További Futball cikkek
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
Úgy tűnik, a Ferencváros újra a labdarúgó-élvonal tagja. Legalábbis elsőfokon, nem jogerősen.
A bíró nem adott licencet az FTC-nek
A Fővárosi Bíróság kedden az MLSZ elnökségének 235/2006-os határozatát, valamint az MLSZ fellebbviteli UEFA licencadó testületének 011/2006-os határozatát megsemmisítette, egyebekben a keresetet elutasította. Az FTC első osztályú licencét a másodfokú licencadó bizottság július 13-án visszavonta, majd saját határozatát megváltoztatva 17-én mégis újra megadta. Ezt követően az MLSZ feloszlatta a testületet, és hatályon kívül helyezte annak határozatait. Az új fellebbviteli testület később úgy döntött, hogy az FTC-nek nem adja meg a licencet. A bíróság ezt, a testületet feloszlató határozatot, valamint az új testület licencet megtagadó határozatát semmisítette most meg.
A bíróság a felperes FTC Zrt. keresetét egyebekben elutasította, azaz nem állapította meg, hogy az eredeti döntés értelmében az FTC rendelkezik a licencjoggal. Az MLSZ-t a bíróság 51 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte, az ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.
Az MLSZ nem indokolta, mi volt jogszabályellenes
A bíróság az MLSZ alapszabályának és licencszabályzatának átvizsgálása után arra jutott, hogy az MLSZ elnökségének nem volt hatásköre abban a tekintetben, hogy hatályon kívül helyezze a licenceljárás során született határozatot.
A licencszabályzat ugyanis - a bíróság szerint - egyértelműen kimondja, hogy a licenceljárásban mely szervek jogosultak eljárni: első fokon a liga által felállított bizottság, másodfokon pedig az MLSZ által létrehozott úgynevezett fellebbviteli bizottság.
A bíróság utalt arra: a május 31-i, az FTC számára még kedvező határozatot az MLSZ elnöksége arra hivatkozva helyezte hatályon kívül, hogy az alapszabályba vagy jogszabályba ütközik. A bíróság ezzel kapcsolatban egyetértett a Ferencváros érvével, hogy az elnökség nem nevesítette, konkrétan melyik jogszabályt sértette meg a másodfokú fellebbviteli bizottság, amikor megadta a Ferencvárostól az indulási jogot az NB I.-ben.
A szövetség nem avatkozhatott volna be
A bíróság hangsúlyozta: az alperes MLSZ alapszabálya rendelkezik a szervezeti felépítésről, és itt esik szó a licencadó testületekről is, az alapszabály tartalmazza, hogy ezen testületek határozathozatali jogköre független. A bíróság az alapszabály rendelkezését úgy értékelte, hogy az MLSZ elnöksége nem avatkozhat be a licencadó eljárásba azzal, hogy megsemmisíti a licencadó bizottság határozatát.
A bíróság szerint a másodfokú licencadó bizottság a licencszabályzat értelmében végleges és megfellebbezhetetlen abban a tekintetben, hogy a licenc kiadásra kerül-e vagy sem, és ez is azt támasztja alá, hogy az elnökségnek nem volt joga "hozzányúlni" a döntéshez.
Fegyelmi az FTC ellen
A futballszövetség természetesen 15 napon belül megfellebezheti a bíróság határozatát.
Az MLSZ-nél egyébként szeptember 1-től fegyelmi eljárás indult az FTC ellen, mivel a klub polgári bírósághoz fordult, és ez ellentétes az MLSZ alapszabályával, de a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) előírásaival is.
Az NB I. kizárt, a kártérítés nem
Az Index megkérdezte Koszorú István sportjogászt, aki azt mondta, hogy a döntés értelmében, amennyiben a licencadó testület korábbi döntései maradtak érvényben, az FTC-nek van licence. A bíróság ítéletében formai okokra hivatkozott, de tartalmilag nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a felperes klub rendelkezik-e a licenccel. Koszorú szerint ha jogerősödik is az elsőfokú ítélet, akkor sem folytatódhat a bajnokság a Ferencvárossal, az ugyanis elképzelhetetlen, hogy akkor átalakítsák a mezőnyt. Azonban a másodfokon eljáró bizottság esetleges FTC-nek kedvező ítélete kárigényt alapozhat majd meg a zöld-fehérek számára.