További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Előbb vizsgálnak, utána hosszabbíthatnak
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége, pontosabban a tizenháromból nyolc tag ugyanis bekeményített. Nem értették ugyanis a sietségét, miért szeretné mihamarabb meghosszabbítani szerződését, még az októberi két világbajnoki selejtező előtt.
Ezzel együtt kinyilvánították, a hosszabbítás előtt mindenképpen szeretnék látni a szerződését, amit még az előző elnökség kötött, emellett a Matthäuson keresztül a válogatott menedzseri posztját elérő Pellady Péter tevékenységét is szeretnék kontrollálni. Konkrétan a Pellady cége, a Derball Kft. és az MLSZ között fennálló szerződéseket kívánták megvizsgálni.
Kik vannak ellenem?
Matthäus Friderikusz Sándornak adott interjújában kétszer is némi riadtsággal kérdezett vissza: "kik vannak ellenem?", amikor a műsorvezető azt sorolta fel neki, hogy négyen támogatják, köztük az elnök, a jelenleg Peruban tartózkodó dr. Bozóky Imre. Az elnök mellett a közvélemény túlnyomó többsége, kilencven százalék is a német maradását akarja.
"A szerződések másolatait láthattuk, betekintést nyerhettünk a fennálló viszonyokba, de október tizenharmadikáig nem szeretnénk azok tartalmáról bővebben beszélni. Pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy a válogatott hátralévő két selejtezőjén sikeresen szerepeljen, és minél jobb helyet érjen el csoportjában" - mondta az Indexnek Kutasi Róbert elnökségi tag, aki a nyolcak egyik tagja, és az első osztályú REAC klubigazgatója.
Igaz-e a hetvenmilliós szerződés?
Rövidebb pórázra fognák
Az Index más tagoktól megtudta, hogy kiegészítést kérnek néhány szerződéssel kapcsolatosan, mert nem kaptak minden esetben megfelelő, egyszersmind kielégítő tájékoztatást.
Arra tehát egyelőre nem derült fény, hogy tényleg magyar viszonyban soknak, nemzetköziben viszont kevésnek tekinthető háromszázezer eurós - közel hetvenötmillió forintos - fizetést kap-e vagy sem, illetőleg azt is jótékony homály fedi, hogy szponzorok fedezik-e ennek a fizetésnek a költségeit. A pletykák szerint Demján Sándor is állja a kapitány pesti tartózkodását.
Mezey az egyik fő támogatója, tőle papírt sem követel
Emellett Lothar Matthäusnak a jövőben - szakmailag - írásban értékelnie kellene a válogatott meccseit, eddig ugyanis beszámolóra nem kérték. Az elnökség tagjai abban egyetértenek, hogy Matthäus értékes és hasznos figurája lehet a magyar labdarúgásnak, ugyanakkor ő alkalmazottként ne diktáljon feltételeket, még ha a korábbi, idén februárban mandátumát vesztő vezetőség ezt meg is engedte volna neki.
Az elnökség az ellen nem emelt kifogást, hogy Matthäusnak nincsenek meg azok a papírjai, amit az élvonalbeli edzőktől maga a képzés irányítója Mezey György követel meg, és aki az elnökség tagjaként az egyik leghangosabb támogatója a korábbi világbajnoknak.
"Kontroll alatt kell őt tartani"
Az egyik neve elhallgatását kérő tag úgy vélekedett: "kontroll alatt kell őt tartani." Matthäus ugyanis meglehetősen keveset tartózkodik Magyarországon, gyerekei és a legkülönfélébb meghívások miatt rengeteget van külföldön, Németországban dilettánsokat oktat futballra egy tévécsatorna esti műsorában.
Összességében egy évben mindössze alig több mint hatvan napot dolgozik, és ezt keveslik. Röviddel kinevezése után Dubaiban tartózkodott, az idei bajnoki szezon kezdetekor Kaliforniában, a bajnoki meccsekről elmaradozott, saját bevallása szerint kétszer ment el edzésre márciusi, a magyar edzőkkel történő összetűzése után.
"Teljesítmény is legyen mögötte, járjon edzésekre, ne csak szöveg és marketing. A munkát pedig számon lehessen kérni, ne csak szépen szóló lózungok hangozzanak el" - emlékeztetett egy elnökségi tag.
A felesége egy fontos kapocs Magyarországhoz
Az Index úgy tudja, Matthäus hajlandó lenne meghosszabbítani a szerződését ugyanazokkal a kondíciókkal - vagyis vélhetően nem a pénzen múlik az egyezség -, amelyeket eddig kapott, és ebben nem kis szerepet játszik szerb felesége, Marijana, aki immár hat éve él és dolgozik Magyarországon.
Azt az állítólagos megállapodást viszont megszegte az egykori aranylabdás, hogy nyilatkozatháborúba fogjon, hiszen bevallotta: tanulmányozta a görög klub szerződéstervezetét, ahová Predrag Mijatovics útján ajánlotta be magát. Pedig az összefogást állandóan ő hangoztatja, és nyilván bőszen helyeselné, hogy jelenleg a két győzelem a legfontosabb, hogy legközelebb ne érhesse az a szégyen a magyar csapatot, hogy az ötödik kalapból várja a selejtezők sorsolását.
Pellady, a brazil-futtató
Matthäus mellett nyilván Pellady Pétert is kontroll alatt szeretnék tartani, annak ellenére, hogy ő kizárólagos szerződést kötött az MLSZ-szel, amelyikben vállalta: félmillió eurós (százhúszmillió forint) szponzori támogatást összekalapozik a szövetségnek. Ezt Matthäus nyilatkozata szerint Pellady kétszázmillióval megtoldotta, igazolva, hogy még mindig sok pénz van a magyar futballban, ám nagy kérdés: ezek jutalékaiból mennyi maradt az övé, indokolatlanul sok, vagy az elfogadható húsz százalékos összeg. Pellady egyébként üzleti érzékét és rátermettségét bebizonyította, hiszen a brazilok horvátok elleni spliti meccsét és közelgő dubai vendégszereplésüket is ő szervezte meg.
Bicskei most nem téma
Korábban felmerült az is, hogy a Malajziából várhatóan hazatérő korábbi kapitány, Bicskei Bertalan is a válogatott mellett dolgozzon, hiszen neki nyelvi nehézségei nem lennének a kapitánnyal, annál is inkább, mert Kölnben végzett, és évekig Svájcban dolgozott. Erről azonban értesüléseink szerint egyelőre nincs szó.
Forrás: MTI