindig az adott egylet mezét csókolgatva. Balhéjai közül talán a legutóbbi a legérdekesebb: 2003-ban a Flu edzésén egy néző szidalmazta a játékosokat, majd csirkéket dobált a pályára, mire Romario átugrott a kerítésen és agyba-főbe verte a szerencsétlent.
Edmundo, a szabadidős börtönlakó
A brazil válogatottal 1998-ban világbajnoki döntős Edmundo sem véletlenül kapta az Állat becenevet. A pályán többször is elvesztette a fejét, az őt ért sérelmekért számtalan alkalommal vett saját kezűleg elégtételt, amit legtöbbször kiállítással és eltiltással honoráltak.
A civil életben sem volt különb, hiszen a fia születésnapjára egy majmot hozatott, melyet aztán leitatott. A '90-es évek közepén súlyos autóbalesetet okozott, többen is életüket vesztették. A bíróság ugyan elítélte a játékost, de ügyvédei elintézték, hogy csak éjszakára kelljen a börtönbe vonulnia, nappal szabadon járhatott edzésre, illetve meccsekre.
A csodálatos Dario
Náluk korábban volt a brazil válogatott meghatározó alakja Dario, aki az öntömjénezés példaképének számító Muhammad Alin is túltett nagyképűségben. A nagy bokszbajnok többször is kijelentette, ő a legnagyszerűbb a világon, arra mégsem vetemedett, hogy olyan nevet válasszon magának, amely kivételességét tükrözi. Az 1970-ben világbajnok brazil futballválogatott egyik középcsatára viszont még erre is érettnek tartotta magát, és felvette a Dada Maravilha, azaz Dada, a csodálatos művésznevet.
Isten, Dada legnagyobb szurkolója
Valóban jó játékos volt, de mégis nyilatkozatai miatt vált az újságírók kedvencévé, és került a futballtörténelembe. "Kenyeret nem adhatok, de a cirkuszt nekem köszönhetitek" - tudatosította szurkolóiban. "Istenben hiszek, de Dadában bízom" - mondta egyszer egy győztes mérkőzés után, de hamarosan biztosította rajongóit, nem pályázik a "legnagyobb főnök" helyére: "Isten Dada legnagyobb szurkolója", állította.
Képességeit is szerette magasztalni, egy szép gólja után egyszer azt találta mondani, "három dolog képes megállni a levegőben: a madarak, a helikopterek és Dada." Ennek okára magyarázatot is adott, elárulta, a meccsek előtt, de még a szünetben is rendszeresen maszturbált: "Könnyűvé tesz, akár a szellő".
Visszavonulása után nem nagyon boldogult, a házassága és az üzletei is becsődöltek, ám szexuális élete ennek ellenére fellendült, miután UFO-t látott: "Kétség sem férhet hozzá, ha valaki UFO-t lát, növekszik a szexuális ereje, egy ilyen tárgy igazi izgatószer!".
Lövöldözés az edzésen
Nemcsak a pályán, de azon kívül is szeretett lövöldözni a Parma, a Newcastle és a kolumbiai válogatott egykori sztárja, Faustino Asprilla. Ismerősei szerint legalább egy lőfegyvert mindig hord magánál, sőt hazájában sokszor használja is. Volt, hogy kedvtelésből, saját szórakoztatására, volt, hogy társai bíztatására vette elő a pisztolyt, mint 2003-ban, amikor chilei klubjának edzésén akarta "feldobni a hangulatot".
A törvénnyel Angliában is összetűzésbe került, amikor a reptéren letartóztatták az egyik barátját nyolc kiló heroinnal a csomagjában. Asprilla ügyvédei segítségével kimászott az ügyből, bár a csempész állította, a futballista megrendelésére szállította az árut.
Volt persze egyszerűbb szenvedélye is, például lóimádata: 2000-ben azért került ki a kolumbiai válogatottból, mert a vezetők nem tudták megbocsátani neki, hogy edzés helyett elugrott megnézni egy eladó lovat.