Ki játsszon Izlandon?
A német szakember hozzátette: az Izland elleni világbajnoki selejtező egy egészen más típusú mérkőzés lesz. "Néhány, az első félidőben formán kívül futballozó játékosomat látva, a vártnál nagyobb fejtörést okoz majd a győzelem esélyével fellépő csapat összeállítása."
A nagy beszélgetés Gerával
Az első játékrészben visszatért a magyar együttesbe a bolgárok elleni, március végi vb-selejtezőt eltiltás miatt kihagyó Gera Zoltán, de a nemrég kézműtéten átesett klasszis játéka elmaradt a várakozásoktól. "Nem szeretnék messzemenő következtetést levonni: kulcsjátékos, ezért leülök vele beszélgetni az elkövetkező napokban. Minden mozdulatát figyelni fogom az edzéseken." - jelentette ki Matthäus. A magyar válogatott csütörtökön utazik tovább Izlandra, ahol szombat este nyolc után öt perccel lép pályára világbajnoki selejtezőn.
A német szakember kollégája, Raymond Domenech furcsa estét élhetett át, mert játékosai ugyan remekeltek az első negyvenöt percben, de őt még ekkor sem ünnepelte a közönség. A szurkolók ugyanis nem bocsátották meg a korábban Metzben is játszó Robert Pires mellőzését.
A francia kapitányt is meglepte csapata remeklése
"Játékosaimat sajnálom, hiszen közük sem volt a közönség furcsa viselkedéséhez. Csak nekem szólt a tiltakozás. Megértem, hogy az embereknek nem tetszik néhány döntésem, de a felelősség az enyém" - mondta Domenech. Az első félidőben a hazai pályán első győztes meccsét vívó Domenech-t is meglepte, milyen könnyen alakították ki a helyzeteket. "A csatárok eredményességén túl, úgy érzem, az új összetételű védelem szintúgy jól zárt. A szünetben kiválóan cserélt Lothar Matthäus, így a magyarok feljavultak, ám a győzelmünk nem forgott veszélyben" - értékelt.